Kiközösítik a gyereket - Mit tegyen a szülő, és hogyan segíthet?

Néhány gyereknek könnyebben megy a barátkozás, másoknak nehezebben, és bár az utóbbiak jobban ki vannak téve a kiközösítés veszélyének, ez bármikor, bármelyik gyerekkel előfordulhat, bármilyen okból.

Akárhogyan is keveredik ilyen helyzetbe, a gyereket teljesen érthető módon megviseli, ha nem szólnak hozzá, nem játszanak vele a társai, esetleg durván bánnak vele. Még egy felnőtt is nehezen élne meg egy ilyen helyzetet, az érzékeny gyereklélek számára pedig különösen nagy megpróbáltatást jelent a kiközösítés. Acosta Sára Diána pszichológus válaszolt a kérdéseinkre, hogyan érdemes kezelni szülőként ezt a szituációt.

Vannak természetüknél fogva csendesebb, magukba zárkózóbb gyerekek is, más esetben maga a kialakult helyzet jelent olyan lelki terhet a gyereknek, hogy nem is akar beszélni arról, hogy kiközösítették. Fontos, hogy a szülő éles figyelemmel legyen a gyerek felé, és észrevegye, valami változott, és a gyerek nem kiegyensúlyozott. A pszichológus szerint a szülő kulcsszerepet játszik a felderítésben.

- A gyerekek sokszor szégyellik, hogy kiközösítik őket, ezért előfordulhat, hogy nem szívesen beszélnek róla, titkolják, próbálják szépíteni a dolgot, nemcsak a szüleik előtt, de saját maguknak is. Épp ezért a szülőknek oda kell figyelniük gyermekükre, hogy észrevegyék, ha valami nincs rendben. Intő jel lehet, ha nem szívesen megy iskolába, vagy ha változást tapasztalunk a hangulatában, de sokszor nem ennyire egyértelműek a jelek - mondta Acosta Sára.

Sok családban sajnos nem is divat érzelmekről beszélni, és lehet akadály a kor is: a kisebbek még nem feltétlenül tudják megfogalmazni, hogy mi bántja őket, és különösen kamaszként gyakorta lehetetlen kihívást jelent a szülőnek rávenni a gyereket, hogy beszéljen arról, hogy telt a napja.

- Amikor a gyerek hazaér az iskolából, és feltesszük a kérdést: “Mi volt az iskolában?”, gyakran a válasz tömören az, hogy “Semmi.” Ilyenkor nem érdemes tovább faggatni, nem valószínű ugyanis, hogy további unszolásra előtörjenek belőle a szavak. Sokkal valószínűbb, hogy ő fog odajönni hozzánk, amikor készen áll arra, hogy tanácsot kérjen, vagy megossza, ami a lelkét nyomja. A legfontosabb, hogy ilyenkor meghallgassuk, ne hajtsuk el akkor se, ha erre a lehető legalkalmatlanabb időpontot választotta - tanácsolta a pszichológus.

Mit tehet a szülő?

Ha a gyerek megosztja egy problémáját a szülővel, a szülő reakciója alapjaiban meghatározza, hogy később újra hozzá fordul-e majd hasonló esetben. A probléma elbagatellizálása nem jó, hiszen megdől a gyerek szülőbe vetett bizalma, arról nem is beszélve, hogy a probléma sem szűnik meg. A hosszú távú kirekesztettség, magány és szomorúság olyan lelki sebekkel járhat, melyek talán sosem gyógyulnak majd be. Felmerül a kérdés, mi a jó út, ha a szülő segíteni szeretne a gyereknek a nyomasztó helyzet megoldásában.

- A kiközösítést nem szabad félvállról venni. Ha gyermekünk megosztja velünk, hogy kiközösítik az iskolában, fontos, hogy figyelmesen meghallgassuk, hogy érezze, komolyan vesszük a problémáját. Látnia kell, hogy nem hibáztatjuk, együttérzünk vele, támogatjuk, és ami a legfontosabb: nem hagyjuk magára. Biztosítanunk kell a támogatásunkról, és ha már idősebb, fontos, hogy közösen beszéljük meg a lépéseket, melyeket megtehetünk a probléma megoldása érdekében. Azért fontos, hogy ebben a gyerekkel közösen döntsünk, mert esetleg kellemetlenül érezheti magát, ha az édesanyja egyből rohan az osztályfőnökhöz vagy a többi szülőhöz, egyfajta áldozat szerepbe téve gyermekét. Ez akár ahhoz is vezethet, hogy legközelebb nem akarja majd elmondani, ha társaival gondjai vannak.

Mik segíthetnek a gyakorlatban?

- Mivel a kiközösítést sokszor olyanok szenvedik el, akik bizonytalanabbak, vagy alacsonyabb önértékeléssel rendelkeznek, segíthet, ha ezeket fejlesztjük, építjük az önbizalmát, megtanítjuk, hogyan kezelje a nehéz helyzeteket, vagy hogyan nyisson mások felé. Ha azért közösítik ki, mert agresszív, fontos, hogy megfelelő indulatkezelést tanítsunk neki, és fejlesszük a társas eszköztárát. Ebben segíthet, ha egy-egy barátjával közös programokat, játszó délutánokat szervezünk, és ha iskolán kívüli közösségekben is van alkalma barátokat szerezni - például iskolán kívüli csoportos foglalkozásokon.

Kereshetünk meséket, filmeket, sorozatokat, melyek a kiközösítésről szólnak. Ez segíthet a gyermeknek, hogy lássa, nincs egyedül a problémájával, és segíthet egy ezzel kapcsolatos mélyebb beszélgetést is elindítani.

Még egy tipp a szülőknek: ha lehet, ne szidjuk a kiközösítő gyerekeket. Ha az adott pillanatban megnyugtatóan hat is gyermekünkre, ebben a korban a barátságok még jönnek-mennek, és elképzelhető, hogy később a szóban forgó gyerekkel vagy gyerekekkel újra jóban legyenek.

Az osztályfőnököt diszkréten mindenképp érdemes megkeresni, neki nagy szerepe van az osztálylégkör formálásában, beszélgetéseket kezdeményezhet az osztályban a társas kirekesztésről, előítéletekről, csoportfolyamatokról - tanácsolja a szülőknek a pszichológus.

Elmenekülni nem megoldás

A szülő részéről mindazonáltal hiba lehet, ha a gyerek helyzetét úgy akarja megoldani, hogy kiemeli a problémás környezetből. 

- Az iskolaváltás ne az első dolog legyen, amire gondolunk. Nem mindig jelent megoldást, főleg, ha a kiközösítés személyiségbeli okokra vezethető vissza. Többet segíthet, ha a gyermek megtanul felülkerekedni a problémán, akár a mi, akár a tanárok segítségével. Előfordulhat azonban, hogy a gyerek saját magától független okból vált kiközösítés tárgyává. Ilyenkor egy másik közösségben elképzelhető, hogy máshogy fognak hozzáállni, és érdemes lehet új iskolán gondolkodni, ha a probléma hosszú ideig fennáll, vagy komoly lelki terhelést jelent a gyereknek.

• lélek
• iskola
• óvoda
• magány
• kiközösítés
• Gyerek