Milyen jegyben született a gyerek?
Mindenkinek van saját őrangyala, de a gyerekekre különösképpen igaz, hogy valaki vigyáz rájuk.
A gyerekekről úgy tartják, hogy valaki vigyáz rájuk, hiszen sokszor sikerül elkerülniük a bajt. Az őrangyalok valóban mindig ugrásra készen állnak, hogy segíthessenek a nehéz vagy veszélyes helyzetekben.
Ismerd meg, hogy az egyes csillagjegyek szülötteit melyik őrangyal védi, és miben tud a legjobban segíteni!
Kos (III. 21 - IV. 20.)
A Kos jegyben született gyerekekre jellemző, hogy mindent nagyon erőteljesen, impulzívan élnek meg, nem ismerik azt a szót, hogy türelem vagy várakozás. Pontosan ezért nagy szerencséjük, hogy Malchidiel őrangyal vigyáz rájuk, ő ugyanis segít megnyugodni, és elfogadni az eseményeket úgy, ahogyan történnek. Azonban csak akkor tud segíteni, ha a lobbanékony természetű Kos megpihen egy kis időre.
Bika (IV. 21 - V. 20.)
A Bika jegyében született csemeték nagyon makacs természettel rendelkeznek, ám ha a helyzet úgy kívánja, akkor a bűbájos énjüket is elő tudják venni. Rájuk Aszmodel vigyáz, aki korábban a kerubok egyik vezető tisztségét töltötte be. Az őrangyal nagyon segítőkész, de csak akkor mutatja meg erejét, ha kristálytisztán látja a gyerek maga előtt, hogy mit is akar valójában. Máskülönben szeret tréfálni.
Ikrek (V. 21 - VI. 21.)
Ha a gyermeked az Ikrek jegyében látta meg a napvilágot, akkor egyszerre mindent tudni szeretne, mondhatni kimeríthetetlen az érdeklődési köre. Pontosan emiatt a jegy szülöttei hajlamosak másokon keresztülgázolni saját érdekükben. Azonban Ambriel, a trónusok rendjének hercege segít nekik abban, hogy a jó úton maradjanak, méghozzá úgy, hogy közben kíváncsiságukat kielégítsék.
Rák (VI. 22 - VII. 22.)
A Rákok már gyerekkorukban is arra törekednek, hogy másokon segítsenek, intuíciójuk és empátiájuk nagyon fejlett már egészen fiatalon is. Ennek köszönhető, hogy sokkal jobban érzékelik őrangyaluk jelenlétét és tanácsait, mint a többi jegy szülöttei. Muriel egy déli uralkodó angyal, aki átvitt értelemben varázsszőnyeget ad azoknak, akik segítségül hívják őt - azaz segít megvalósítani a gyerkőcnek mindazt, amit az szeretne.
Oroszlán (VII. 23 - VIII. 22.)
Az Oroszlán-születettekről köztudott, hogy szeretik felhívni magukra a figyelmet - ez általában már egészen kiskorban nyilvánvaló. Ezzel a fajta egészséges önbizalommal Verchiel őrangyal, a hatalmak rendjének vezetője ruházza fel őket, miközben arról is gondoskodik, hogy ne szaladjon el velük a ló. Verchiel a Nap intelligenciájával áll kapcsolatban, és szerinte nincs olyan nagy ego, amit ne lehetne ugyanennyi ésszel párosítani.
Szűz (VIII. 23 - IX. 22.)
A Szűz jegyében születetett gyermeked valószínűleg meglepően racionális szemlélettel rendelkezik. Földhözragadtsága miatt egy olyan őrangyal vigyáz rá, aki meg tudja mutatni az élet nem kézzelfogható részét is, ő pedig nem más, mint Hamaliel. Segít kiszélesíteni csemetéd látókörét, így a kicsi gondolkodásmódja a későbbiek során egyszerre lesz reális és rugalmas.
Mérleg (IX. 23 - X. 22.)
A Mérleg a megfontoltság és a kompromisszumkészség jegye - szülöttei nehezen hoznak döntést, részben saját bizonytalanságukból fakadóan, részben pedig azért, mert senkit nem akarnak bántani. Ezért egy olyan őrangyalra van szükségük, aki az élet minden területén egyfajta irányt mutat nekik. Zuriel - akit a csecsemők védelmére is szoktak hívni -, pontosan ilyen: megtisztítja gyermeked látását, miközben kellő önbizalommal vértezi fel.
Skorpió (X. 23 - XI. 21.)
A Skorpió gyerekek lényének része, hogy a misztikummal kapcsolatban állnak, megérzéseik és energiáik nagyon erőteljesek. Az ő őrangyaluk Barbiel, aki egyike annak a 28 angyalnak, akik a Hold udvarának őrei. Az őrangyal és a Skorpió-gyerekek annyira jól egymásra tudnak hangolódni, hogy a spiritualitást kettejük között már-már kézzel fogható.
Nyilas (XI. 22 - XII. 21.)
A Nyilas talán a legszélesebb látókörrel megáldott csillagjegy - szülötteinek nem esik nehezükre, hogy nyitottak legyenek a spirituális dolgok iránt. Így a Nyilas-gyerekek könnyen kapcsolatba tudnak kerülni Adnachiel őrangyallal. Ő egyike azoknak, akik a teljes angyali rend felett uralkodnak, hatalma óriási. Elsősorban azonban abban tud segíteni, hogy a gyerkőcöd megtalálja a helyes utat az életben.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Bak (XII. 22 - I. 20.)
A Bak-gyerekek esetenként túlzott gyakorlatiassága olyan őrangyalt kíván meg, aki segít elrugaszkodni a racionalitás talajáról. Hanael angyal nevének jelentése: az, aki látja Istent - így nem meglepő, hogy egy óriási hatalommal rendelkező lényről van szó. Ő abban tud segíteni a Bakoknak, hogy látókörüket kiszélesítsék, szívüket pedig kitárják, így mindig megtalálják a helyes utat.
Vízöntő (I. 21 - II. 19.)
Azok a lurkók, akik a Vízöntő jegyében születtek, lehengerlő stílussal rendelkeznek, így könnyen kiváltják mások szimpátiáját. Habár nagyon fogékonyak mindenre a világban, az angyalok kérdéséhez már bizalmatlanul állnak hozzá - és minden máshoz is, ami szemmel nem látható. Kambiel őrangyal azonban segítségükre van abban, hogy jobban ráhangolódjanak a természet feletti világra, így szellemileg és lelkileg egyaránt gazdagabbá váljanak.
Halak (II. 20 - III. 20.)
A Halak-szülöttek sajátosságai közül a legismertebb, hogy állandóan a föld felett lebegnek néhány centivel. Pontosan emiatt nagyon fogékonyak az asztrális világra, így könnyen kapcsolatot tudnak teremteni Barakiellel, az Isten villámával. Ő az az őrangyal, aki nem engedi túlzottan felszállni a Halakat a realitás talajáról, és segít akkor is, ha nagy kockázatot kell vállalniuk a jegy szülötteinek.
OLVASD EL EZT IS!
- pénz
- kisgyerek
Gazdag vagy szegény lesz a gyerek?
- kisgyerek
- gyereknevelés
Mi a gyerek kedvenc színe?
- sors
- kisgyerek