
Az ágybavizelés 3 lelki oka - Amire nem is gondolnál
Az éjjeli bepisilés öntudatlan tiltakozás lehet a környezet igazságtalan bánásmódja, a körülmények rendezetlensége ellen.

Az ágybavizelés voltaképp öntudatlan feszültséglevezetés. Akkor jelentkezik, amikor az értelem álomba merült, azaz a gyermek elveszítette az éber öntudat kontrollját, az alvó öntudatba pedig öntudatlan érzelmek és képzetek nyomulnak be.
Mindez ráadásul oly módon történik, hogy másnap reggel a környezet is észleli a történteket, vagyis tudomást szerez a belső tiltakozásról.
Öntudatlan tiltakozás
Az ágybavizelés ugyanis öntudatlan tiltakozás a környezet igazságtalan bánásmódja, a körülmények rendezetlensége ellen. A probléma valódi oka gyakran a környezetben keresendő, nem pedig az úgymond vétkes gyermekben. A szülőnek ilyenkor érdemes figyelemmel és megértéssel viseltetni az iránt, hogy csemetéje miképp viszonyul a körülötte lévőkhöz, hogyan csapódnak le benne a mindennapi élet történései.
Ha nagy a nyomás a gyereken
Előfordul, hogy az ágybavizelést a szülőknek a gyerekkel szembeni túlzott elvárása váltja ki. Természetes, hogy minden édesanya és édesapa azt szeretné, ha gyermeke legalább annyira, de inkább többre vinné, mint ő - ám ha saját meg nem valósult ambíciót kívánja ráerőltetni a kicsire, szinte biztosra vehető a kudarc. Lehet, hogy látszólag minden rendben van, ám a gyerkőc legbelül tiltakozik, ami testi tünetekben, adott esetben éjszakai bevizelésben nyilvánulhat meg.
Feszültségek a családon belül
A házastársak veszekedése, illetve az eltérő neveltetésükből fakadó súrlódások szintén előidézhetik a feszültségkiegyenlítődés ezen módját. A kicsik hajlamosak önmagukat hibáztatni, ha az édesapa és az édesanya között nincs minden rendben - a maguk kis logikájával arra a következtetésre jutnak, hogy az ő kvázi rosszaságuk miatt szomorúak vagy idegesek a nagyok.
Az is lehet, hogy utóbbiakat túlságosan is leköti a maguk problémája, az apróság pedig olyan eszközzel próbálja felhívni magára a figyelmüket, amilyen a rendelkezésére áll - azaz a bepisiléssel. Ugyanezen módszerrel próbálhat egy kis extra törődést kicsikarni a szülőkből akkor is, ha kistestvére születik, amit egyfajta trónfosztásként élhet meg.
Ha a család nehéz helyzetbe kerül
Talán különösnek tűnik, de a manapság egyre több családot érintő egzisztenciális nehézségek is kiválthatják a kicsinél a fenti tünetet. Ilyenkor nem csoda, hogy a szülők, miközben a megoldást keresik, a szokásosnál kevesebbet tudnak foglalkozni porontyukkal, mint ahogy az igényelné, vagy a bennük lévő feszültség miatt egyszerűen nem tudnak 100%-osan jelen lenni a kis életében. Ám hiába szeretnék, a gyerek - korából adódóan - még nem tudja megérteni a probléma hátterében álló okokat, és szülei viselkedésváltozását megintcsak úgy éli meg, hogy nem eléggé fontos a számára legkedvesebb embereknek.
Túl sok
A bevizelés a fenti esetek mindegyikében ugyanarra vezethető vissza: a gyereknek az az érzése, hogy túl sokat kívánnak tőle, miközben ő csak annyit tud, amennyit. Napközben a környezet erős ellenhatásai miatt képtelen szabadjára engedni a benne felgyülemlő feszültséget, nem tudja a dolgokat úgy irányítani, ahogy szeretné. Ám amint a józan ész kontrollja alábbhagy, a feszültség is felenged. A gyermek kisbaba módjára hagyja, hadd menjen minden a maga útján. A bepisiléssel azt üzeni: "Olyan kicsi vagyok még, hogy éjszaka bepisilek. Valahányszor ez bekövetkezik, a szüleimnek végre tényleg foglalkoznia és törődnie kell velem. Úgy érzem, mellőznek és elhanyagolnak."
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Arany csepp medál31 200 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Fehéren ragyogó Swarovski® kristályos ékszerszett11 090 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Türkiz cirkóniával díszített ovális ezüst ékszerszett15 900 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
Amit tenni kell
Fel kell hagynod azzal, hogy - ha mégoly jó szándékkal is, de - ráerőlteted a gyerekre az elképzeléseidet. Nem szabad tőle olyasmit várnod, ami egykor te magad szívesen megtettél volna, ám ez valamilyen oknál fogva meghiúsult. Inkább segítened kell neki abban, hogy önmagává váljék. Gyermeke révén senki sem teheti jóvá azt, amit annak idején elszalasztott, vagy amiben nem lehetett része.
Ugyanígy nem várhatod el azt sem, hogy csemetéd egyik percről a másikra alkalmazkodjon egy új - ráadásul számára kellemetlen - helyzethez. Türelemmel, elfogadással és persze sok-sok szeretettel többre mész, mint ha szidással, netán büntetéssel igyekszel gyermekedet jobb belátásra bírni.
Cikkünk Kurt Tepperwein Mit árul el a betegséged? című könyve segítségével készült, amely a Duna International gondozásában jelent meg.
OLVASD EL EZT IS!

- kisgyerek
- vizelet
A 6 leghatékonyabb módszer, ha még mindig bepisil éjszaka

- tanulás
- kisgyerek