Miért jó, ha árulkodik a gyerek? A biztonság miatt különösen fontos
Bár a felnőtt számára sokszor bosszantó lehet az árulkodás, megvan a maga előnye.
Talán még emlékszel a gyerekkori csúfolódásra: „Árulkodás, majomszokás!” Furcsa, hogy hiába telik el az óvoda óta több évtized, sokan felnőttként is így állnak a dologhoz.
Pedig a gyerek tette mögött sokféle motiváció állhat, nem mellékesen pedig az „árulkodásnak” köszönhetően a felnőtt - szülő vagy óvónő - hasznos információkhoz is juthat a kicsivel kapcsolatban.
Miért árulkodnak a gyerekek?
Az óvodáskor vége felé a szabályok betartása nagyon fontossá válik a gyerekek számára. Olyannyira, hogy miután megtanultak alkalmazni és betartani egy szabályt, mindenki mástól is ugyanezt várják. Az alig három csíkból álló zebrán például akkor sem lehet átszaladni piros lámpánál egy óvodással, ha közel s távol egyetlen autó sincs. Ebből az erős szabálytiszteletből adódik, hogy azonnal jelentik, ha valami nem úgy történik, ahogy az a nagykönyvben meg van írva.
De az is lehet, hogy a felnőttnek árulkodó óvodás gyakran megerősítésre vágyik. Szeretné, ha elismernék, hogy ő már tudja, hogyan kell helyesen viselkedni egy adott helyzetben.
Meglehet, hogy fél a felnőtt szigorától, és az árulkodással igyekszik elhatárolódni az óvodai csoport valamely tettétől. Ugyanakkor tény, hogy egyfajta hatalomérzést is adhat a gyerek számára: hiszen ő az, aki informálja a felnőttet a történésekről.
Miért jó, ha árulkodik a gyerek?
Bár a felnőtt számára sokszor bosszantó lehet, ha a gyerek minden apróságról jelentést tesz, ennek a fajta viselkedésnek vannak előnyei. Rendszerint azt jelzi, hogy a gyerek megbízik a felnőttben. Úgy érzi, hogy érdemes elmondani neki, mi történik vele, körülötte, hiszen segítséget, biztatást, megértést kaphat tőle. Fontos, hogy ez a kötelék ne szakadjon el, épp ezért semmiképp nem szabad az „árulkodós” jelzőt a gyerekre ragasztani, ne érezze, hogy a viselkedéséért büntetés jár. Ne feledd: az árulkodás és a segítségkérés között sokszor vékony határ húzódik!
Minden esetben hallgasd végig türelemmel. Ezután megkérdezheted tőle, ő mit tenne, mi lehetne a jó megoldás a helyzetre, hogyan oldhatnák meg a problémát a gyerekekkel egymás között úgy, hogy mindenki elégedett legyen. De soha ne mondd, hogy nem érdekel!
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ezt nem mondjuk meg anyának… biztos?
Érdemes felhívni rá a többi családtag - nagyszülők, nagynénik, nagybácsik - figyelmét, hogy a „Ne árulkodj!” vagy „Ezt nem mondjuk meg anyának!” illetve a „Legyen a mi titkunk!” típusú cinkos összekacsintásoktól mindig tartózkodjanak. Bár az esetek többségében semmi komoly nincs a fenti mondatok mögött - legfeljebb némi extra csokoládé vagy még egy mesefilm -, nem jó, ha a gyerek olyan szituációba kerül, amikor valamit el kell titkolnia anya vagy apa elől. Ezek a helyzetek egyfelől okozhatnak benne frusztrációt, másfelől arra tanítják a kicsit, hogy a szülők elől bizonyos dolgok eltitkolhatóak. El lehet, esetleg el kell titkolni. Ha pedig egy idegennel kerül hasonló szituációba, már nem lesz számára ismeretlen ez a helyzet. Gyakran a gyerekekkel szembeni abúzust elkövetők is effajta módszerekkel operálnak. Amennyiben a kicsinek már korábban megtanították, hogy anyának nem kell mindent elmondani, nem biztos, hogy adott szituációban képes lesz eldönteni, vajon a hozzá furcsán közeledő felnőttről kell-e mesélnie a szüleinek. A titkolózásból, illetve az árulkodás tiltásából tehát hosszú távon komoly, a gyerek testi-lelki egészségét befolyásoló probléma is lehet.
Elrabolt gyerekek
Nyolc olyan gyerek történetét mutatjuk be, akiket elraboltak, de hihetetlen módon megmenekültek rabságukból.
8 elrabolt gyerek, aki a csodával határos módon szabadult meg fogvatartójától: hihetetlen megmenekülések
Nézegess képeket!
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary
OLVASD EL EZT IS!
- pszichológia
- gyereknevelés
Örökre nyomot hagy a gyerek lelkében: 3 módszer, amivel soha ne fegyelmezd, hiába láttad a szüleidtől
- pszichológia
- gyereknevelés