Nyílt levél az apához: már 6 ezren lájkolták a kétgyerekes anya posztját

A kétgyermekes anya, Celeste Erlach (38) posztját nem véletlenül lájkolták több ezren az elmúlt napokban. Nyílt levelében arra kérte férjét, vegye ki a részét sokkal intenzívebben a gyereknevelésben és az otthoni feladatok elvégzésében. Sok anya magáénak érezheti Celeste teljesen jogos mondatait, de az apukáknak különösen érdemes elolvasni és megszívlelni a következő sorokat.

Kedves Férjem,

több. Segítségre. Van. Szükségem.

A múlt éjszaka fárasztó volt számodra. Azt kértem, ügyelj a babára, hogy előbb lefekhessek. A baba sírt. Nagyon sírt. Az emeletről hallottam, mintha a közvetlen közelemben sírt volna. Gondolkodtam, lemenjek-e segíteni neked, vagy csak csukjam magamra az ajtót, és aludjak. Az utóbbit választottam.

20 perc múlva bejöttél a szobába a babával, aki még mindig nagyon sírt. Betetted a mózeskosárba, és mellém toltad azzal az egyértelmű utalással, hogy befejezted a bébicsőszködést.

Kiabálni akartam rád, rád támadtam volna. Egész álló nap a babával és a másik gyerekkel foglalkoztam, és tudtam, hogy fel kell majd kelnem a babához éjjel megetetni. A legkevesebb, amit megtehettél volna, hogy pár órát dajkálod, hogy alhassak. Csak pár órányi értékes alvás kellett volna. Túl sokat kérek?

Tudom, hogy mindketten azt láttuk gyerekkorunkban, hogy a hagyományos anya-apa szerepekben voltak a szüleink. Mindkettőnk számára az anyja volt, aki elsősorban gondoskodott róla, és mindkettőnk apja elhatárolódott ettől. Nagyszerű apák voltak, de nem töltöttek számottevő időt pelenkacserével, etetéssel, törődéssel. Mindkettőnk anyja szupernő volt, kézben tartották a családot. Főztek, takarítottak, és gyereket neveltek. Minden apai segítség örömmel vett, de nem elvárt dolog volt.

Látom, hogy mi is éppen ezekbe a szerepekbe zuhanunk, napról napra mélyebben. Az én felelősségem etetni a családot, tisztán tartani a házat, foglalkozni a gyerekekkel, akkor is, ha visszamegyek dolgozni. Magamat is hibáztatom ezért. Én mondtam, hogy meg tudom csinálni. És ami azt illeti, meg is akarom csinálni. Ne sértődj meg, de nem akarom megtudni, mi lenne, ha pár hétig te felelnél a vacsoráért.

Látom, hogy a barátaink családjaiban is ugyanezt csinálják az anyák. Tudom, hogy te is látod. Ha nekik ez oké, és az anyáinknak oké volt, nekem miért nem az?

Nem tudom.

Talán a barátaink álarcot húznak mások előtt, de valójában szenvednek. Lehet, hogy az anyáink is csendben szenvedtek éveken át, és harminc évvel később egyszerűen nem is emlékeznek, hogyan is volt. Vagy - és ezért szidom én is magam minden áldott nap - talán csak én vagyok ehhez kevés. Mintha megalázkodnék, ha csak rá gondolok, de kimondom: több segítség kell.

Egy részem már azt is hibának érzi, hogy kérem. Hiszen segítesz. Nagyszerű apa vagy, szuper, ahogy a gyerekekkel bánsz. És így nekem könnyebb kellene, hogy legyen, igaz? Anyai ösztön, hm?

De ember vagyok, és öt órákat alszom, és ez maga a pokol. Szükségem van rád.

Reggel azt szeretném, ha te foglalkoznál a nagyobbik gyerekkel, hogy én a babával foglalkozhassak, és elkészíthessem mindenki ebédjét, és ihassak egy kávét. És ezalatt, hogy te foglalkozz a nagyobbikkal, nem azt értem, hogy tedd le a tévé elé. Arra gondolok, bizonyosodj meg róla, hogy bilizett, adj neki reggelit, kínáld vízzel, és rakd össze a kistáskáját az ovihoz.

Este kell egy óra, mikor tudom, a nagyobbik gyerek ágyban van, és te figyelsz a babára. Tudom, hogy nehéz hallgatni a babasírást. Hidd el, tudom. De, ha én a nap többi részében képes vagyok erre, és nyugtatgatom őt, akkor éjjel egy-két órát te is megteheted. Kérlek. Szükségem van rád.

Hétvégéken is több kikapcsolódásra lenne szükségem. Olyan alkalmakra, amikor elhagyhatom a házat, és élvezhetem, hogy csak én vagyok. Akkor is, ha csak a háztömb körül sétálok egyet, vagy elmegyek a boltba. Amikor pedig úszásoktatásra megyünk, vagy játszós délutánt szerveztünk egy másik kisgyerekkel, és úgy tűnik, mindent kézben tartok, akkor is szeretném, hogy megkérdezd, segíts-e valamiben. Vagy mondd néha, hogy menjek, feküdjek le, amíg a gyerekek délután alszanak. Vagy mosogass el anélkül, hogy kérném. Szükségem van rád.

Végül, szeretném hallani tőled, hogy hálás vagy azért, amit csinálok. Szeretném tudni, hogy észrevetted, kimostam a ruhákat, és ínycsiklandó vacsorát készítettem. Szeretném tudni, hogy értékeled, hogy órákig szoptatok, majd fejek, pedig akár tápszert is adhatnék a gyereknek. Remélem, észreveszed, hogy sosem kérem, maradj otthon, ne találkozz az ismerőseiddel. Anyaként rám hárul a kötelezettség, hogy otthon leszek mindig, gondoskodom a gyerekekről, míg elmész. És én eleget is teszek ennek, otthon vagyok.

Tudom, hogy nem az az érdekes, a szüleink hogyan csinálták, és kérni is utálom. Azt kívánom, bárcsak meg tudnám csinálni, hogy úgy látsszon, ez könnyű. És azt kívánom, bárcsak ne lenne szükségem az elismerésre olyasmikért, amiket a legtöbb ember elvár az anyáktól. De lengetem a fehér zászlót, és bevallom, hogy én is csak egy ember vagyok. Elmondom neked, milyen nagy szükségem van rád, és, ha ez így megy tovább, akkor össze fogok roppanni a teher alatt. Az pedig neked is rossz lenne, a gyerekeknek is rossz lenne, és a családnak is rossz lenne.

Mert - mondjuk ki - neked is szükséged van rám.

• anya
• házimunka
• férj
• gyereknevelés
• Gyerek