A középkori boszorkánypróbákba sokan belehaltak - Az sem járt jól, aki átment rajtuk
A 14. századtól egészen a 18. századig tartott a sötét középkor azon időszaka, amikor több tízezer ember esett át boszorkánypróbákon.

boszorkány nyitó
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

A középkorban világszerte eluralkodott az embereken a boszorkányláz. A száraz időszakokat, a terméketlen földeket vagy a gyerekhalálokat, bármilyen sorscsapást mind hozzájuk kötötték.

Kegyetlenül üldözték a boszorkányokat, és akiket kikiáltottak annak - bármilyen vád alapján - szinte semmi esélye nem volt menekülni a halálbüntetés vagy a börtönbüntetés elől. Természetesen senkinek nem állt szándékában ártatlanokat büntetni, ennek megelőzése érdekében különböző boszorkánypróbákat hoztak létre. Ugyan gyakran életét veszthette a próbák alatt a vádlott, de legalább nem bűnhődött tovább boszorkányként.

Szemfényvesztő boszorkánypróbák

Boszorkánysággal bárkit megvádolhattak. Ha valaki a védelmére kelt, akkor gyakran arról is kikiáltották, hogy a boszorkány bűvkörébe került. Névtelen bejelentések alapján érkeztek az inkvizítorok, akik mindenféle kínzóeszköz segítségével csikarták ki a vallomást. A vallatások alatt az áldozatok akár más boszorkákat is megnevezhettek.

boszorkány 2
Fotó: Fototeca Storica Nazionale / Getty Images Hungary

Az ő munkájukat segítették az úgynevezett boszorkányvadászok, akik szép summákat bezsebeltek egy-egy sikeres keresőhadművelet után. Különböző boszorkánypróbáknak vetették alá a kiszemelt áldozatokat, meghagyva nekik azt a minimális reményt, hogy kiderüljön az esetleges tévedés. 

Szurkálók

A vadászok között a 16-17. században hivatásos szurkálók is felbukkantak, akik tűvel felszerelt szerkezetekkel járták a falvakat. A hiedelem szerint a boszorkányok testén található valamilyen jel, amin nem éreznek fájdalmat, és nem serken ki vér sem. Ennek érdekében hegyes és tompa végekkel ellátott tűkkel érkeztek, hogy biztosan találjanak olyat, akinek a bőrét nem sebesíti meg az egyébként életlen eszköz.

Vízpróba

Az istentelen lényeket a babona szerint a vizek is kivetették magukból. Ezért a 16. századra felélesztettek egy addigra már betiltott és elavult próbát, amikor a vádlott karjait és lábait összekötözve bedobták a vízbe, és hagyták, hogy valamilyen felsőbb hatalom döntsön a sorsáról.

Ha az illető fennmaradt a vízen, akkor sikeresen leleplezték bűnös valóját. Ha elsüllyedt, akkor ártatlan volt, de a legtöbbször megfulladt. Karjaikat úgy kötötték össze, hogy ki tudják őket húzni a vízből.

Imateszt

Az előbbiekhez képest egyszerűnek tűnő, ám veszélyes buktatókkal járó imatesztet is végezhettek. Ilyenkor a gyanúsítottnak a bíróságon el kellett mondania egy imát - általában a Miatyánk volt az - teljesen hibátlanul. Azonban a stressz és a tudatlanság miatt gyakran tévesztettek, így sok egyszerű embert ítéltek halálra. Arra is volt példa, hogy hallucinációt okozó növényeket etettek velük a próba előtt, amitől lehetetlenné vált a feladat helyes elvégzése.

Érintéspróba

Akit amiatt vádoltak meg boszorkánysággal, mert megbabonázott valakit, ártatlanságát csak úgy tudta bizonyítani, ha az érintése következtében az állítólagos bűvkörébe vont ember viselkedése nem változik. Lehetett összeszorítva a keze, vagy feküdhetett a földön, a lényeg, hogy valamilyen látható nyoma volt a bűvöletnek, ami ha az érintés hatására megváltozott, egyértelművé vált bűnössége. Sajnos ilyen esetekben gyakran tőrbe csalták az áldozatot, és csupán felbérelt személyek ördögi színjátékot adtak elő, hogy a boszorkányérintés próbája sikerüljön.

A cikk az ajánló után folytatódik

Felszólítás

Hasonló próba volt az érintéseshez, csak itt a vádlottnak egy szöveget kellett elmondania. Ha ennek hatására megtört az átok, azonnal elítélték a boszorkánysággal vádolt személyt.

Egy konkrét esetben például ez hangzott el: "As I am a witch… so I charge the devil to let Mistress Throckmorton come out of her fit at this present" azaz "Mivel boszorkány vagyok, felszólítom az ördögöt, hogy azonnal engedje el Throckmorton kisasszonyt". A mondatot a megátkozott Throckmorton család öt lányának mondta el Samuel Alice és férje. Elhangzása után csodával határos módon jobban lettek a lányok, úgyhogy máglyahalálra ítélték a házaspárt.

Boszorkánytorta

Hamuból, zabból és a vádlott vizeletének elegyéből tortát sütöttek, amit megetettek egy kutyával, mivel őket a boszorkányok segédjének tekintették. Hittek benne, hogy az ebet képes megbűvölni az így kapott esszencia, és elárulja az ártó lélek nevét. Ez a híres salemi boszorkányperek egyikén történt meg, ami 1692 és 1693 között zajlott. 19 boszorkányt akasztottak fel, nem beszélve a többi elítéltről. A gyomorforgató tortareceptet egy Salemben élt rabszolga, Tituba árulta el. Mivel nem vált be, végül őt is megvádolták.

boszorkánypróba
Fotó: Bettmann

Európában Anna Göldi volt az utolsó boszorkány, akit halálra ítéltek 1782-ben, Svájcban. Addig számtalan áldozatot szedett az őrült hajsza. Utoljára 1944-ben, Angliában vádoltak meg egy nőt, Helen Duncant, boszorkánysággal, azonban Winston Churchill felmentette alóla, mivel sületlenségnek vélte ezt a vádaskodást. Egyes tájakon, többek között Ghánában a mai napig él a boszorkányüldözés hagyománya.

8 régi fotó, melyet valódi boszorkányokról készítettek

Bár voltak olyan emberek, akik valóban gyakorolták a boszorkánymesterséget, voltak olyanok is, akik bár különleges képességek birtokában lévő boszorkánynak tudták magukat, a megtorlástól tartva nem gyakorolták azt.

(Képek forrása: Getty Images Hungary)

Ezt is szeretjük