Hátborzongató, amit a 17. századi apáca hátrahagyott: állították, hogy megszállta az ördög
A 300 éves levelet egy olyan apáca írta, akiről azt gondolták, hogy megszállta az ördög.

lanc
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

A 17. századi Maria Crocifissa della Conzezione, született Isabella Tomasi a szicíliai Palma di Montechiaroban volt apáca, aki rejtélyes levelet hagyott maga után az utókorra.

Bár a levél nem túl hosszú, megfejtése több évszázad után valósulhatott meg, ugyanis nem hagyományos betűkkel íródott, nyelvezete pedig rendkívül zavaros. Háromszáz év után mégis sikerült megfejteni a meghökkentő tartalmú sorokat.

A megszállott apáca levele

Sorait más néven Ördög-levélnek hívják, ugyanis úgy tartják, azt maga a Sátán diktálta le neki 1676-ban. A levelet az apáca cellájában találták meg, aki tintás arccal, tintatartóval az ölében ült a földön. A levél a kezében volt.

Elmondása szerint először azért ragadott papírt, hogy gyónását leírja, ám végül nem az ő szavai, hanem a Sátánéi kerültek a papírra. A gonosz ugyanis kényszeríteni akarta, hogy szálljon szembe Istennel, és ennek értelmében írja is alá a szöveget. Az apáca azonban csupán annyit volt képes a szöveg alá írni, hogy ó, én.

A cetlin 14 sor szerepel olyan betűkkel, melyek egyik ábécé karaktereihez sem sorolhatók be. A szicíliai kutatócsoport szerint, akik egy dekódoló algoritmussal fejtegették a sorokat, a szövegben inkább több különbözőének karakterei lelhetők fel.

A kutatók - élükön Daniele Abatével - azt is megállapították, hogy a szöveg olyan, mintha gyorsírással írák volna. Az ördögi hatásnál azonban egy jóval reálisabb magyarázattal álltak elő: szerintük az állítólag jó nyelvérzékkel bíró apáca új szókincset hozhatott létre olyan ábécék felhasználásával, amelyeket ismert.

A cikk az ajánló után folytatódik

Hogy a levél tartalmát megfejthessék, a kutatók speciális elemző szoftvereket használtak és azok segítségével megállapították, hogy az apáca levele olyan ókori ábécékből származó szavakat tartalmazott, mint a görög, a latin, a rovásírás és az arab.

- Elemeztük, hogyan ismétlődnek a szótagok és a grafizmusok, azaz a szimbólumként ábrázolt gondolatok a levélben, hogy megtaláljuk a magánhangzókat, és végül egy visszafejtő algoritmushoz jutottunk - mondta Abate.

A kutató azt is elmondta, hogy bár a csapat csupán azt remélte, talán megfejthet pár szót, végül sokkal jobb eredményre jutottak. Kiderült, hogy a levél a vártnál jobban értelmezhető, ám amit kiolvastak belőle, az mindenkit meglepett. A következőt fordították:

Isten azt hiszi, hogy képes felszabadítani a halandókat, ez a rendszer senkinek sem működik. Talán most a Sztüx biztos.

A görög és római mitológiában a Sztüksz az a folyó, amely elválasztja az alvilágot az élők világától. A szöveg szembemegy a keresztény hit tételeivel, és Istent, Jézust valamint a Szentlelket is egyszerűsítve, tárgyiasítva holtsúlynak nevezi.

A holtsúly más szóval felesleges teher, avagy például szállítmányozás során plusz teherként kerül a rakományt szállító hajóra, járműre.

Abete szerint a levél tartalma arra utal, hogy Maria nővér skizofréniában vagy bipoláris zavarban szenvedett. Az ördögkép ugyanis gyakran jelen van ezekben a rendellenességekben. Történelmi feljegyzésekből kiderül, hogy az apáca tudata nem volt teljesen tiszta, minden este sikoltozott, és harcolt az Ördög ellen, akit odaképzelt.

Ki volt  Maria Crocifissa della Conzezione?

Isabella Tomasi, Giulio Tomasi lampedusai herceg és Rosalia Trainan bárónő lánya volt, aki 1645. május 29-én született Agrigentóban. A család nagyon vallásos volt, nem csoda, hogy Isabella apáca, testvére, Giuseppe Maria pedig bíboros lett. További két nővérüket Francescának és Antoniának hívták.

Apja és testvére, Carlo építtették a Palma de Montechiaro-i bencés kolostort. Saját hercegi kastélyukat alakíttatták át. Az épület a székesegyház mellett állt, amelyet templomként látogattak a hívek.

1660. október 7-én az akkor 15 éves Isabella belépett a rendbe, fogadalmat tett, és felvette a Maria Crocifissa della Conzezione nevet. Apácaként szerény és alázatos volt. Sokat meditált, és minden olyan munkát elvállalt, ami a legnehezebb, legalantasabb volt.

1672-ben az apácának állítólag látomása volt. A Szűzanya jelent meg neki, aki azt mondta, a kereszt lesz az örök kolostorod.

Korai halálát testi problémák okozták, ezeket a bajokat, betegségeket azonban ő örömmel nyugtázta. 1699. október 16-án hunyt el a kolostorban ezekkel a szavakkal: szent, szent, szent.

Benedetta Carlini története

Következő cikkünk egy olyan apácáról szól, aki apácatársával folytatott intim viszonyt. Állítása szerint azért tett így, mert megszállta egy démon.

Ezt is szeretjük