Teszteld gyermeked IQ-ját!

Átlagos, átlag feletti vagy átlag alatti képességei vannak?

Az interneten számos tesztet lelhetsz az IQ kiderítéséhez.

A modern világ egyik központi fogalma az IQ - sokan és sokat foglalkoznak kialakulásával, fejlesztésével, és a gyermekek intelligenciaszintjének mérése is divatba jött. Ez azonban nem csupán hóbort, hiszen jó, ha tudod, csemetéd hol tart az átlaghoz képest.

Részben ugyan a genetika dönti el, hogy mekkora lesz valakinek az intelligenciahányadosa, ennek alakulásában azonban neked is nagyon nagy szereped van. Dr. Czeizel Endre szerint a lombikkal fogant kisbabák és az idősebb szülők gyermekei gyakran okosabbak lehetnek az átlagnál. Ez azzal magyarázható, hogy, mivel a szülők sokáig várnak a csöppségre, minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy a lehető legjobb körülményeket biztosítsák számára - egészen a fogantatás pillanatától.

Természetesen a doktor úr is hangsúlyozza, hogy a gyerek értelmének fejlődését alapvetően a nevelés és a vele való törődés határozza meg. Ugyanakkor túlzásba vinned sem szabad az ezzel való foglalkozást, hiszen a felmérések szerint az gyerekek értelmi szintje változhat, néha lemaradhatnak a többiektől, máskor pedig akár túl is szárnyalhatják társaikat.

Mivel a gyermekek idegrendszere egyéves korig a legképlékenyebb, legfogékonyabb, fontos, hogy a kezdetektől fogva beszélj hozzá sokat, és mutasd meg neki a világot - ebben az időszakban rakhatod le ugyanis az alapokat a későbbi fejlesztéshez, sokat könnyítve a tanulási folyamatokon.

Kisgyerekkorban

Csecsemőkorban az intelligenciaszint megállapítására még nincsenek megbízható módszerek.

Ilyenkor intelligenciának leginkább olyan működéseket nevezünk, melyek az alapvető reflexen felül mutatkoznak meg. Ezek közé tartozik, ahogy a kicsi érzékeli a különböző érzeteket, a lelki folyamatok lezajlása, a tanulékonyság, a közlési képesség, illetve az is, ahogy a nevelési szándékodra reagál.

A gyermekkori intelligenciáról bővebben itt olvashatsz!

Az óvodás gyereknél sincs bonyolult tesztekre szükséged ahhoz, hogy megtudd, milyen irányban fejlődik. Csak azt kell megfigyelned, hogy a társaihoz képest hogyan viselkedik, mekkora a szókincse, hogyan használja a játékokat, hogyan rajzol, számol.

15 tipp, hogy angyali gyerkőcöt nevelj

Nézegess képeket!

Elolvasom

A fejlesztésre itt is figyelni kell, különböző játékos agytornákkal, logikai játékokkal segíthetsz, a memory, a torpedó vagy egy egyszerű kirakó is sokat segíthet a fejlesztésben. Kommunikálj mindenképpen sokat a gyerekkel, rajzoljatok, számoljatok játékosan, és találjatok ki közösen rövid meséket.

Kisiskolás korban

Hatéves kortól, amikor a gyermek már iskolába jár, több alapod van rá, hogy pontosan lemérd az intelligenciáját. Mivel első osztályban megtanul olvasni, rendelkezésedre állnak hivatalos, kifejezetten gyerekek számára készült IQ-tesztek - ezeket a szakértők pszichológusokkal fejlesztették ki. Ezek vizsgálják a térbeli látásukat, a szöveg- és beszédértésüket, illetve a számokkal való kapcsolatukat.

Az interneten is számos kifejezetten gyerekek számára készült IQ-tesztet találsz, ide kattintva kipróbálhatsz egyet közülük!

Ha viszont nem akarod ezeket alkalmazni, akkor is könnyen felmérheted, hol tart a pici a többiekhez képest. Ebben a korban is alkalmazhatsz összehasonlítást a többi gyerekkel. Könnyen megállapíthatod a számolási, olvasási készsége, sőt, még a mozgáskoordinációja alapján is, hogy átlagos-e az intelligenciája, vagy sem.

Így teszteld!

Tedd fel magadnak a következő kérdéseket első-második osztályos gyerkőcöddel kapcsolatban, hogy megtudd, eléri-e az életkorának megfelelő átlagot.

  1. Össze tud számolni valamilyen tárgyból 15 darabot?
  2. Fel tudja sorolni a hét napjait?
  3. Tudja, hány ujja van?
  4. Szövegkörnyezetben jól ismeri a hétköznapi szavakat?
  5. Tud nyomtatott betűt írni?
  6. Rajzok hiányzó részeit könnyedén kipótolja?
  7. A rajzai fedik mindazt, amit ki akar fejezni?
  8. Képes megkülönböztetni a jobb és a bal oldalt?

Amennyiben a fenti kérdések mindegyikére igennel válaszoltál, megnyugodhatsz, hiszen csemetéd teljesen normális ütemben halad, ami a hétköznapokban felmerülő általános gyakorlati dolgokat illeti. Ha azonban két kérdésre is nemmel feleltél, érdemes elgondolkodnod, vajon eleget törődsz-e csemetéd látókörének bővítésével.

Manapság rengeteg fejlesztő könyv létezik, melyek amellett, hogy gondoskodnak az előrelépésről, még szórakoztatják is gyermekedet. Szinte minden könyvesboltnak vannak ilyen, gyermekeknek szóló kiadványai, Magyarországon a Nemzeti Tankönyvkiadó is rendelkezik kompetenciafejlesztő sorozatokkal, mint például a Hegyező, mely füzeteivel a gyermek problémamegoldó és logikai képességeit is fejleszti.

Ha épp ellenkezőleg, úgy érzed, hogy csemetéd az átlag felett jár, akkor se fáraszd le feleslegesen különórák tömkelegével, inkább hagyd szabadon játszani. Ugyanakkor segíts neki felfedezni, mit szeret a legjobban csinálni, ha pedig valamiben sikeres, akkor úgyis igényli majd, hogy minél többet foglalkozhasson az adott dologgal.

Ezt is szeretjük