Lyukas szívet gyógyítanak a magyar kórházban: új módszer váltja fel a nyitott szívműtétet
Sokkal kisebb a kockázat.
Az egyik leggyakoribb veleszületett szívrendellenesség, a bal és a jobb pitvar közötti nyitott sövényt katéteres beavatkozással is korrigálni tudják már a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban - adott tájékoztatást csütörtökön a zalaegerszegi egészségügyi intézmény főigazgatója.
Halász Gabriella arról számolt be, hogy a nyugat-dunántúli térségben közel egymillió ember ellátását végző zalaegerszegi kardiológiai centrum szakmai pozícióját és a betegek kockázatmentesebb gyógyítását teszi lehetővé a Zalában eddig még nem alkalmazott új eljárás.
A csütörtökön - a sajtó jelenlétében - végzett műtéteket megelőzően elmondta azt is, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár a múlt év végén fogadta be ezt az eljárást, így nyitott szívműtét helyett a kevésbé kockázatos katéteres beavatkozással évente 20 páciens gyógyítására van lehetősége az intézménynek. Az OEP évente 40 millió forinttal finanszírozza az új eljárást.
Az egyik leggyakoribb veleszületett rendellenesség
Lupkovics Géza, a kardiológia osztályvezető főorvosa a műtéti eljárás részleteit ismertetve azt mondta: az egyik leggyakoribb veleszületett szívrendellenesség, a pitvari sövény hiánya százezer ember közül négyet érint Magyarországon. Ha nem fedezik fel és műtik meg időben, akár már gyermekkorban, akkor az egyébként tünetmentes páciens néhány évtized után szívelégtelenségben fog szenvedni.
A sajtótájékoztatóval egy időben négy műtétet hajtottak végre a zalaegerszegi kórházban, a páciensek 19 és 45 év közöttiek voltak. A műtét fél-egy órát vesz igénybe komplikációmentes esetekben, és ilyenkor a páciens már másnap hazatérhet a kórházból.
A főorvos kifejtette: tavaly év vége óta végeznek nyitott szívműtét helyett ilyen katéteres eljárást a lyukas szív korrekciójára, az eddigi tapasztalatok alapján a betegek jelentősebb szövődmény nélkül gyógyultak meg.
Anyámtól a modellekig - Mit tudtam meg a nőkről életem első 50 évében?
Kajdi Csaba influenszer, saját élményeiből és tapasztalataiból kiindulva osztja meg gondolatait a női szerepek alakulásáról, az anyai minták hatásáról és arról, hogy hogyan határoznak meg minket. A Femina Klub januári előadásán körbejárjuk, hogyan befolyásolják a női szépségideálok és elvárások a nők önképét és döntéseit. Milyen női minták segítik vagy éppen gátolják az önmegvalósítást?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. február 19. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Képek: MTI/Varga György.