Állatkínzásért már 12 évesen rács mögé lehet kerülni, mégis sok gyerek csinálja
Sokszor csak unalmukban bántják a kis jószágokat. Hol a szülő?
Sok gyermek a nyári szünidő nagy részében felnőtt kontroll nélkül van egész nap az utcán, mely aggályos lehet a saját, a társak és a környezetük élőlényei biztonsága kapcsán - adta hírül az Orpheus Állatvédő Egyesület.
Egyes állatokkal szembeni, játéknak induló cselekmények durva állatkínzásba is torkollhatnak. Az állatkínzás bűncselekmény, melyért az új Btk. szerint már 12 éves kortól rács mögé kerülhet az elkövető.
Bogárgyűjtéssel kezdődik
A gyerekek által elkövetett állatkínzások akár kósza bogárgyűjtéssel kezdődhetnek, melyeket a játék végén szabadon engedés helyett zacskóba zárva hagynak az utcán vagy extrém módon agyontaposnak.
Aztán ott vannak a bokrokon sütkérező szitakötők, melyeket gyakran és előszeretettel fognak meg és unalomból szétszaggatnak.
Sok gyermek kedvelt időtöltése a tóparti horgászás, ahol a zsákmány nem élelmezési céllal, hanem időtöltő játékokra kerül felhasználásra.
Gyakran szednek össze a gyerekek bokrok aljáról, fészekből kiesett madárfiókákat is, melyek a gondatlan kezelés végett hamar elpusztulnak.
Felboncolással végződik
Nyáron sok udvarban kutyaalmok picinyei, cicakölykök válnak gyerekek játékos pusztításának martalékává. Az állatokat extrém esetekben kötélre kötve fellógatják, vagy botokat szurkálnak beléjük, vagy egyszerűen felboncolják a szerencsétleneket. Sajnos az elmúlt 15 év témához kapcsolható és megismert történetei sokkolóak.
Tényleg a mesterséges intelligencia irányit mindent 20 év múlva?
Ha kíváncsi vagy, hogyan formálja át a mesterséges intelligencia az életünket mindezt könnyed, szórakoztató és közérthető módon megközelítve, akkor gyere el előadásunkra, ahol Szily Nóra vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz. Az előadás során kiderül, milyen szerepe van a mesterséges intelligenciának a mindennapjainkban, és hogyan alakíthatja a jövőnket. Gyere el, és tudd meg, mit hoz a jövő!
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. október 24. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A macska visszamar!
Az Orpheus Állatvédő Egyesület tapasztalata az, hogy a házak kerítésén keresztül kutyákat - macskákat gyakran botokkal és kövekkel dobálnak meg gyerekek. A nyári szünidőben a gyerekeket ért állattámadások - tépéses és marásos sérülések - veszélyeit se hanyagoljuk el. Minden háziállat által okozott sérülésért az ember a felelős. Az sem utolsó szempont, hogy az ismeretlen állatok harapása végett fertőző betegségeket szedhet össze az elkövetőből születő áldozat.
A szülő felelőssége
Az állatok által vagy állatok ellen irányuló nyári gyerekbajok kapcsán is a legjobb lenne a felvilágosítás és a megelőzés. Az Orpheus Állatvédő Egyesület javaslata az, hogy magyarázzuk el a gyerekeknek, hogy a természetben és a környezetben élő állatok is érezni és szenvedni képes élőlények, megóvásuk mindenkinek az érdeke. Emellett mindig legyen felnőtt kontroll a gyerekek mellett, hiszen gyakran a fájdalmas események tudatlanságból és kíváncsiságból erednek.
OLVASD EL EZT IS!
- kisgyerek
- gyereknevelés
Így lesz jó ember a gyerekből - 4 mókás gyakorlat az empátia fejlesztésére
- büntetés
- kisgyerek