Így radírozzák ki a nőket a történelemből: hallottál a Matilda-hatásról?

A történelemkönyvek lapjain leginkább férfiakról olvashatunk. Ennek oka részben az elmúlt évezredek, századok történelmi berendezkedésében keresendő – hiszen a nőknek jóval szűkebb mozgástér jutott a családon és a háztartáson kívül. Ugyanakkor a női művészek, tudósok, vezetők is alulreprezentáltak a történelemkönyvek lapjain a férfiakhoz képest. Ez pedig egyszerűen arra vezethető vissza, hogy a nők történelemkönyvekből való kitörlésének számos módja létezik, s ezek egy része gyakran olyan mélyen internalizált hiedelmek alapján működik, hogy még a 21. század emberének sem tűnik fel elsőre.

Így radírozzák ki a nőket a történelemből

1. A Matilda-hatás

Kezdjük a sort a fent említett Matilda hatással: ez azt jelenti, amikor egy nő tudományos vagy művészi teljesítményét férfi kollégáinak tulajdonítják, vagy egyszerűen figyelmen kívül hagyják, mert nő volt. Az elnevezést Margaret W. Rossiter amerikai tudománytörténész vezette be az 1990-es években, Matilda Joslyn Gage feminista aktivista nyomán, aki már a 19. században összegyűjtötte a Matilda-effektus áldozatait. Eklatáns példája Rosalind Franklin esete. Ő biofizikus volt, és ő készítette el azt a híres röntgendiffrakciós felvételt, amely kulcsfontosságú volt a DNS kettős spirál szerkezetének felfedezésében. A modellt végül Watson és Crick alkották meg, Wilkins közreműködésével, és ők hárman (három férfi) kaptak Nobel-díjat, anélkül, hogy Franklin munkájáról megemlékeztek volna.

2. A hírnévrontás

Gyakran tűntek el akár évszázadokra nők a történelemből azért, mert az utókor „hírbe hozta” őket. Így járt például Mary Wollstonecraft is. Műve, a Skandináv levelek igazi „bestseller” volt a 18. század végén: a kortárs kritikusok dicsérték, több kiadást megért és hamar lefordították franciára, németre, svédre is. Wollstonecraft a személyes érzéseket állította középpontba, a tájat pedig lelki tükörként használta, óriási hatást gyakorolva ezzel a romantika legnagyobbjaira. Ám halála után férje merő nyereségvágyból publikálta felesége naplóit és leveleit, melyekből a nagyvilág házasságon kívüli viszonyokról és törvénytelen gyermeke születéséről is értesült. Ez összeadódott a ténnyel, hogy Wollstonecraft a női egyenjogúságról is haladó nézeteket publikált. Így aztán „nem megfelelő” szerzőnek minősítették a 19. században, s hosszú időn át züllött, ha nem egyenesen őrült női publicistaként utaltak rá.

3. A „jóhiszemű beolvasztás”

Ki hallott arról, hogy Tintorettonak volt egy hozzá hasonlóan tehetséges lánya, Marietta Robusti? Fodor Marcsi kolléganőm egy előadásán hallottam először a módszerről, melyet magamban csak a „jóhiszemű beolvasztásnak” neveztem el. Marietta Robusti (La Tintoretta) apja műhelyében tanult, segített neki a portrék festésében, sőt önálló megbízásokat is kapott, kortársai nagyra tartották. Valószínű, hogy azért nem maradt fenn (vagy nem azonosítható biztosan) Marietta Robusti önálló életműve, mert a műveit gyakran az apja, Tintoretto nevén adták el. Egy „Tintoretto” aláírás sokkal többet ért a kereskedők szemében, mint egy női festőé, azaz egyszerűen többet hozott a családi kasszába. Emiatt sok kutató feltételezi, hogy néhány, ma Tintorettonak tulajdonított portré valójában Marietta keze munkája. 

4. A „férfi-szemüveg” és „férfi-reláció”

E módszer lényege, hogy a nő nem tűnik el történelem lapjairól, de a fókusz lekerül életműve valóban lényeges elemeiről. Mondjuk úgy, hogy csak azokra a szempontokra koncentrálunk, ami miatt egy nő a patriarchátus számára fontos lehet: például a külsejére, erkölcsösségére, vagy arra, ahogyan másokról gondoskodik. Így járt I. Erzsébet királynő: a róla megjelenő cikkek és más tartalmak jelentős része még ma is csak azzal foglalkozik, hogy hiúságában ólomtartalmú kozmetikumokkal próbálta eltüntetni az öregedés jeleit, amitől megőrült és kihullott a haja meg a foga (más kérdés, hogy ezek az állítások is hamisak), ahelyett, hogy uralkodói kvalitásait taglalnák. Hasonló módszer, amikor egy nő életműve helyett, az adott nő férfiakhoz fűződő viszonyaira koncentrálunk. Ilyen sorsa jutott például Camille Claudel is: noha korának legformabontóbb szobrászaként is emlegethetnénk, a legtöbben kizárólag Rodinhez fűződő boldogtalan viszonya miatt ismerik a nevét.

5. Intézményesített kizárás

Kevesen tudják, hogy Karl Benz szerette volna feleségét, Bertha Benzet (cikkünk borítóképén) is szerepeltetni a kétütemű motor szabadalmi papírjain – minthogy sokat dolgoztak és gondolkodtak közösen a fejlesztésen - csakhogy nő akkoriban még nem lehetett védjegyoltalom jogosultja. Bertha Benz egyébként kiváló műszaki érzékkel bíró nő volt, aki kizárólag azért nem szentelhette magát a mérnöki pályának, mert ezen egyetemek ekkor még zárva voltak a nők előtt. Így igazából minden olyan nőt idesorolhatunk, akiből valaha nagy mérnök, művész, tudós vagy más szakember lehetett volna, csak épp az intézményesített kizárás miatt, soha nem tanulhatott vagy alkothatott.

6. A kulturális kirekesztés

A nem nyugati kultúrákból származó nőket kétszeresen is eltörölték – egyszer a nemük és egyszer az ún. eurocentrizmus miatt. Ki tudja, hány közel- vagy távol-keleti, dél-amerikai stb. női művészről, tudósról, vezetőről vagy harcosról nem hallunk a mai napig, csak azért, mert alakjuk kívül esik a hagyományos, férfiközpontú (pontosabban: fehér, nyugati, férfi - központú) történelemtudomány érdeklődési körén. Hogy csak pár példát említsünk: hallott már valaki a Trung nővérekről, a vietnámi szabadságharcos testvérpárról? Vagy Sor Juana Inés de la Cruz-ról, a 17. században élt új-mexikói íróról és költőről, aki apáca létére kemény hangvételű írásokban kelt ki a nők elnyomása ellen? 

Fotó: Getty Images

• nők a tudományban
• történelem
• nők
• Gyerek