Mire futja egy keresetből?
Attól, hogy egy fizetésből éltek, a gyereknek nem kell kevesebbel beérnie, mint társainak.
Azzal bizonyára tisztában vagy, hogy egyedülálló anyukaként az emelt családi pótlék mellett rendkívüli vagy rendszeres gyermeknevelési segélyben, illetve lakásfenntartási támogatásban is részesülhetsz.
Ez a fajta segítség azonban - bár érzékelhető módon jelentkezik a családi kasszában - önmagában valószínűleg nem elég ahhoz, hogy csemetéd megkaphassa mindazt, amit a teljes családban élő társai. Tippjeink segítségével jelentős összeget spórolhatsz meg, és a gyereknek sem kell kevesebbel beérnie.
Menő gyerekruhák - fillérekből
Egy-egy minőségi gyerekruha a normál boltokban gyakran többe kerül, mint az, ha magadnak vennél egy hasonló holmit nagyobb méretben. Számos más helyen is rábukkanhatsz azonban jó állapotban lévő, sőt, egyenesen menőnek számító darabokra. Ilyenek például az aukciós portálok, az internetes használtruha-kereskedések, a baba- és gyerekbörzék, nem beszélve az egyre népszerűbb angol turikról. Ez utóbbiakban kis szerencsével vadonatúj rucikat is találsz lurkódnak, méghozzá olyan olcsón, hogy bónuszként saját magadat is meglepheted valamivel. Azt meg, hogy az úgymond új ruha honnan származik, nem kell tudnia senkinek.
Ha különböző nemű gyerekeid vannak, az uniszex nadrágokat és felsőket részesítsd előnyben, és inkább a fiúosztályon szerezd be őket - az itt kínált darabok többnyire valamivel olcsóbbak, sőt, sokszor tartósabbak is.
Zokniból válassz sarok nélkülit, mivel ez egyenletesen használódik el, és tovább tudja hordani a gyerek. Amennyiben kislányod van, köpenyszabású ruhát vásárolj neki, ami később felsőként is funkcionálhat, hálóingként pedig használhat vasalt matricás vagy színes pólót is. Apróságok ezek, mégis figyelemre méltó összeget takaríthatsz meg általuk.
Gyerekprogramok
A szülők érthető módon többnyire a hatékonyan marketingelt gyerekprogramokról értesülnek, ezekre azonban gyakran már a csöppség belépője is több ezer forintba kerül, és, mivel el kell kísérned - azaz magadnak is jegyet kell venned -, máris elment a havi költségvetés jelentős hányada egyetlen délutánra.
Szerencsére akadnak ingyenes vagy olcsó, ugyanakkor színvonalas rendezvények és foglalkozások is - csak éppen ezeknek nincs miből hírverést csinálni, hiszen a szervezők elsősorban nem a bevételt tartják szem előtt. A netről persze összemazsolázhatod a szóba jöhető lehetőségeket, de jobban jársz, ha feliratkozol az Elevengyerekek.hu heti hírlevelére, mely legalább harminc különböző jellegű gyerekprogramot tartalmaz - és szinte mindig akad közöttük néhány díjmentes vagy költségkímélő is.
Mérgező szobanövények
A gyerekbalesetek egy része nem otthon történik - idetartoznak például a cserepes virágok által okozott mérgezések. Tudd meg, a ti lakásotokban van-e olyan szobanövény, amit mielőbb el kell távolítani.
Ha nem futja bébiszitterre
Az egyedülálló anyáknak különösen vigyázniuk kell az állásukra, így aztán - a közvélekedéssel ellentétben - nemigen mondhatnak nemet a túlórára, és sokszor a betegszabadság is csak papíron létezik számukra, ha a gyerek összeszed valami nyavalyát az óvodában vagy az iskolában.
Ilyenkor, amennyiben nincs hadra fogható nagymama vagy egyéb nőrokon, leginkább egy bébiszitter alkalmazása jöhet szóba megoldásként - egy fizetésből azonban korántsem biztos, hogy futja efféle luxusra.
Hogy ne kerülj bajba, érdeklődj ez ügyben a szomszédságodban lakó diáklányoknál vagy nyugdíjas néniknél - jó eséllyel akad közöttük olyan, aki időről időre elvállalja a kicsit, és ezért jóval kevesebbet kér, mint a bébiszitter-közvetítők. Nem beszélve arról, hogy nyilván te is szívesebben bízod csemetédet olyasvalakire, akit ismersz.
A neten is kereshetsz hasonló cipőben járó anyukákat, akikkel kölcsönösen, úgymond barterben pásztorolhatjátok egymás lurkóit.
Számítógép - ötödáron
Ahogy a gyerek cseperedik, előbb-utóbb nyúzni fog egy számítógépért - jogosan, hiszen használata része a mindennapoknak. A modern készülékek egy kisebb vagyonba kerülnek, ám, ahogy egymás után jönnek ki az újabb verziók, rohamosan csökken az értékük. Számos cég időről időre lecseréli a számítógépparkját, és a kissé elavultnak számító, ám tökéletesen működő daraboktól töredékáron igyekszik megszabadulni - érdemes böngészned az online és nyomtatott hirdetési újságok vonatkozó rovatait.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A neten is találsz olyan forgalmazókat, ahol szerényebb keretből is kiváló állapotú és minőségű gépet kaphatsz. Igaz, hogy ezen a legújabb lövöldözős, fejbe rúgós, bélkiontós játék valószínűleg nem fut majd, viszont minden további nélkül használható böngészésre, e-mailezésre, internetes telefonálásra, miközben a gyerkőc behatóbban ismerkedhet meg a különböző programokkal is.
OLVASD EL EZT IS!
- könyv
- kisgyerek
A gyerekek 4 kedvenc mesekönyve
- baba
- első év