Életében először kóstolt fagyit a baba, videóra vették a szülők - Iszonyú vicces felvételt mutatunk
A fagyit evő babánál ma már tuti nem látsz viccesebbet.
A baba első évének második fele a rohamos tempóban történő mozgásfejlődés mellett az új ízek felfedezéséről szól.
Valószínűleg minden szülőnek létezik ebből az időszakból olyan emléke, hogy a kicsinek valami annyira ízlett, hogy aztán árgus szemekkel kellett figyelni, nehogy félrenyelje azt.
Életében először kóstolt fagyit a baba
A kilenc hónapos Blakely Jernigannal is éppen így történt. A szülők hagyták, hogy belekóstoljon a fagylaltjukba. Az alábbi videón látható, hogy a kislány először csak óvatosan közelít, majd ahogy megérzi szájában az édes ízt, szemei kikerekednek, a fagyit pedig megragadja. Persze nem a tölcsért, hanem konkrétan a gombócot. Olyan vehemenciával falja a fagylaltot, hogy Derek, az édesapa már hiába kéri, hogy engedje el, ha nem támasztaná meg a hátát, Blakely fel is borulna. A videót az édesanya, Brittani Jernigan annyira viccesnek találta, hogy megosztotta az interneten - bízva abban, hogy a felvétel másoknak is szerez néhány vidám percet.
Mit mond a hozzátáplálási táblázat?
Bár valószínűleg sokan érzünk Blakelyhez hasonlóan a fagylalttal kapcsolatban, és teljesen megértjük a kislány lelkesedését, mégsem javasoljuk a fagylaltok, jégrémek ilyen korai bevezetését az étrendbe. Az Egészségügyi Világszervezet jelenleg hat hónapos korig javasolja a kizárólagos anyatejes táplálást, ezt követően elkezdődhet a hozzátáplálás, ám egyéves korig még általában az anyatej vagy a tápszer tekinthető a gyermek elsődleges táplálékforrásának.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az első ízek, melyekkel hat hónaposan megismerkedik a baba, jellemzően a krumpli, sárgarépa, alma, őszibarack, sütőtök. Ezeket követi a narancs, körte, banán, paradicsom, majd a csirkehús. Nyolc hónapos kortól pedig a kifli, kenyérhéj, valamint a tejtermékek is bevezetésre kerülhetnek. Fontos, hogy az ételek természetes ízét ismerje meg a baba, így a dietetikusok, védőnők azt javasolják, hogy ameddig csak lehet, hanyagoljuk a cukrot, minél kevesebb sót adjunk a baba ételeihez. Lehetőség szerint 2-3 éves korig ne kapjon a gyerek cukros gyümölcsleveket, szénsavas üdítőket, édességeket - csokoládét, Túró Rudit, fagylaltokat, cukrozott gyümölcsjoghurtokat. Minél később kóstolja meg ezeket a táplálékokat, annál könnyebb lesz tartani az egészséges étrendet, a későbbiekben pedig elkerülni a túlsúly - illetve az azzal kapcsolatos betegségek - kialakulását.
Olvass tovább: Hozzátáplálás alternatív módon: BLW
A Baby Lead Weaningre, vagyis baba által vezetett hozzátáplálásra sok édesanya esküszik, de van néhány alapszabály, melyet be kell tartani vele kapcsolatban.
Hogy a hozzátáplálás öröm legyen a babának: a BLW 5 legfontosabb alapszabálya
A BLW többek között a felnőttkori elhízás megelőzésében is hatékony lehet.
Elolvasom(Borítókép: Getty Images Hungary)