Lehet kérni a gyerektartás emelését az infláció miatt? Az ügyvéd válaszol
Dr. Túry Dániel ügyvédet kérdeztük a gyermektartásdíjjal kapcsolatban.
A válás legnehezebb része általában az, hogy a közös gyerekekkel kapcsolatban a két félnek egyezségre kell jutnia. Ha nem váltott gondoskodásban nevelik tovább a gyereket, kinél marad, mekkora tartásdíjat fizet az egyik szülő a másiknak? Ezeket a kérdéseket mind tisztázni kell, és természetesen a későbbiekben is fontos, hogy a gyermek érdekében együttműködjenek az egykori házastársak. Néhány, a tartásdíjat érintő kérdésben dr. Túry Dániel Miklós ügyvédet faggattuk.
Gyerektartásdíj emelése az infláció miatt
A KSH adatai szerint 2023-ban csaknem 17 ezer pár vált el Magyarországon. A válások 75-80%-ában legalább egy gyerek érintett. Ez azt jelenti, hogy csak a tavalyi évben legalább 12-14 ezer gyerek szüleinek házassága bomlott fel.
A gyerektartás emelésével kapcsolatban dr. Túry Dániel az alábbi videójában elmondja, hogy pusztán az infláció nem indokolja a magasabb összeg megállapítását. Illetve arra is felhívja a figyelmet, hogy a bontóper végén érdemes inflációkövető gyermektartási díjat kérni.
@ugyved_budapest #gyerektartás #család #egyedulalloanya #házasság #válás #férj #feleség #gyerek #nekedbelegyen #magyartiktok ♬ eredeti hang - Dr. Túry Dániel Miklós ügyvéd
Megkérdeztük arról, hogy milyen okai lehetnek, ha a felek mégsem így kérik, vagy a bíróság nem így állapítja meg a gyermektartást.
- A per végén vagy ítélet vagy egyezség van. Ítélet esetén szinte mindig meg szokta állapítani a bíróság az inflációkövető gyermektartást. A praxisomban összesen egy kivételt tudok említeni, amikor nem így történt: olyan nagy volt az anyagi különbség a fizetésre kötelezett hátrányára, hogy a bíróság nem merte megterhelni ezzel is őt, csupán egy jelképes gyerektartást ítélt meg. Logikusan végiggondolva: nincs értelme olyan magas összeget kiróni, amit tényleg, a legjobb szándék mellett sem tud az elvált házastárs kifizetni. Egyezség esetén, ha nem így kéri valaki, annak oka véleményem szerint a tájékozatlanság. Illetve ugyancsak egyezség esetén elő szokott fordulni, hogy az a szülő, akivel a gyerek marad, önként lemond az inflációkövető gyermektartásról - hogy ő is engedjen valamit. Illetve olyan engedményt is lehet adni egyezségben, hogy a tartásdíj összege 2-3 évig fix, és csak utána emelkedik.
Átlagos tartásdíj Magyarországon
Válás esetén érdemes végiggondolni a közös gyerekkel kapcsolatos kiadásokat. Ennek, illetve a fizetésre kötelezett fél anyagi lehetőségeinek ismeretében érdemes megállapítani a tartásdíj összegét. Tehát ez minden esetben személyre szabott, de természetes, hogy sokakat érdekel, mi tekinthető hazai viszonyok között átlagos gyermektartásnak. Dr. Túry Dániel ezzel kapcsolatban így nyilatkozott:
- Nemrég Budán egy bíró kijelentette nekem, hogy ma átlagosan 90-110 ezer forint közötti tartásdíjat szokott megállapítani. Vidéken ez az összeg természetesen határozottan alacsonyabb. Ezt reálisnak látom, persze vannak esetek, amikor elvileg „járna” magasabb tartásdíj, de a kötelezett annyira keveset keres, hogy ezt nem tudja mégsem megállapítani a bíróság. Logikusan végiggondolva: nincs értelme annak, hogy a bíróság kiró egy nagy kötelezettséget, a különélő szülő eladósodik, és a későbbiekben még kevesebbet sem tud megfizetni.
Mi indokolja a tartásdíj emelését?
Alapvetően igaz, hogy a gyermek növekedésével a költségek is növekednek. Egy iskoláskorú gyerekkel járó kiadások mindig jelentősebbek, mint egy baba esetében.
- Ha azonban szeretnénk a tartásdíj emelését kérni, önmagában nem elég a gyermek életkora, le kell vezetni, hogy mi változott az elmúlt x évben. Például több ruhára van szüksége, többet eszik, különórákra, korrepetálásra jár, emelkedtek az iskolázás költségei. Esetleg ételérzékenység, illetve gyógyszererek szedése szokott még leggyakrabban felmerülni a tartásdíj emelése kapcsán.
Tényleg a mesterséges intelligencia irányít mindent 20 év múlva?
Ha kíváncsi vagy, hogyan formálja át a mesterséges intelligencia az életünket mindezt könnyed, szórakoztató és közérthető módon megközelítve, akkor gyere el előadásunkra, ahol Szily Nóra vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz. Az előadás során kiderül, milyen szerepe van a mesterséges intelligenciának a mindennapjainkban, és hogyan alakíthatja a jövőnket. Gyere el, és tudd meg, mit hoz a jövő!
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. október 24. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Gyermektartás váltott gondoskodásban
Napjainkban egyre többször fordul elő, hogy a szülők nem pusztán közös felügyeleti jogot kapnak, de a válást követően váltott gondoskodásban nevelik a közös gyermeket. Logikusnak tűnhet, hogy ha például a gyerek egy hetet apánál, egy hetet anyánál tölt, senki nem fizet tartásdíjat. De természetesen ilyenkor is adódhatnak kivételes esetek.
- Főszabály szerint váltott gondoskodás esetén nincs gyermektartás. Amennyiben azonban rendkívül nagy az anyagi különbség a két fél között, úgynevezett kiegészítő gyerektartást meg lehet ítélni. Sarkosan fogalmazva: nem szerencsés, ha egyik félnél kaviárt eszik a gyermek, a másiknál pedig csak száraz kenyér van - magyarázza dr. Túry Dániel.
A praxisomban kifejezetten válóperekkel, gyermekelhelyezéssel, házassági vagyonmegosztással, továbbá ingatlanokkal foglalkozom.
Nagyszámú peres ügyben látok el napi szinten jogi képviseletet, azonban elsődlegesen mindig a felek közötti teljes megegyezésre törekszem, hiszek abban, hogy ez a felek legfőbb érdeke.
TikTok-csatornámon napi szinten osztok meg családjogi tartalmat ismeretterjesztő céllal.
Ennél korábban ne találkozzon az új partner a gyerekkel – A pszichológus óva int tőle
Válás után az új partner bemutatásának módja és ideje fejtörést okoz a szülők számára.
Elolvasom(Borítókép: Getty Images Hungary.)