Egyetlen kézfogásod előrejelzi súlyos betegséged

Kézfogásodnak nem csupán egy állásinterjún lehet komoly szerepe. Egészségügyi problémádról árulkodik.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Nem csupán azt tudhatják meg a kézfogásodból, hogy nincs nálad fegyver, hanem azt is, mennyire vagy egészséges. A londoni University College kutatói fedezték fel ezt a meglepő összefüggést. Vizsgálataik során több mint 30 korábbi tanulmány adatait hasonlították össze, és arra jutottak, hogy kutatásaik ideje alatt a halálozási arány 67%-kal magasabb volt annál a csoportnál, akik gyengén ráztak kezet, mint azoknál, akik határozottan fogadták a feléjük nyújtott jobbot.

A viselkedéskutatók azonban még ennél is tovább mennek, és a kézfogás stílusából következtetnek a temperamentumra, valamint azokra az egészségügyi problémákra, melyek a jövőben nagyobb valószínűséggel alakulhatnak ki. A kézfogás ugyanis árulkodhat lelkiállapotodról, jellemedről és akár egészségedről is.

Döglött hal - pszichikai és fizikai betegség

Kellemetlen benyomást kelt a másik félben, ha kezedet beejted az övébe, és szinte nem is viszonzod a szorítást, csak elszenveded az üdvözlést. Az ilyen típusú kézfogás pszichikai és fizikai betegséget egyaránt jelezhet.

Tanúskodhat állandó gyanakvásról, mely depresszióhoz is vezethet, de a gyenge kézfogás akkut gyulladásra is utalhat - ízületi problémákat és gerincbántalmakat sejtet.

Királyi - keringési zavarok

Szinte kézcsókra nyújtod a kezed, és csak az ujjaiddal fogod meg finomkodóan a másik tenyerét? Egy férfit könnyen zavarba lehet hozni így, mert hirtelen nem tudja, hogy mit kellett volna tennie - bár ma inkább csak kifejezésként használják, hogy kézcsókom.

A merevség az egész testedet megbéklyózza, ami keringési zavarokat okoz. Ezt a problémát kezdetben nehéz felfedezni, a gyakori fejfájás és a kimerültség utalhat rá. Ha rendszeresen az optimálisnál kevesebbet alszol, annak hosszútávon egészségkárosító hatása lehet.

15 hatékony szívvédő táplálék

Nézegess képeket!

Elolvasom

Agresszív - szívproblémák

Bemutatkozásnál meglepődve szisszennek fel, ha megrázod valakinek a kezét? Lehet, hogy túl vehemensen szorítod a másik kezét, amivel a legrosszabb hatást éred el. A fájdalom érzése fonódik össze az első veled kapcsolatos élménnyel.

Talán fizikailag erős lehetsz, de a benned dúló indulatok belülről emésztenek fel. Kívülről energikusnak tűnsz, mindenre elszántnak, de a szervezeted megbosszulja, hogy túlhajtod magad. Már fiatal korodban szívproblémáid lehetnek, ez kezdetben a mellkasodban érzett szorító érzéssel jelentkezik.

Dupla - emésztőrendszeri problémák

Legtöbbször gratulációnál, de talán lelkes bemutatkozásnál is két kézzel ragadod meg a feléd nyújtott kezet, és a kelleténél tovább is rázod? A túláradó jókedved lehet, hogy zavarba hozhat másokat, de nem vet rád negatív fényt. Emellett azonban gyakran és minden átmenet nélkül változhat a kedved, ami mások szemében szeszélyesnek mutat.

A hullámzó hangulat mély lelki probléma jele lehet, amivel érdemes foglalkoznod. Gyomroddal és egész emésztőrendszereddel problémák lehetnek, amit a megfelelő diétával orvosolhatsz.

Tökéletes - az egészség jele

Határozott mozdulattal fogod és rázod meg a feléd nyújtott kezet. Ezzel a köszönéssel a legegészségesebbek táborába tartozol. Feltehetőleg nincs semmilyen lappangó betegséged, ami rejtett veszélyeket tartogatna. Ráadásul szerencsés vagy, mert így kelted a legjobb benyomást a bemutatkozás során.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ez a kézfogás hosszú életre utal. A londoni University College kutatásai szerint, ha így fogsz kezet, valószínűleg egészségesebb vagy, mint azok, akik határozatlanul üdvözölnek másokat.

OLVASD EL EZT IS!

mosoly doktor
  • megelőzés
  • antioxidáns

Így maradj fiatal!

Ezt is szeretjük