5 iskolai logikai feladat, ami sokszor kifog a felnőtteken: neked mennyit sikerül megoldani?
Egyszerűnek tűnnek elsőre, mégis kifoghatnak rajtad.
Sokan mumusként tekintenek vissza a matekórákra, a nehéz, néha megoldhatatlannak tűnő feladatokra, az integrálszámításra vagy a szögfüggvényekre. Vannak, akik helyettük inkább a humán tantárgyakban érezték magukat erősnek.
Az általános iskolában talán egy fokkal jobb volt a helyzet, hiszen akkor még játékos logikai feladatokkal is megismerkedhettek a gyerekek a tanórákon, amelyek amellett, hogy gondolkodtattak, nagyon szórakoztatóak is voltak.
5 iskolai logikai feladat, ami kifoghat rajtad
Logikai feladatokat megfejteni elgondolkodtató, mégis pihentető elfoglaltság, ami megmozgatja nemcsak a kicsik, de a felnőttek agytekervényeit is, így a legjobb, ha közösen, együtt végzitek el őket.
Hányat sikerül megoldanotok a hét általános iskolai szintű feladat közül? Egyszerűnek tűnnek elsőre, mégis kifoghatnak rajtatok. Minden egyes feladat után rögtön közöljük a megoldást.
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
Borító-és ajánlóképek: Getty Images Hungary, Pinterest
















