Dagobert bácsi a padló alatt, rettegés a WC-öblítéstől – Gyerekkorunk 10 irracionális félelme

Tudjuk, hogy a gyerekek másként gondolkodnak, mint a felnőttek. Gondolataikban keveredik a fantázia és a valóság, így a realitás sokszor még mást jelent számukra. Mindebből adódóan sokszor olyasmitől is félhetnek, mely a felnőtteket megdöbbenti. Az alábbiakban általunk megkérdezett, illetve a Redditen nyilatkozó felnőttek meséltek gyermekkori, mai szemmel már irracionálisnak tűnő félelmeikről.

Gyerekkori félelmek

– Emlékszem, óvodás voltam, és a fülünket a padlóra tapasztva hallgatóztunk valamiért (talán indiánosat játszottunk), amikor elkezdtünk "különös zajokat" hallani - amiket valószínűleg hall az ember, ha egy százéves épület fa padlójára tapasztja a fülét, miközben egy csapat óvodás rohangál a szobában. Az egyik kislány állította, hogy szerinte ez Dagobert bácsi hangja, és olyan határozott volt, hogy mind elkezdtünk vele egyetérteni. Arról, hogyan is kerülhetett Dagobert bácsi az épület alá, csak homályos elméleteink voltak, de úgy emlékszem, valami köze volt hozzá a konyhán dolgozó szakácsnak, Arnoldnak.

– Sokáig a testvéremmel egy szobában aludtunk, ami adott egyfajta biztonságérzetet. De mégis tisztán emlékszem, hogy volt egy időszak – talán olyan 6-7 éves lehetettem – amikor az esti mese után anyu kiment a szobából, én próbáltam elaludni: a párnára hajtottam a fejem, ilyenkor hallottam a fülemben, ahogy áramlik a vér az ereimben. Persze akkor még nem tudtam, hogy az ütemes dobogás a szívverésem, így mindig azt gondoltam, hogy betörők lépéseinek zaját hallom odakintről. Aztán mivel soha nem jött senki, valahogy abbamaradt ez a félelem.

– Emlékszem, egy időben attól féltem, hogy örökbe fogadtak. Tudom, hogy sok gyerek életében eljön az az időszak, amikor elkezdi foglalkoztatni a gondolat, hogy talán nem a saját családjába született, de visszanézve nálam azért volt ez különösen vicces, mert külsőre anya tökéletes másolata vagyok.

– A 90-es években népszerű Kisváros című sorozatban hangzott el egyszer a következő mondat: „…ezért a helyi keresztapa megölette őt”. Alsó tagozatos lehettem, amikor ezt hallottam és emlékszem, onnantól kezdve, ha este a fürdőben voltam és az ablakra pillantottam, mindig azt képzeltem, hogy a keresztapám késsel a szájában próbál bemászni. Akkoriban mindig nagyon gyorsan végeztem a pisiléssel.

– Mindig attól féltem, ha nyíltan, hangosan reagálok egy olvasott könyvre, akkor a szereplők látnak/hallanak engem.

– Számomra félelmetes volt az életbiztosítás szó. Egy ideig azt hittem, hogy jönnek a cégek és megölnek, ha nem fizeted ki az életbiztosításodat.

– Ha az úszómedencében fekete csempét láttam, attól féltem, hogy azok lyukak, melyek a világűrbe vezetnek.

– A kelleténél hosszabb ideig – körülbelül 6 éves koromig – féltem a WC-öblítéstől. Tartottam tőle, hogy be fog szippantani és maga a hang is rémisztő volt számomra. Minden alkalommal kipirultam és az ajtó felé rohantam, amilyen gyorsan csak tudtam.

– Az automata autómosók. Rémisztő volt, ahogyan az autó lassan bemegy, hatalmas kefék veszik körül, amik aztán iszonyú sebességgel pörögni kezdenek. Emlékszem, sírtam, amikor apámat láttam átmenni egyen.

– Sokáig féltem a tükröktől. Meg voltam győződve róla, hogyha túl sokáig bámulok egy tükörképet, az kimászik és helyet cserél velem.

(Képek: Getty Images Hungary.)

• gyerekkor
• félelem
• Gyerek