Évente 12 ezren vakulhatnak meg miatta: a szürke hályog legelső tünetei
Sokan csak akkor veszik észre, ha már nagyon homályosan látnak.
A Semmelweis Egyetem idei kutatásából kiderült, hogy a magyarok között évi 12 ezer ember veszíti el látását a szürke hályog miatt: ennek legfőbb oka, hogy nem veszik észre időben, vagy csak halogatják a műtétet.
Pedig utóbbi ma már 10-15 perces rutineljárásnak számít a kórházakban, csak a tavalyi évben például 90 ezer beteget operáltak ezzel a betegséggel. Bár a köztudatban az idősebb korosztály megbetegedéseként él, a szürke hályog már egyre több fiatalt is érint.
Fényérzékenység és kettős látás
Az esetek többségében a szürke hályogot a szem és a szemlencse sérülése okozza, és hónapok vagy évek alatt alakul ki. A látásromlást sokáig észre sem veszi az érintett, csak a fényérzékenység tűnhet fel az érzékelésben, ez azonban önmagában akár a szem megerőltetésétől is lehet.
Az egyik leggyakoribb tünetet akkor lehet könnyen tetten érni, ha az ember az egészséges szemet eltakarja: szürke hályog esetén ilyenkor kettős és homályos látást tapasztalhat.
Attól függően, hogy a hályogosodás a szemlencse közepén vagy szélén indul el, az erős fény vagy a félhomály idején érzékelt látászavar is rámutathat a problémára. Előbbi esetben a szemen keletkező cataracta megváltoztatja a szemlencse fénytörését, és a szem érzékenyen kezd reagálni a fényre: akár a napsugarak, akár az erős mesterséges lámpafény is nagyon bánthatja.
Utóbbinál épp a félhomályban, szürkület idején érzékelhető a látásromlás, hiszen ilyenkor a pupillák kitágulnak, és zavarni kezdi őket a szem szélén keletkező hályogosodás.
Ködös, homályos látás
A hályog miatt továbbá úgy tűnhet, mintha az ember ködön vagy egy piszkos üvegen át nézné a világot. Homályosan, nehezen kivehető kontrasztokkal lát, a sötét és világos közti átmenetet lassabban érzékeli, és a térlátása is romlik. A lencse megvastagodása miatt először a távolra látás romlik, később a közeli is. A hályog egy idő után szabad szemmel is láthatóvá válik, egy átlátszatlan, szürkés foltnak tűnik.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A hályog diagnózisát követően általában műtéttel szüntetik meg a problémát. Bár a szem érzékeny szerv, a műtéti eljárás manapság gyors és biztonságos a kórházakban, ezért nem szabad kockáztatni a látás elvesztését.
Rutinműtét a kórházakban
A műtét kortól függetlenül végezhető, és csak gyermekeknél történik altatásban. Helyi érzéstelenítéssel végzik, injekcióval, ami a szemmozgató izmokat is lebénítja, és fájdalommentességet garantál. Előtte és utána enni-inni a szokásos módon lehet.
Az eljárás abból áll, hogy a szemlencsét ultrahanggal, mikrosebészeti technikával eltávolítják, majd a helyére egy műlencse kerül. A seb önzáró, ezért a műtét után egy-két nappal a látás már rendbe is jön.
A műtét után az orvos antibiotikus és gyulladáscsökkentő szemcseppet adhat a fertőzések megelőzésére. A sebgyógyulás egy-két hétig tart, amikor nem szabad a szemhez érni, és víz sem mehet bele, a lábadozás alatt emellett a fizikai megerőltetést is kerülni kell.
Tehetsz a jobb látásért
A szürke hályogra utaló panaszokkal mielőbb orvoshoz kell fordulni. A következő tanácsokat viszont bárki megfogadhatja, aki sokáig szeretné megőrizni éles látását.
(A szürke hályogos szem képének forrása: Flickr/National Eye Institute.)
OLVASD EL EZT IS!
- természetes csodaszer
- házi gyógymódok
Ezt használd szemcsepp helyett: a legjobb gyógynövényes pakolás, ha reggelente vörös a szemed
- szürkehályog
- zöldhályog
Minden második embert érint a betegség: visszafordíthatatlan elváltozásokat okozhat a szemen
- színek
- színvakság