Főnök vagy beosztott lesz felnőttként a gyermeked? 5 jel, amiből már korán tudhatod
Gyermeked későbbi személyisége már kiskorában is érezhető.
Izgalmas dolog egy szülő számára figyelemmel kísérni, ahogyan gyermeke kisgyerekből nagy gyerekké, majd felnőtté cseperedik, és látni, ahogyan egyre és egyre alakul és formálódik a személyisége.
Korai természetét és a felnőttkorit összevetve számos eltérés felfedezhető lehet majd, de alapvető vonásai megmaradnak, így például az is, hogy a gyerek inkább domináns és határozott, vagy inkább alkalmazkodó, instrukciókat igénylő személyiség-e.
Főnök vagy beosztott lesz a gyerek?
Fő vonásai, viselkedése, vérmérséklete, megnyilvánulásai alapján így már korán tudni lehet, felnőttkorában várhatóan inkább vezetőként vagy beosztottként teljesedhet-e ki a gyerek. A következő öt jel ezt vetíti előre.
Milyen a fellépése?
Karakán a gyerek, azonnal kitűnik a csoportból, szívesen beszél akár nagyobb tömeg előtt? Esetleg éppen ellenkezőleg, visszahúzódóbb, beolvad a tömegbe, és nem szívesen áll ki az emberek elé? Előbbi esetben vezető típus, az utóbbiban pedig inkább beosztott típus.
Ő a domináns?
Az a kisgyerek, aki testvérei körében, illetve az óvodástársak, osztálytársak körében a hangadó szerepét tölti be, és szeretné megmondani a többieknek, mik a játékszabályok, és egyáltalán mit játsszanak, inkább vezető típus. Ha igényli, hogy instrukciókat kapjon másoktól, akkor később is szívesen követ majd másokat.
Tudja érvényesíteni a szavát?
Lényeges, mennyire tudja érvényesíteni a szavát, ugyanis hiába szeretne irányítani, ha nehezen kommunikál. Ha ez megy neki, sikeresen irányíthat másokat, ha szívesebben hallgat, akkor beosztottként vagy szabadúszóként találhatja meg inkább a szakmai kiteljesedést.
Hogy viseli a kudarcot?
Milyen gyorsan tud túllendülni a kudarcon, és optimistán tekinteni előre? Aki vezető lesz, annak ezt hamar fel kell tudni dolgozni, hogy a megoldáson törhesse a fejét. A kudarcnak tehát inkább motiválónak, semmint akadályozónak kell lennie. Azonban a felelősség vállalása ugyanolyan fontos, egy jó főnök sosem hárítja át a kudarcért a felelősséget másokra, ha már gyerekkorban megmutatkozik, hogy képes elismerni a hibáit, később jó vezető lehet a gyerekből.
Anyámtól a modellekig - Mit tudtam meg a nőkről életem első 50 évében?
Kajdi Csaba influenszer, saját élményeiből és tapasztalataiból kiindulva osztja meg gondolatait a női szerepek alakulásáról, az anyai minták hatásáról és arról, hogy hogyan határoznak meg minket. A Femina Klub januári előadásán körbejárjuk, hogyan befolyásolják a női szépségideálok és elvárások a nők önképét és döntéseit. Milyen női minták segítik vagy éppen gátolják az önmegvalósítást?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. február 19. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Mennyire céltudatos?
A céltudatosság elengedhetetlen tulajdonsága a vezető pozíciót betöltőknek. Ha a gyereknek már kiskorában is szilárd elképzelései vannak, és kitartóan ragaszkodik az elképzeléseihez, akkor jó vezető válhat belőle. A céltudatosság nem azonos a hangoskodással és törtetéssel, bár sokan összekeverik. Egy csendes, kitartó gyerek lehet, hogy jobb főnök lesz, mint a nagyhangú.
OLVASD EL EZT IS!
- kisgyerek
- veszélyes