3 mondat, amit semmiképpen se mondj a gyereknek: örök lelki törést okozhat

Vissza tudsz emlékezni egy-egy súlyos mondatra a gyerekkorodból?

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Amikor egy kisbaba világra jön, szinte minden anya és apa elhatározza: jó szülő szeretne lenni, nem követ el olyan hibákat, amelyek neki fájdalmat okoztak gyerekkorában.

Aztán ahogy telik az idő, sokasodnak a gyerek körüli problémák, olykor feszültté válik a szülők közötti viszony, néha kicsúszik egy-egy mondat anya vagy apa száján, amely meghatározó lehet a kicsit számára - negatív értelemben.

- Buta vagy, fiam, semmire sem viszed!

A félévi bizonyítvány kiosztásakor sok szülő kétségbeesik, ha gyermeke osztályzatai nem egészen úgy állnak, ahogyan azt képzelte - vagy amiről a korábbi tudósítások szóltak. Fontos azonban, hogy ilyenkor megválogasd a szavaidat - akkor is, ha dühös vagy szomorú vagy.

Az afféle klasszikus mondatok, mint a "Buta vagy, fiam, semmire se viszed!" azért nem célravezetőek, mert csak kevés gyerek gondolja úgy, hogy majd ő megmutatja, nem így van. A többség inkább szomorúan tudomásul veszi, és a méregből kiszaladt mondat önbeteljesítő jóslattá válik.

- Hétfőn beadjuk a válópert!

A némi eufémizmussal olaszosnak nevezett családok sajátossága, hogy gyakoriak a nézeteltérések, a hangos veszekedések. A gyerek ilyen légkörben jellemzően szem- és fültanúja a szülők közötti vitáknak, amelyek olykor elhamarkodott vagy éppen gyakran ismételt, dühödt döntésekkel fejeződnek be.

A hétvégén kialakuló veszekedések záróakkordja lehet például a "Hétfőn beadjuk a válópert!". Ha elég sokszor hangzik el, meglehet, hogy a gyerek nem veszi igazán komolyan, de valahol a lelke mélyén akkor is nyomot hagy. Feldúlja azt a hitet, miszerint a szülők közti kötelék szoros, elszakíthatatlan, így a gyerek elveszti biztonságérzetét.

15 tipikus nevelési baki

Nézegess képeket!

Elolvasom

- Vigyázz, elvisz a zsákos ember!

Óvodáskorú gyerekeket régóta ijesztgetnek zsákos emberrel, kosaras emberrel vagy egyes családokban mókárral, rendőrrel, ha a rosszalkodó apróság ellen a szülőnek nincs más eszköze. Nem az a baj, hogy a gyereknek fogalma sincs, mi az a mókár, vagy hogy a zsákos ember annyira ijesztő lehet számára, hogy a Mikulástól is félni kezd.

A probléma az ilyen fenyegetésekkel az, hogy a gyermek nemcsak az említett rémalakoktól kezd rettegni, de megingatják a biztonságérzetét, jó alapot teremthetnek a szorongáshoz. Hiszen úgy érzi, a szülők hagyják, hogy őt elvigye a zsákos ember.

Ezt is szeretjük