Az anyaság sokszor fekete, mint a hosszú alagút, aminek állítólag van vége

Gondolkodtál már rajta, milyen színű számodra az anyaság? Milyen egy jó pillanat színe, és milyen a nehezebbeké? Gizella-Molnár Viktória kétgyermekes anyaként vezeti Anyaidő nevű blogját. Írását arról, számára milyen színű az anyaság, a következőkben olvashatod.

Az anyaság szürke, amikor már torkig vagyok a napi öltöztetés-etetés-büfiztetés-hisztielhárítás (a megfelelő aláhúzandó!) rutinnal; minden nap ugyanolyan, nincs semmi, amit várni lehet, csak telnek-múlnak az órák, napok, hetek.

Az anyaság élénkvörös, mint a rúzs, amit felteszek, mikor végre elmegyek valahová a férjemmel vagy egyedül - és annyira szokatlan a smink, hogy egész éjjel feszengek tőle, mégis… Különleges lesz tőle az egész program!

Anyának lenni rózsaszín, amikor egy-egy saját program után visszatérek a gyerekekhez, alaposan kipihenve minden hisztit, sírást, küzdelmet és nyafogást. Megölelem őket, és azon gondolkodom: "Hát hogy fáraszthattak le ezek a tündérbogyók? Hogy is mehettem el innen egy percre is?"

Az anyaság egy rövid ideig izzó piros volt. A kialvatlanságtól, a tehertől, a megfelelni akarástól heteken át olyan idegállapotba kerültem, amikor MINDEN baj volt. Egy rossz nézés is elég volt a robbanáshoz. Utáltam!

Az anyaság fekete. Nagyon sokszor fekete. Mint a hosszú alagút, aminek állítólag van vége. Legalábbis azt mondják, hogy van… Vagy olyan fekete, mint a ruhák, amikben hihetetlenül jól éreztem magam még két évvel szülés után is - ápolt és eltakart!

Az anyaság nagyon halvány rózsaszín. Mint a férjem ingei, amiket megint a piros rugival együtt mostam ki.

Az anyaság tengerkék, és sokszor nincs is jobb annál, mint hagyni, hogy a tenger hullámai sodorjanak, hintáztassanak, s csak engedni, hogy haladjunk, amerre haladnunk kell!

Az anyaság rikító sárga. Örök élénkséget, éberséget követel.

Anyának lenni nekem egy kicsit világoskék is. Mint a legkedvesebb bodynk színe, amiben először aludta át a fiunk (egy év után) az éjszakát. Képes voltam naponta kimosni, hátha az anyaga miatt alszik benne ilyen jól. Aztán egy nap megkegyelmezett nekünk, és bebizonyította: teljesen mindegy, mit adok rá. Tud aludni másban is!

Az anyaság piszkosfehér. Mint az agyonmosott textilpelenkák. Vagy mint a napok óta takarításra váró asztal. És… mint az érzés, hogy már semmi nem lesz köztünk olyan, mint régen!

Az anyaság seszínű, átlátszó. Mindig, amikor el akarok bújni, hogy más anyák ne bánthassanak, ne kapjak több "bezzeg az én gyerekem"-et és kéretlen jó tanácsokat.

Anyának lenni zöld. A remény színe ez! A reményé, hogy egy icike-picikét mintha könnyebbnek tűnne minden nap. Vagy legalábbis egyre könnyebb lesz úgy mosolyogni, mintha könnyebb lenne!

Az anyaság fehér! Az első találkozások a gyerekeimmel életem legtisztább és legfényesebb pillanatai voltak.

Anyának lenni halványlila. A babaillatot semmi máshoz nem tudom hasonlítani. És három hét után hiába szippantottam bele mélyen a csecsemőmbe, soha többé nem éreztem ezt a semmihez nem fogható illatot, és azóta sem érzem… Más kisbabáján sem! Hiányzik :-(

Az anyaság kopott narancssárga. Mint a halványuló emlék a régi életemről, amikor addig aludtam, amíg akartam, olyan spontán lehettem, amilyen csak tudtam, és tele voltam szabadsággal. De űrrel és vággyal is, hogy ez a "spontán szabadságozás" véget érjen!

És hogy mikor ARANY az anyaság? Mindig, amikor azt mondja: “Szeretlek, Anya!”

Sokszínű. Ettől szép és ettől nehéz.

Számodra ma milyen színű az anyaság?

Olvass még a blogról!

A fenti írást az Anyaidő blog engedélyével közöltük. Ha tetszett az írás, továbbiakat is ajánlunk figyelmedbe:

• Két gyerekkel az első idők
• Az anyaság és a magány
• Férj és feleség a gyerek után

• anya
• baba
• kisgyerek
• Gyerek