Anya, hogyan lesz a kisbaba? Válaszolj ezzel a mesével a kínosnak tűnő kérdésre
Ha zavarban vagy a Hogyan lesz a kisbaba? jellegű kérdésektől, olvasd el ezt a mesét.
Minden gyerek tud zavarba ejtő kérdést feltenni a felnőtteknek, épp ezért bizonyos kérdésekre jobb felkészülni. Azt például, hogyan lesz a kisbaba, előbb-utóbb minden gyerek megkérdezi - jó esetben a szülőktől. Ha úgy érzed, segítség lenne, ha egy mesével válaszolhatnál, Barcs Krisztina Így működik a szerelem című 7-12 éves gyerekeknek és szüleiknek szánt felvilágosító könyvét szeretettel ajánljuk. Az alábbi mesét ebből a könyvből hoztuk.
Mese arról, hogyan lesz a kisbaba
Egyszer volt, hol nem volt egy magocska, aki millió társával együtt szunyókált egy sötét labirintus mélyén. Egy nap mély álmából arra ébredt, hogy fázik. Ahogy így vacogott, észrevette, hogy hátul is vacog és didereg valami: a farkincája, amit mozgatni is tud. No, ha tudta mozgatni, mozgatta is, majd útnak indult társaival együtt a tekervényes csatornákban. Sokáig bolyongtak vágyakozva valami ismeretlen melegségre, mígnem egyszer csak elértek egy boltozatos teremig. A teremből széles kapuk nyíltak, a kapukon túl pedig hosszú kaszárnyákban találták magukat: ez volt a mellékhere, ahol megkezdődött a magocskák katonai kiképzése. Hímvessző Úr bölcs veteránjai adták itt át nekik az ősapák bölcsességét, és a lelkükre kötötték, hogy a szívükbe rejtett szelencékre nagyon vigyázzanak, mert az hordozza az élet szikráját.

A kiskatona kitartóan edzett a bajtársakkal, s a napok egyhangúan teltek: kobakkeményítés, gyorsúszás, cselezési és erőnléti gyakorlatok, s végig az a sivár, csüggesztő hideg… Aztán egy nap szokatlan izgalom lett úrrá a kaszárnyán. Felzúgtak a szirénák: Általános riadó! Éles bevetésre sorakozni!
„Hé közlegény, fogd a kobakodat, indulás!” – kiáltott rá az őrmester a dermedt katonára. Az általános fejetlenség ellenére végül sikerült társaival alakulatba rendeződniük. Miután átadta nekik a harci ellátmányt, durr! – Hímvessző úr kilódította az egész csapatot Nőstényvirág Asszony erődített vára elé. Ahogy a kiskatonák felpillantottak, szigorúan őrzött bejárat: az Élet Kapuja magasodott előttük.
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
A mi kiskatonánk szerencsésen teljesítette az első erőpróbát: átkelt a tengeren, de gyengébb társai lemorzsolódtak. A katona úszott tovább rendületlenül az élet kapuja felé - amit szokás méhszájnak is nevezni. Ezután tágas barlangba érkezett, ami sötét volt és csendes, mint egy szentély - ez volt a méh. A lélegzetelállító boltozatok alatt a szíve áhítattal telt meg. Prüszkölve úsztak utána a többiek, majd ők is kissé elcsendesedve keringtek körbe. Az eredeti 250 milliós hadseregnek már csak egy szerény töredéke jutott el idáig: a legkitartóbb párezer katona.
Innen az út lengedező, csábító kehelyvirágokhoz vezetett, melyből a katona épp csak annyi nektárt hörpölt, hogy felfrissüljön. Egy hívogató dallam nyomában úszott is tovább, majd megpillantotta a legcsodálatosabb látványt. Nőstényvirág féltve őrzött kincse, az aranyfejű tojáshintó ott derengett előttük a csatorna végében. Itt már csak a fürgeség számított. Az alig egy tucatnyi magmaradt kiskatona bajtársiasságát feledve, egymást lökdösve, taszigálva rohamozta meg a tojást. Mindegyik elsőként akarta áttörni Nőstényvirág asszony végső védelmi vonalát. Végül mégis ő lett az, aki előtt megnyílt a tojás héja: lágyan befogadta és átölelte őt két puha kar, és vele együtt a legcsodálatosabb és legsugárzóbb szerelmes melegség, amit valaha érzett.

Kiadja: Kulcslyuk Kiadó Kft.
Ára: 4320 forint.
A könyvet itt rendelheted meg.
Fotó: Getty Images
OLVASD EL EZT IS!
- gyermekvédelem
- szexuális felvilágosítás
Felvilágosítás nincs, de 12 évesen szexelhetnek a magyar gyerekek - Ezt mondja a gyermekvédelmi törvény
- óvoda
- felvilágosítás
















