Kiderült! Attól, hogy koraszülött, nem tanul majd nehezebben a gyerek

Az emberi agy jóval többre képes, mint eddig hittük.

FeminaShop

Látogass el a
Femina Shopba!

Megnézem
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A kétszemes mélységlátás, a sztereolátás előfeltételei már a csecsemő születése előtt két hónappal jelen vannak, a hét hónapos magzat agykérge tehát készen áll a környezeti ingerek hatására bekövetkező tanulásra - foglalta össze kutatócsoportjával végzett vizsgálataik eredményét Kovács Ilona.

Az MTA doktora annak kapcsán nyilatkozott az MTI-nek, hogy tanulmányuk megjelent az amerikai tudományos akadémia folyóiratában, a PNAS-ben.

"Az emberi agy érzékenyebb az ingerekre, mint hittük"

Egészséges, időre született csecsemőknél a mindkét szemet igénybe vevő sztereolátás három hónapos kor körül jelenik meg. Felmerül a kérdés, hogy az újszülött agykérge előre huzalozva van-e erre a változásra, vagy a környezeti ingerek hatására szerveződnek az adott célra az idegsejtek.

Kovács Ilona, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen - BME - működő MTA-BME Kognitív Tudományi Kutatócsoport vezetője kollégáival koraszülöttek és időre született babák vizsgálatával ezt a kérdést válaszolta meg.

- Úgy tűnik, hogy teljes mértékben tanulásról van szó, a környezeti ingerek hatására fejlődik ki a sztereolátás. Ez azt is jelenti, hogy az emberi agy jóval plasztikusabb és érzékenyebb a külső ingerekre, mint eddig hittük - összegezte a kutatásvezető.

30 csecsemőt vontak be a tanulmányba

A Pécsi Egyetemen tevékenykedő Jandó Gábor közreműködésével 30 csecsemőt vontak be a tanulmányba. 15 baba koraszülött volt, ők átlagosan 31 hét után jöttek világra, míg 15 baba időre született. Az első mérésekre a születésüket követő második hónapban került sor, amikor még nem jelentkezik a sztereolátás. A csecsemők agykérgi jeleit a koponyájukhoz kívülről illesztett elektródákkal mérték. Az úgynevezett VEP - Visual Evoked Potential - agykérgi jel alkalmas annak elemzésére, hogy milyen választ vált ki az agyban a látott kép.

- Úgy képzelhetjük el, mintha a csecsemők sztereomozit néztek volna két színű szemüveggel - magyarázta a teszt körülményeit a kutató. A babáknak mutatott képek úgynevezett random pontokból álltak.

Ezek hasonlítanak az úgymond csodaképekhez, amelyeken csak az látja meg a kidomborodó, elrejtett ábrát, akinek megfelelő a sztereolátása. Ilyen képeket fél évszázada Julesz Béla pszichológus hozott létre először, aki mellett Kovács Ilona is dolgozott az amerikai Rutgers Egyetemen. A mostani munkához kutatótársuk, Török Béla - Kantonsspital, St. Gallen - készítette el a képeket.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?

A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2023. november 6. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

A korábban születettek nem kerültek hátrányba

A tesztek eredménye szerint a korábban világra jött csecsemők nem kerültek hátrányba, két hónap többlet ingerlést szereztek. Születésük után három hónappal már kimutatható volt náluk a sztereolátásra utaló agykérgi hullám, éppen úgy, mint az időre született csecsemőknél. A kutatók bemutatták a látás egy ezzel ellentétes fejlődését is, amelyet nem külső környezeti inger, hanem a fogantatástól eltelt idő határozott meg. Ez a funkció a koraszülötteknél mindig pontosan annyival később alakult ki, mint amennyivel korábban a világra jöttek.

Kérdésessé vált viszont a munka folytatása, mert az ötfős kutatócsoport ötéves akadémiai támogatási szerződésének lejárta után az idei évre hiába pályázott, nem kapott további támogatást. - A munkatársaim állás nélkül vannak, elképzelhető, hogy hamarosan el kell hagynunk a BME területén lévő laboratóriumunkat is - tette hozzá Kovács Ilona.

Ezt is szeretjük