
Gyakran viszket a bőröd? Ez az élősködő élhet benne
Hiába tiszta körülötted minden, és még csak nem is a háziállatodtól kaphatod el.

Az emberek többsége még nem hallott a bőratkáról, inkább csak a háziállatok által terjesztett élősködőként ismerik, ami kedvencüknél foltokban jelentkező szőrhullást okozhat. A Demodex bőratkának azonban közel 65 típusát ismerni, ezek közül kettőről lehet tudni, hogy az embereken is él, magyarázza Peterman Krisztina, a Dermatica gyógykozmetikusa.
A bőratkák könnyen terjednek, megfelelő higiénia mellett is kockázatot jelenthet a közös törölköző, szempillaspirál vagy fésű használata, de az is tény, hogy terjedésüket segíti a rossz higiéniai környezet, a hetekig nem cserélt törölköző és ágyneműhuzat is.
A bőratka a bőrön - elsősorban az arcon és a hajas fejbőrön - élő apró élősködő. A szabad szemmel nem látható élőlény nappal a szőrtüszőkben és a faggyúmirigyekben él, éjszaka viszont enyhe bizsergő, viszkető érzést okozva indul útjára a bőr felszínén.
Bármilyen életkorban jelentkezhet
A bőratka előfordulására jellemző, hogy a felnőttek felét, az idősebb korosztály kétharmadát érintő problémáról van szó. Az apró, 0,2 és 0,4 mm közötti élősködők száma a serdülőkor környékén drasztikusan megnövekedhet.
A bőratkák ugyanis elhalt bőrsejtekkel és faggyúval táplálkoznak, a hormonális változások következtében pedig ebben a korban a bőr faggyútermelődése intenzívebbé válik, ezáltal a bőratkák életfeltételei is jelentősen javulnak. A kor előrehaladtával az atkák száma tovább emelkedhet, gyors szaporodásuknak is köszönhetően.
Éjszaka mozognak
A bőratkák a sötét és nyirkos helyeket kedvelik, ezért is nem terjed a fertőzés közös szék vagy kárpitozott bútorok használatával. A bőratkák nappal a faggyúmirigyekben vagy szőrtüszőkben pihennek, az éjszaka leple alatt azonban nagy mozgolódásba kezdenek.
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
A bőratkák nagyon lassan mozognak, átlagosan 1 centit tesznek meg óránként. Rövid útjuk alatt párra találnak, majd petéiket a szőrtüszőkben vagy faggyúmirigyekben rakják le. Az utódok 15-20 nap múlva kikelnek, majd ezt követően egy hét alatt elérik kifejlett méretüket.
Milyen tünetek utalnak bőratkára?
Mivel a bőratkák szabad szemmel nem láthatóak, ezért jelenlétükre az általuk okozott bőrtünetek, illetve az éjszaka tapasztalt hangyamászáshoz hasonló viszkető érzés hívja fel a figyelmet. A bőrön élő élősködők által okozott bőrbetegségek közül a leggyakoribb a fokozott vörösséget, bőrpírt, értágulatot okozó rosacea. Érdemes bőratkaszűrést végeztetni felnőttkori pattanások, tág pórusok esetén, de a hajhullás és a szemöldök vonalában jelentkező bőrgyulladás is fertőzés jele lehet.
Szűrés és hatékony kezelések
A bőratka szűrése mikroszkóppal történik. A bőr felszínéről mintát vesz a dermatológus, amit mikroszkóp alatt megvizsgál. Amennyiben a mintában kimutatható a bőratka, a kezelés minden esetben személyre szabottan történik.
A teljes gyógyulás az atkák életciklusa miatt hosszabb időt vehet igénybe, ám az utóbbi időben megjelent igazán hatékony kezelésekkel lehetőség van a bőratkák és az általuk okozott bőrtünetek végleges megszüntetésére is.
OLVASD EL EZT IS!

- bőrbetegség
- ekcéma
Ekcéma vagy pikkelysömör? Képeken a leggyakoribb bőrbetegségek

- bőrbetegség
- kiütés
Ártalmatlan piros foltnak indul: a rózsahámlás tünetei és kezelése

- cukorbetegség
- pajzsmirigy