Hüvelygomba 10 évesen? A gyerekkori strandbetegségek tünetei és kezelése
Szégyenkezés helyett kérj mielőbb szakszerű segítséget!
Akadnak olyan tipikusan nyári fertőzések, amelyek a gyermekeket sem kímélik. A szülő hajlamos szégyenkezni, ha kiderül, hogy az ő csemetéje is érintett - holott ezek az egyébként valóban kellemetlen nyavalyák sokszor semmiféle kapcsolatban nincsenek az ápoltsággal.
Tudd meg, miként fedezheted fel őket minél hamarabb - így a gyerkőc időben kaphat orvosi segítséget, ami a gyógyulás folyamatát lerövidíti, ráadásul szövődmények kialakulásától sem kell tartanotok.
Vírusos szemölcs
A vírusos szemölcsök a humán papilloma vírus, röviden HPV fertőzése révén alakulnak ki. Nagyon gyakori a gyerekek között, különösen nyáron, hiszen ekkor van a szezonja a közös fürdőknek, melyek valóságos melegágyai lehetnek a kórokozónak.
A vírusos szemölcsöknek több fajtája van, melyek a test legkülönbözőbb pontjain jelenhetnek meg, nemritkán a nemi szerveken vagy a talpon. Akad köztük olyan, ami fájdalommal jár, mások az esztétikai problémán túl nem okoznak különösebb gondot.
A vírusos szemölcsök sokszor maguktól meggyógyulnak, anélkül, hogy heget hagynának hátra maguk után, máskor begyulladnak, majd a szervezet immunológiai reakciójának köszönhetően megintcsak nyom nélkül elmúlnak. Ennek ellenére feltétlenül szükség van kezelésre, mivel a vírusos szemölcsök rendkívül fertőzőek.
A terápiáról a szemölcs fajtájától függően dönt az orvos, jellemzően az ecsetelés, a helyi érzéstelenítésben történő sebészi eltávolítás, valamint a folyékony nitrogénes fagyasztás jön szóba lehetőségként. A gyógyszertárakban és bioboltokban nagyon sokféle gyógynövénykivonat kapható szemölcs ellen, hatásuk sok esetben jó, ám van közöttük olyan is, ami gyakorlatilag nem ér semmit - e téren szintén kérd ki az orvos véleményét.
Bőrgomba
A bőrfelületet érő gombás fertőzéseket a Trichophyton, Microsporium, illetve az Epidermophyton nevezetű gombák okozzák. A bőrgomba tünetei nagyon jellegzetesek, többnyire a laikus számára is könnyen felismerhetők. A fertőzés általában viszketéssel és bőrpírral, esetleg hámlással kezdődik, később a bőr berepedezését és hólyagosodását okozza. A fertőzött területek nagysága fél és öt centiméter között változhat, leginkább a hajlatok, a bőrredők és a lábak érintettek, majd a betegség a körmökre is átterjedhet.
A bőrgomba fajtájától és a szervezet ellenálló képességétől függően a betegség prognózisa és a gyógyulás ideje nagyon különböző. Minden esetben kérd bőrgyógyász szakorvos véleményét, mert a hosszú ideig fennálló enyhe és közönséges gombásodás is nagyon kellemetlen következményekkel - például ekcéma kialakulásával - járhat. Általában hosszabb idő után múlik el, türelmes kezelést igényel.
A megelőzést illetően fontos, hogy a típusos gombafertőzésre hajlamosító lehetőségeket elkerülje a gyerek. Ha például strandra vagy uszodába jár, használjon papucsot, az úszás végeztével zuhanyozzon le, törölje szárazra a lábujjait. Esetleg valamilyen gyógyszertári, illetve természetes összetevőket tartalmazó készítményt is bevethetsz a megelőzés érdekében, ám mielőtt bármelyiket alkalmazni kezdenéd, hallgasd meg szakember tanácsát.
Képgalériánkban még számos hasznos információt kaphatsz a gyerekkel kapcsolatos dolgokról, többek között a betegségekről is, sok-sok képpel illusztrálva.
Nyáron is lehet lázas
Nyáron is kaphat lázzal járó betegségeket a gyerek. Ha megtörténne a baj, videónk segítségével gyorsan csillapíthatod a hőjét.
Hüvelygomba
A prepubertás, illetve pubertás idején gyakran okoz kellemetlenséget a hüvelygomba. Korai serdülőkorban a hormonális változások a hüvely nyálkahártyáját is érintik, az addig semleges vegyhatás enyhén savassá változik, a hüvelyi váladék pedig megszaporodik. Az első menstruációt fél-egy évvel megelőzően már jelentkezhet halványsárgás, szagtalan folyás - ez élettani jelenség, kezelést nem igényel. Ugyanakkor ez a megváltozott helyzet már kedvez a gombás - és egyéb - fertőzések kialakulásának. A betegség égő, viszkető érzéssel, valamint sűrű, tapadós, túrószerű váladékkal hívja fel magára a figyelmet.
A gombás fertőzéseket jellemzően sarjadzó gomba okozza, ami egyébként minden meleg és nedves helyen - így a strandokon és uszodákban is - megtalálható, ám nem törvényszerű, hogy a gyerek el is kapja.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ugyanakkor az enyhe sérülések, irritációk - durva papír, erőteljes tisztítás -, korai nemi élet, fogamzásgátló használata elősegíti a fertőzés kialakulását, de például a túlsúly, cukorbetegség, szteroidok vagy antibiotikumok szedése is a hajlamosító tényezők közé tartozik.
A betegséget jellemzően krémmel és kúppal kezelik, a gyógyulás egy hétnél hosszabb időt nemigen vesz igénybe.
Cikkünk dr. Kovács Ágnes A doktor néni könyve című műve alapján készült, amely az Officina Kiadó gondozásában jelent meg.
OLVASD EL EZT IS!
- kisgyerek
- kullancs
Így szedd ki a kullancsot szakszerűen
- kisgyerek
- fertőzés
Tetvesség, rüh, gomba
- szex
- gyereknevelés