Ennyivel nőhet a háromgyermekes anyák bére – Novembertől ilyen fizetésre számíthatnak a szakértők szerint
Jelentős fizetésemelést hoz az új adómentességi szabályozás a háromgyermekes anyák számára.
Jelentős anyagi könnyebbséget hoz a háromgyermekes édesanyáknak az új adómentességi szabályozás: a személyi jövedelemadó eltörlésével akár több mint százezer forinttal is megemelkedhet az átlagkeresetű anyák havi nettó bére. A változás nemcsak egyéni szinten, hanem országosan is érezhető hatást gyakorolhat a családi kasszákra, hiszen több százezer nő jövedelme növekszik majd a kedvezménynek köszönhetően.
A háromgyermekes anyák adómentessége
A BiztosDöntés.hu számításai szerint a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által mért augusztusi bruttó átlagkereset, azaz 683 300 forint után 102 495 forinttal marad több a háromgyermekes anyák zsebében, mivel ekkora összeget nem kell befizetniük szja-ként. Ez azt jelenti, hogy a korábbi 454 295 forintos nettó bér helyett 556 790 forint áll majd a rendelkezésükre. A 563 400 forintos mediánkereset esetén – amelynél a munkavállalók fele ennél többet, a másik fele kevesebbet keres – 84 510 forinttal nő a nettó jövedelem, így 459 171 forint lesz a kézhez kapott összeg.

Azok az édesanyák, akik a három gyermek után továbbra is kapnak családi pótlékot, és a családi adókedvezményt is maguk érvényesítik, kisebb összegű nettó emelkedésre számíthatnak. Ebben az esetben a kedvezmény már eleve 148 500 forinttal mérsékli a fizetendő adót, így a bruttó átlagkeresetnél 80 829 forint, a mediánkeresetnél pedig 40 239 forint marad pluszban a családi büdzsében. A szakértők ugyanakkor arra hívják fel a figyelmet, hogy amennyiben az anya és az apa közösen neveli a gyermekeket, érdemes a családi adókedvezményt az apának érvényesítenie, hogy a háztartás teljes mértékben kihasználhassa az adómentesség előnyeit.
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
Az szja-mentesség bevezetése nem egyszeri intézkedés: a következő években fokozatosan kiterjesztik minden kétgyermekes anyára is. A tervek szerint 2029 januárjára már valamennyi legalább két gyermeket nevelő édesanya élvezheti az adómentesség előnyeit. A négy- vagy többgyermekes anyák már 2020 óta, míg a 30 év alatti anyák 2023 óta részesülnek részben vagy teljesen szja-mentes jövedelemben.
A mostani lépés tehát egy újabb mérföldkő abban a folyamatban, amelynek célja, hogy hosszú távon minden gyermeket nevelő édesanya számára érezhető anyagi segítséget nyújtson az állam.
Nem jár automatikusan a háromgyermekes anyák szja-mentessége: így igényelhető
Ezt a nyilatkozatot kell kitölteni.
ElolvasomFotók: Getty Images
OLVASD EL EZT IS!
- politika
- egészségügy
Még a többgyerekes anyák sem örülnek az szja-mentességnek – Elmondják, miért
- adókedvezmény
- szja














