Kik a csillaggyermekek? Gyermeketek is lehet az

A csillaggyermekek tulajdonságain sokan átsiklanak, pedig kis odafigyeléssel jól azonosíthatóak. Elmondjuk, mik ezek.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Köztünk élnek, és nem véletlenül jöttek a földre a csillaggyerekek, akik különleges küldetést teljesítenek életük során. Gyermeked is egyikük lehet, erre pedig bizonyos tulajdonságai engednek következtetni.

Kik a csillaggyerekek?

Ezoterikus elméletek szerint a csillaggyermekek küldetése, hogy az emberiség sorsát előbbre vigyék, mégpedig a tudomány által. Okosabbak az átlagnál, felnőttként korszakalkotó találmányokat, új technológiát, új tudományos elméleteket kap tőlük a világ. Úgy tartják, akkor érkeznek a földre, amikor az emberiség nagy változás előtt áll.

A csillaggyerekek három fő ismertetőjegye

Gyermeked is lehet csillaggyermek, aminek az alábbi három tulajdonság gyakori ismertetőjegye lehet az ezoterikus elméletek szerint.

Kiemelkedő teljesítmény az iskolában

A csillaggyerekek a tudományban alkothatnak nagyot felnőttként, ezzel előrébb lendítve azt, így nem is csoda, hogy egyik fő ismertetőjegyük, hogy nagyon okosak, IQ-juk magasabb az átlagnál, kérdéseik logikusak, érdeklődésük pedig széleskörű. Minden tárgyból jól mehet nekik a tanulás.

15 jel, hogy lelki problémákkal küzd a gyerek

Nézegess képeket!

Elolvasom

Jó megérzések, briliáns eszmefuttatások

A csillaggyerekeknél gyakorta felfedezhető a hatodik érzék megnyilvánulása, azaz a megérzések beigazolódása, valamint az, hogy olyasmiről is vannak ismereteik, amiről elvileg még nem hallottak vagy nem tanultak. Emellett gondolatmenetük korukat meghaladó szintű lehet.

Jó nyelvi érzék

A csillaggyerekek nyelvi érzéke rendkívül jó. Könnyen boldogulnak az idegen nyelvekkel, hamarabb ragad rájuk a tanult nyelv szókincse és nyelvtana, mint a többi gyerekre. Tehetségüknek köszönhetően életük során több nyelvet is kiválóan elsajátíthatnak és alkalmazhatnak a gyakorlatban, akár a tudományban is.

Ezt is szeretjük