Baj, ha egy anya még szoptatja két és fél éves gyerekét? Két szakértőt kérdeztünk

Orvosi és pszichológusi véleményt kértünk a témában.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Néhány hete megjelent cikkünkben olvashattad, hogy mind családja, mind ismerősei körében vegyes fogadtatásra lel, hogy Som-Balogh Edina még szoptatja két és fél éves kisfiát, hiszen Noel már nem kisbaba. A színésznőt cikkünk kommentelői sem kímélték, ám ő mit sem törődik a kritikákkal, csupán gyermeke érdekeit nézi.

Mivel írásunk több száz kommentből álló véleményáradatot indított el, úgy gondoltuk, mindenképpen érdemes lenne szakértői véleményt közölnünk a témában. Ebben kértük egy gyermekekkel foglalkozó orvos, dr. Novák Hunor és egy gyermekpszichológus, Lipták Zita segítségét.

Meddig szoptasson egy édesanya?

- Hat hónapos korig lehetőség szerint kizárólag anyatejet kapjon a gyermek, a kiegészítő szoptatást pedig az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia 2012-es állásfoglalása szerint legalább egyéves korig és azon túl igény szerint, a WHO szerint kétéves korig vagy akár tovább is javasolt folytatni, azaz a két és fél éves korban történő kiegészítő szoptatás egyáltalán nem az ördögtől való, sőt!

Nincs olyan fix időpont, amikor el "kell" választani a gyermeket a ciciről, a kiegészítő szoptatás nem káros, éppen ezért a gyermek, az anya vagy kettejüknek közös döntése kell legyen az elválasztás időpontja.

Minden gyermek más és más, átlagosan kettő-négyéves kor között hagynák abba maguktól a szopást a gyerekek a kutatási adatok szerint, 12 hónapos életkor alatt pedig extrém ritka, hogy egy csecsemő magától "megunja" a cicizést - ismertette a kutatási adatokat dr. Novák Hunor.

A pszichológus véleménye szerint a szoptatás vége a gyerek önállósodási folyamatának része:

-  Egy két és fél-hároméves gyermek abban a fejlődési fázisban tart, amikor nagyon fontossá válik az önálló akarat, önálló cselekvés, amikor már kialakul az éntudat, valamint ha addig nem járt közösségbe, ekkortájt kezdődik az oviba való beszoktatás, ami egy jelentős szeparációs helyzet - mondta Lipták Zita.

A 20 legütősebb étel a fejlődő szervezetnek

Nézegess képeket!

Elolvasom

- Lehet negatív hozadéka, ha a szoptatás nem marad abba?

- Ha ez idáig a gyermek nem vált le az anyamellről, az megnehezítheti ezt a szeparációt, az ebben az életkorban még szoptatott gyerekek jellemzően "nagyon anyásak", nem véletlenül, hiszen a szoptatás még a babakori szimbiózis élményét adja. A gyermekben kialakul egy belső konfliktus, ambivalencia, ami arról szól, hogy én már önálló lény vagyok, önálló akarattal, de még nagyon függök anyától, illetve az anyamelltől. A szoptatás erős érzelmi-fizikai kötelékben tart, miközben ez az életkor már nem erről szól, már más a fejlődési feladat - mondta a gyermekpszichológus.

A szoptatás szerepe két és fél-hároméves korban

Bár kisbabakorban a táplálás, a szervezet megerősödése és a kötődés fejlődése a három főszerep, amelyet a szoptatás betölt, egy két és fél-hároméves gyerek esetében ez részint megváltozik.

- Az újszülött vagy csecsemő számára az anyatej a legkiválóbb táplálék, de változik az anyatej összetétele, hat hónapos kortól nem képes fedezni a tápanyagszükségletet, ezért kell a hozzátáplálás. Egy két-hároméves gyermek számára a szoptatás már nem jelent akkora pluszt, inkább a kötődés és szokás kerül előtérbe. Ilyen korban ha sok anyatejet kap, és - ezért - nem jut vasban gazdag táplálékhoz a gyermek, vashiányos vérszegénység alakulhat ki nála - ez is bizonyítja, hogy ilyen korban az anyatej már nem ideális táplálék - mondta dr. Novák Hunor.

Akárcsak a gyermekekkel foglalkozó orvos, a gyermekpszichológus is érzelmi szerepet tulajdonít a szoptatásnak két és fél-hároméves gyerekek esetében:

- A szoptatás a tápláláson túl az anya-gyermek érzelmi kapcsolat, az egymásra hangolódás fontos aspektusa. Ehhez fontos hozzáfűzni, hogy az az anya, aki bármilyen okból kifolyólag nem tud szoptatni, nem lesz kevesebb, kevésbé jó anya, mint szoptatós társai. Ezt az érzelmi közelséget meg lehet teremteni akkor is, ha a baba nem szopik.

Ha a gyerek még két és fél-háromévesen is szopik, arra általában az a magyarázat a szülő részéről, hogy a gyereknek jó, a gyerek szeretné. Előfordulhat, hogy kistestvér születésekor visszavágyik az anyamellre, hogy ő is újra "kisbaba" lehessen, vagy egy komolyabb betegség, valamilyen trauma hatására szeretne újra szopizni, de ez általában csak átmeneti állapot, és ebben az életkorban már másféle megnyugtató, biztonságot adó módszerekre van szükség - mondott véleményt a gyermekpszichológus.

Soha nem láttunk még ennyire gyönyörű képeket a szoptatásról!

Nézegess képeket!

Elolvasom

Nem csak a gyerek igényelheti

A pszichológus a gyermek szempontjának megvizsgálása mellett kitért a szülői aspektusra is. Úgy véli, anya is igényelheti a gyerek szoptatását:

- A gyerek az anya belső rezdüléseire reagál, az ő érzelmi állapotát veszi át. Számos ok húzódhat meg annak hátterében, ha egy óvodás korú gyermek még szopik, ami gyakran nem is tudatosul az anyában. Előfordulhat, hogy a szülők párkapcsolata nem működik, és az anya a gyerekkel való kapcsolatában keresi a meghittséget, intimitást. De szerepet játszhatnak különböző félelmek, aggodalmak, amiket az anya saját korai tapasztalataiból hoz. Hangsúlyozom: ezek az élmények, érzések, a valódi okok ritkán tudatosak - mondta Lipták Zita.

Ezt is szeretjük