3 idealizált dolog, amit nem várhatsz el a gyerektől

Bár a legtöbb kismama úgy gondolja, hogy már az is boldoggá tenné, ha egészséges gyermeke születne, valójában mindenkinek vannak elvárásai. Már az első pillanatban felmerülhet, hogy jobban szeretnél kisfiút, mint kislányt, de természetesen a baba első mosolya láttán eszedbe sem jut szomorkodni, ha ellenkező nemű lett.

Később azonban komolyabb szerepe lesz az elvárásoknak, hiszen ezekkel adsz porontyodnak támpontot a világhoz. Az értékrendszer, amit a kicsi otthon megismer, segíti a közösségbe és a társadalomba való beilleszkedésben, de az, amilyennek látni szeretnéd, arra is hatással lehet, hogyan kezeli a sikereket, a kudarcokat, és hogyan boldogul majd a párkapcsolatok terén.

Elvárásaid egy része segítségére lehet gyermekednek, de a legtöbb szülő olykor hajlamos túlzásokba esni. Hiszen szabályaiddal nemcsak segíted a gyereket, de megfelelési kényszert és szorongásokat is ébreszthetsz benne. Ezúttal azt a három tipikus anyai elvárást gyűjtöttünk össze, melyről jobb, ha lemondasz.

Ne akarj tökéletes gyereket!

Ugyanúgy, ahogy nem létezik tökéletes szülő, azt sem várhatod el, hogy porontyod hiba nélkül teljesítsen mindent. Ha tökéletes gyerekeket szeretnél nevelni, akkor nyilvánvalóan kudarcot vallasz, ráadásul igazságtalanul nagy nyomást helyezel csemetédre. Mielőtt beleesnél ebbe a hibába, gondold át, szerinted milyen a tökéletes gyerek. Azok a gyerekek, akik mindig kifogástalanul viselkednek, sohasem tesznek rossz fát a tűzre, a szüleiknek és tanáraiknak egyaránt meg akarnak felelni, jól tanulnak, és mindig időben beadják a házi dolgozatokat, többnyire más problémákkal küzdenek, a különbség csak annyi, hogy a csata bennük zajlik, mélyen elfojtva.

A boldog gyerekek, akik megkapják a szükséges szabadságot, és nem kell számtalan elvárásnak megfelelniük, igazi egyéniségek, ám mindegyiknek van valamilyen hibája. Ez csak még érdekesebbé teszi őket. Csintalanok, lobbanékonyak, olykor kicsit túllőnek a célon a vicceikkel, vagy egy picit lusták, de mindezt bájjal feledtetik.
Ne feledd, hogy a gyerekek nem kisméretű felnőttek. Nem tragédia, ha porontyod személyisége tele van olyan tökéletlenségekkel, melyek majd csak a felnőtté válás során csiszolódnak le. A kicsinek ki kell élveznie gyerekkorát, ráadásul az is elképzelhető, hogy néhány korai tökéletlenséggel együtt válhat sikeres felnőtt csemetédből. Másrészt pedig ki akar olyan gyereket, akinek a szemében sosem csillan meg a huncutság?

Ne várd el a teljesítményt!

Két gyerek mellett könnyű abba a hibába esni, hogy mindkettőt egyformán tehetségesnek szeretnéd látni. Akár a jobb testvérhez hasonlítod a másikat, akár egyedüli csemetéd elé állítasz a tanulmányi eredményt és a jövőjét illetően túl szigorú elvárásokat, mindkét esetben nagy hibát követsz el. A testvérek kapcsolata biztos, hogy nem lesz kiegyensúlyozott, ha hagyod, hogy rivalizálás és irigység árnyékolja be.

Egyikükkel se éreztesd tehát soha azt, hogy tehetségesebb a testvéreinél, sem azt, hogy butább, tehetségtelenebb, és jobban kellene teljesítenie, hogy a nyomukba érjen. Persze nem kell úgy tenned, mintha a testvérek egyformán ügyesek lennének mindenben, vagy a világ legtermészetesebb dolga lenne, ha a kicsi nem akar tanulni. Arra azonban nincs szükség, hogy mindig szigorú, teljesítményorientált célokat állíts elé, vagy készségeit a testvéreihez viszonyítva értékeld.

Jó, ha a gyerek tudja, miben tehetséges, hiszen saját érdeklődési körét is így formálhatja majd a jövőben. Semmiképpen ne a gyengeségeit emeld ki tehát, hanem az erősségét. Ha te nagyon hamar tanultál meg olvasni, és faltad a könyveket, de a kicsi inkább Lego-dinoszauruszokat épít, ne kérd rajta számon, hogy miért nem olvas soha. Dicsérd meg, milyen jó a kézügyessége, ha azonban többen vannak, ügyelj rá, hogy ezt ne úgy fogalmazd meg, hogy tehetségesebb a másiknál. Testvérének ez nem csak rosszulesik, de feszültséget, irigységet is szülhet. Minden gyerek jó valamiben: keresd ezeket az erős pontokat, és hagyd, hogy ebből bontakozzanak ki csemetéd képességei.

Ne akard, hogy felnőtt legyen!

Amikor eljön az ideje annak, hogy kénytelen vagy szembenézni egy dacos, tiltakozó csemetével, idézd fel régi fogadalmadat. Valószínűleg nincs olyan gyerek, aki legalább egyszer ne fogadná meg, hogy soha nem lesz olyan, mint a szülei. Egy dologban igazuk is van: egy gyereket soha nem szabad felnőttként kezelned. Számára is eljön majd az idő, amikor meg kell küzdenie a nehézségekkel és a komoly felelősséggel, de amikor minden a játékról szól, ne fedd meg azért, mert nem vigyáz eléggé a ruhájára.

A kistestvér már más kérdés: ebben az esetben azonban testvéri felelősségként várd el tőle, hogy vigyázzon a kicsire. Ha komoly feladatokat adsz neki, attól ő is komolyabbnak érzi magát, de pár évig még a játék szűrőjén keresztül nézi a világot.

Csak a maga gyerekmódján bánj vele felnőttesen, a dolgok árnyoldalát ráér később megtapasztalni: ne várd el, hogy máris egy bölcs, de szomorú öregember legyen, aki tisztában van vele, hogy minden férfi csak kihasználja, vagy a pénzért mindig ravaszul meg kell dolgozni. Adj egy kis szabadságot a kicsinek a legjobb évekre, és, bár egyedülálló anyaként különösen nagy kísértést jelenthet, ne várd el, hogy gondjaidban teljes mértékben osztozni tudjon.

Cikkünk Richard templar A gyereknevelés 100 szabálya című könyve alapján készült.

• elvárás
• szülő
• gyereknevelés
• kisgyerek
• Gyerek