A 4 legjobb turkáló Budapesten
Itt az idő, hogy beszerezz néhány szuper őszi-téli ruhát a kicsinek - anélkül, hogy egy vagyont elköltenél.
Mint minden anyukával, bizonyára veled is előfordult már, hogy a tél közeledtével - előszedegetve a szekrény mélyéről a tavalyi ruhákat - azzal kellett szembesülnöd: semmi sem jó már a gyerkőcödre.
Főleg az első pár évben tűnhet úgy, hogy egy-két használat után már lehet is elajándékozni a teljes ruhatárát. Kétségbeesés helyett ideje körbenézned a használtruha-üzletek gyerekrészlegein - talán el sem hinnéd, mennyi olcsó és jó minőségű terméket szerezhetsz be itt.
Attól sem kell tartanod, hogy nagyon elhasználódott, lerongyolódott darabok lesznek csak, az alábbi boltok mindegyike figyel a folyamatosan frissülő árukészletre. Ráadásul gondosan átválogatják és fertőtlenítik a vállfákra kikerülő ruhákat. Egyetlen mosással kifogástalan állapotba hozhatod a rucikat, de az sem kizárt, hogy alaposan átvizsgálva az egyes darabokat, találsz köztük vadonatújat, amelyeken még az eredeti címke is ott fityeg.
Négy boltot ajánlunk a figyelmedbe, amelyekben biztosan nem fogsz csalódni, és ha eddig nem próbáltad ki, most a rabjuk leszel.
Mindig széles a választék: Háda Kft.
A Háda Kft. üzletláncát talán már ismered is, hiszen a főváros - és a vidék - számos pontján jelen van. Hol kisebb, hol több száz négyzetméternyi területen válogathatsz a jobbnál jobb, Angliából származó darabok között.
A cég évek óta fontos szereplője a használtruha-piacnak, és ez nem is meglepő: gyorsan változó árukészletükkel és minőségi termékeikkel bizony nem könnyű felvenni a versenyt. Egy kis türelemmel teljesen új, eredeti címkés darabokra lelhetsz náluk. A női részlegükben pedig magadnak is találhatsz egy-két gyöngyszemet - mind kismama-, mind hétköznapi- vagy alkalmiruha-felhozataluk komoly érv a rendszeres betévedés mellett.
11 színvariáció a gyerekszobába, ami fejleszti a kicsi IQ-ját
Az ingerszegény környezet ellustítja az agysejteket, míg a színek segítik a működésüket, és a lélekre is hatnak.
ElolvasomFolyamatos akciók: LondonGreen
A LondonGreen hálózat egyetlen hátránya, hogy Budapesten még nincs sok kiskereskedése, ám ezzel vége is a sornak. Ezzel szemben az előnyeit órákig lehetne sorolni. Kizárólag angol krém minőségű termékekkel foglalkoznak, ráadásul használt játékokat is beújíthatsz. Nemcsak plüssállatok hada vár, hanem társasjátékokat találhatsz a polcokon, persze jóval a bolti ár alatt, emellett akciós babzsák fotellel is gazdagodhatsz a vásárlás végére. Folyamatosan futó akcióik miatt érdemes hozzájuk gyakran betérni, például a legújabb felhívás szerint minden harmadik ruha a cég ajándéka. A gyerkőcrucik hihetetlenül olcsók, akár 100 forintért is hozzájuthatsz márkás darabokhoz.
A legkényelmesebb: Ruhafalva.hu
A már amúgy is a manókat eszünkbe juttató honlap tökéletes választás lehet, ha nem nagyon tudsz kimozdulni a lakásból: vagy azért, mert még nagyon kicsi a gyerkőc, vagy azért, mert egyszerre több lurkóra is vigyáznod kell. Interneten könnyen átnézheted a Ruhafalva.hu hetente többször is frissülő árukészletét - minőségi kategóriákba való besorolás segít a válogatásban.
Külön érdekesség, hogy teljesen új ruhák, illetve új outlet termékek forgalmazásával is foglalkozik a cég, ezért, ha nem szereted a használt rucikat, és olcsóbban töltenéd fel a gyerkőcöd ruhatárát, itt a helyed. A 14 napos visszafizetési garancia és az olcsó szállítási díjak miatt érdemes tenni vele egy próbát - nincs vesztenivalód.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Több éve bizonyított: Gyerekshop.hu
Már több mint hét éve van a piacon a Gyerekshop.hu webáruház. Nagy előnye az egyszerű, áttekinthető oldalkialakítás és az 590 forintos szállítási díj mellett, hogy gyermekruhák nagy választékát kínálja. Újszülöttkortól egészen 12-14 éves korig töltenek fel folyamatosan termékeket, ráadásul nagyszerű női ruháik is annak, különböző méretekben.
Szoknyákkal, kardigánokkal és felsőkkel frissítheted fel a saját ruhatáradat, miközben a gyerkőcnek is biztosan találsz egy-két kihagyhatatlan cuccot. A gyermekfelsők és -nadrágok mellett jó minőségű, alig használt cipőket is kínálnak, elérhető áron. Nézd meg a honlapot, és győződj meg róla a saját szemeddel.
Hol szerzed be a gyerkőc ruháit?
OLVASD EL EZT IS!
- baba
- első év
A legmenőbb gyerekcuccok 1000 forintból
- pénz
- ruha