Lelki védőoltás, amit adj meg a gyereknek a boldog élethez – A családterapeuta javaslata
Cziglán Karolina szerint a mese a gyermek első lelki védőoltása.
Minden szülő vágyik rá, hogy gyermeke egészséges, okos, sikeres, és leginkább boldog legyen. Azért, hogy a gyereknek szép és boldog élete legyen, természetesen egyetlen szülő sem vállalhat felelősséget, ám az az apán és az anyán múlik, hogy mi mindent pakol a gyerek puttonyába. Eszközöket, élményeket, tudást, ami segíti majd, hogy elboldoguljon.
Cziglán Karolina pszichológus, pár- és családterapeuta szerint mindentől nem tudjuk megvédeni a gyereket, de sok mindentől igen. Hasonlóan ahhoz, amikor beadatjuk neki a védőoltásokat. Az alábbiakban a magyar családterapeuta által javasolt egyik első lelki védőoltás, a mese szerepéről olvashatsz.
Mese mint lelki védőoltás
Napjainkban a családok egy részében a fejből mondott vagy az olvasott mese szerepét szinte teljes egészében átveszi a képernyő. Van, ahol emögött kényelmi okok állnak: a meséléshez szülő is kell, míg a képernyővel ott lehet hagyni a gyereket, miközben a szülő pihen vagy házimunkát végez. Van, akinek a háta is borsózik a fejből mondott mese gondolatától. És van, aki bedől, mert azt tapasztalja, hogy a gyerek szívesebben nézi a mesefilmet, mint hogy a szülőt hallgassa, és megadóan azt mondja: „Ha jobban érdekli, miknek erőltessem rá a mesélésemet?”
A mesefilmek azonban nem pótolják az olvasott vagy a fejből mondott mese élményét. Igaz, hogy a legtöbb gyereket hamarabb lázba hozza a mesefilmnézés lehetősége, mint az, hogy apa vagy anya mesélni fog, de érdemes belegondolni, hogy a gyerekek többsége szinte biztosan az édességet választaná ebéd helyett: ebből sem vonhatjuk le azt a következtetést, hogy a szervezetének a megfelelő fejlődéshez elegendő a csokitorta. A párhuzam arra is vonatkozik, hogy a gazdagon kidolgozott, ingerekben dúskáló mesefilm azonnali élvezetet nyújt, akár a gyorsan felszívódó cukor. Ezzel szemben, amikor belekezdünk egy mesébe, még nem tudjuk, mi sül ki belőle, hiszen fokozatosan vonódunk be, és a csak a végére áll össze valami, ami aztán tovább érlelődik. Élvezetet ad, de meg is dolgoztatja a gyereket.
A szimbólumok nyelvén szól a gyerekhez
A jó mese legfőbb előnye, hogy érzelmeket mozgósít, szorongást old, mondhatjuk: gyógyít. Nem didaktikus okosságokról van szó, hanem elsősorban a népmesékben, illetve minden jó mesében megjelenő szimbólumokról, melyek megragadnak valamit a gyerek tudattalan félelmeiből, vágyaiból, az alapvető emberi kérdésekből. A szimbólumokon keresztül, szájbarágás nélkül találkozhat a gyerek a mesében az őt legmélyebben foglalkoztató dilemmákkal, és valamiféle megnyugtató választ kaphat rájuk. Például, ha meghal a szerelmespár, de virág nő a sírjukon, amelyek összekapaszkodnak, akkor az valamiféle felelet a „mi lesz, ha meghalunk?” kérdésre. A mese nyelvén ilyenkor arról beszélünk, hogy átalakulunk, az addigi életnek vége, de kezdődik egy új, és az addig létrejött kötelék, a szeretet örök érvényű.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Brutálisnak tűnő népmesék
A mesékkel kapcsolatban gyakran felmerülő szülői félelmem, hogy nem fog-e ártani a gyereknek a mese esetleges brutalitása. Vannak, akik éppen ezért választanak inkább egy szép mesefilmet, mert abban senki hasát nem vágják fel, senki levágott testrészeivel nem etetnek madarat, senkit nem kínoznak éveken át a féltestvérei, hogy aztán megmérgezze a mostohaanyja. De a gyerek számára ezek teljesen mást jelentenek, mint a felnőttnek. A felnőtt fejében ott van a tudás, hogy hasonló szörnyűségek történnek valóságban, összekapcsolja az olvasottakat a rendőrségi hírekkel. A gyerekhez azonban mindez a szimbólumok nyelvén szól: bizonyos szempontból kevesebbet, más szempontból többet ért meg belőle, mert a lényegi tartalom jut el hozzá. A mese egyik legnagyobb ajándéka, hogy különleges módon kapcsolódik benne a szülő és a gyermek, bensőséges élmény. A szülő átengedi magán a mesét, a gyerek pedig szinte elrévedt állapotban befogadja azt.
A mesét nem kell magyarázni, tanulságokat levonni belőle. Tiszted, óvd azt a belső munkát, ami ilyenkor a gyerekben elindul! Ha ő kérdez és beszélgetni akar róla, az persze más, akkor behív téged a feldolgozásba.
Kiadja: Jaffa Kiadó
Ára: 2792 forint.
A könyvet itt rendelheted meg.
(Képek: Getty Images Hungary)