Így vedd észre, ha a gyerek intelligensebb társainál - 12 csalhatatlan jel

Ha többet is tapasztalsz, van okod az optimizmusra.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az intelligencia természetének megértése meglehetősen új keletű fejlemény az emberi evolúció folyamán. Még mindig gyerekcipőben jár annak a felderítése, hogy mire is vagyunk képesek - ám valamiféle képet már most is kaphatunk erről.

Az alábbi tulajdonságok minden egészséges emberben - és persze gyerekben - fellelhetők, ám ha közülük több is kifejezettebben jelentkezik, könnyen lehet, hogy az átlagnál magasabb intelligenciával megáldott csemetével van dolgod.

Akkor sincs veszve semmi, ha közülük valamelyek kevésbé markánsan tapasztalhatóak - hiszen, mint minden, ezek is fejlesztők, ezáltal pedig várhatóan a kicsi IQ-ja is magasabb lesz nagykorában.

Nem azonos a tehetséggel

Sokan az intelligenciát tévesen azonosítják a tehetséggel. Bár korábban a tudósok maguk is úgy gondolták, hogy az IQ-tesztekkel egyben a tehetséges gyerekeket is ki tudják választani, ma már általánosan elfogadott tény, hogy a kreatív apróságok ugyanolyan hatékonyan teljesíthetnek a maguk úgymond testreszabott területén, mint azok, akik kiemelkedő értelmi képességekkel rendelkeznek.

Mindazonáltal a magas intelligencia is biztosíthatja, hogy gyermeked később kiemelkedővé váljon, de ehhez a te segítséged is szükséges. Ismerd fel időben a kiemelkedő értelmi képességek jeleit, hogy ehhez mérten fejleszthesd a kicsit!

Az intelligencia 12 jele

Alkalmazkodóképesség. Új, addig nem ismert és tapaszalt helyzetekben is feltaláljuk magunkat, és megálljuk a helyünket.

15 készségfejlesztő, aminek minden gyerekszobában ott a helye

Nézegess képeket!

Elolvasom

Koncentráció. Az összpontosítás és a figyelemelterelő és -megosztó információk kiszűrésének a képessége.

Kreativitás. Az új és a korábbitól eltérő módon való gondolkodás, illetve a még nem létező elképzelésének képessége.

Ítélőképesség. A dolgok egymástól való megkülönböztetésének a képessége: a jót a rossztól, az igazat a hamistól, a segítőkészt a károstól.

Érzelmi-mentális kontroll. Annak a képessége, hogy szándékosan töröljük érzelmeinkből, gondolatainkból és környezetünkből a negatívat, az előítéletet, a hárítást, a kivetítést, illetve az irreleváns és lejárt információkat.

Érzelmi műveltség. Magunk és mások érzelmei és szükségletei megértésének, az empatikus és helyzetnek megfelelő viselkedésnek a képessége.

Visszajelzések kezelése. A visszajelzések aktív igénylésének és elfogadásának, illetve a hatékonyság érdekében való saját viselkedésváltoztatásnak a képessége.

Elsajátított tudás. A megszerzett ismeretek hasznosításának a képessége.

Buta volt, zseni lett: 7 korszakos lángelme, aki gyerekként bukdácsolt az iskolában

Nézegess képeket!

Elolvasom

Memória. A pontos információ- és eseményfelidézés képessége.

Információfeldolgozás. Az információ korrekt, előítéletek és prekoncepciók nélküli megértésének és értelmezésének a képessége.

Önkorrekció. Annak a képessége, hogy egy pillanatra megállva felmérjük önmagunkat, majd szükség esetén megtegyük a megfelelő korrekciós lépéseket, hogy irányt változtassunk, vagy visszatérjünk az eredeti kerékvágásba.

Előre gondolkodás. A stratégiai gondolkodás, az átgondolás, a következmények és a lehetséges megoldások gondolati kipróbálásának a képessége.

Cikkünk Diana Loomans és Julia Godoy Hallgass a gyermekedre! című könyvének segítségével készült.

Diana Loomans és lánya, Julia Godoy közösen vállalkoztak arra, hogy megírják ezt a ragyogó könyvet, mely nagy segítség azoknak a szülőknek, akik megtorpantak, tanácstalanok, vagy már éppenséggel zsákutcában érzik magukat nevelési módszereiket illetően. A szerzők 12 kulcsot ajánlanak a boldog, felelősségteljes, kiteljesedett gyermek neveléséhez. Módszerük néhány fontos eleme: a példákon keresztüli tanítás, a pozitív, tiszteletteljes fegyelmezés, teret adni a gyermeknek, és megengedni, hogy hibázzon.

Kiadja a New Fusion Kiadó.
A könyv ára 2790 forint.
A könyvet itt rendelheted meg.
Ezt is szeretjük