154 napja cigi nélkül: így léptem a dohányzásról leszokás útjára

2021. december 28-a átlagos napnak számított. A szokásos karácsonyi traumák, a finomnak hazudott bejgli, a rég nem látott rokonok és a nekik szánt (vagy éppen tőlük kapott) rosszul megválasztott ajándékok halványuló emlékét a közelgő szilveszterrel kapcsolatos tervek foglalták el a tudatomban. Persze a két ünnep közötti időszak jóleső eseménytelensége általában nem is a nagy horderejű dolgokról szól.

Én sem terveztem semmi különöset erre a napra. Éppen a bejglit próbáltam lesétálni, amikor az utolsó kanyarban végül úgy döntöttem, hogy nem térek be a sarki dohányboltba. Végül is nincs abban semmi különös, ha az ember leszokik a dohányzásról, nem igaz? Egy biztos: ez a legjobb, amit tehettem.

Így, 154 nappal az utolsó e-cigaretta után, magabiztosabb pillanataimban szívesen is mondom, hogy sikeresen leszoktam a dohányzásról, ugyanakkor most, hogy talán már teljesen elszállt a füst, arra is rá kellett jönnöm, hogy az ártalomcsökkentés útjára jóval korábban ráléptem. Mondom is, hogy miért gondolom így, de előtte jöjjön egy kis szembenézés.

Ahol füst van, ott tűznek is kell lenni

Túlzás lenne azt állítani, hogy dohányos koromban kellő mélységű tudással rendelkeztem volna a függőségemmel kapcsolatban. Sajnos talán még arra is legyintettem volna, ha akkoriban függőnek titulált volna bárki is, csupán azzal voltam tisztában, hogy a dohányzás káros szenvedélynek számít, azt azonban már nem tudtam, hogy elsősorban nem az egyébként rendkívül addiktív hatású nikotin, hanem a cigaretta égése során keletkező káros anyagok állnak a dohányzással kapcsolatos megbetegedések hátterében. Egy voltam abból a hozzávetőlegesen 1 milliárd emberből - vagy ha a hazai adatokat nézzük, körülbelül 2 millióból - akik cigarettáztak.

Néha eljátszom a gondolattal, hogyan viszonyultam volna a dohányzáshoz, ha akkoriban tudom, hogy minden egyes slukkal többezernyi vegyi anyag kerül a szervezetembe. Igen, több ezer vegyi anyag. Ez már önmagában is letaglózó dolog, de ha továbbmegyünk, még inkább elgondolkodtató, hogy ezen anyagok mekkora részéről bizonyították már, hogy ténylegesen felelőssé tehetők a különböző betegségek kialakulásáért - így többek között ott van az aceton, a fenol vagy éppen a formaldehid, de az égés során felszabaduló szén-monoxid is. Ezek a vegyületek a gimis kémiafüzetemben is rosszul mutattak, nemhogy a szervezetemben! Mindezek mellett pedig arról sem érdemes elfeledkezni, hogy a dohányzásnak komoly környezeti ártalmai is vannak, hiszen a füst (és benne az a rengeteg káros anyag) a levegőbe jut. Nem nehéz tehát belátni, hogy a legjobb, ha egyáltalán rá sem szokunk a dohányzásra, vagy ha már rászoktunk, akkor mihamarabb abbahagyjuk azt.

Az ártalomcsökkentés útján

A dohányzásról persze nehéz leszokni. A Mississippi Egyetem kutatása szerint az egyedül próbálkozók mindössze 5 százaléka képes letenni a cigarettát. Náluk valamivel jobban teljesítenek azok, akik valamilyen segítségben részesülnek, ám az ilyen típusú próbálkozóknak is csupán a 8 százaléka képes végleg lemondani a dohányzásról. Amikor ezt megtudtam, kettős érzések lettek rajtam úrrá: egyrészt örültem, hogy szemmel láthatóan egy rendkívül elitnek számító klub tagjává váltam 154 nappal ezelőtt, másrészt egy kicsit helyre tette az önhittségemet is, még nem mondhatom magamat végleges dohányzáselhagyónak, hiszen még „csak” 154 nap telt el azóta, hogy utoljára cigarettáztam. Mérleget vonva tehát örülök, hogy letettem a cigit, és igyekszem is ehhez tartani magam a jövőben.

Sokan vannak tehát, akik az ismert ártalmak ellenére sem hagyják abba a dohányzást. Én is így voltam ezzel, azonban hiányos ismereteim ellenére a dohányos időszakomban is végig tudtam a lelkem mélyén, hogy változtatnom kell, és nemcsak a saját, hanem a környezetem érdekében is, hiszen a dohányfüst a körülöttem lévőket is zavarja, arról nem is szólva hogy számukra is ártalmas a kifújt füst belélegzése. Az ártalomcsökkentés útjában viszont éppen az a szép, hogy minden lépés számít; én például ide sorolom azt is, hogy foglalkoztam ezzel a témával, és tájékozódtam.

Ennek köszönhető, hogy megismertem a különböző füstmentes alternatívákat, amelyek a hagyományos dohányzással ellentétben égés és füst nélkül működnek, ezáltal pedig jelentősen kevesebb káros anyagot bocsátanak ki. Ilyen technológia például a nikotinpárna, az e-cigaretta, valamint a dohányhevítéses technológia. Ma már tudom, hogy az ártalomcsökkentés útján egy igen jelentős lépésnek számított, hogy nem sokkal a teljes leszokásom előtt a cigarettát lecseréltem az egyik ilyen füstmentes technológiára.

Persze mindenkinek tudnia kell, hogy ezek a technológiák sem veszélytelenek, ezen eszközök hosszú távú, egészségre gyakorolt hatásait még nem ismerjük pontosan. Ezek az alternatívák nem is leszokást segítő eszközök - hiszen tartalmaznak például nikotint, ami megemeli a vérnyomást és a szívfrekvenciát, és a függőség kialakulásáért is ez a vegyület felelős -, ezen alternatívák célja elsősorban az ártalomcsökkentés a felnőtt dohányzók számára, szóval nem az a céljuk, hogy a leszokásban segítsenek.

Csak tükör, semmi füst

154 nappal a hátam mögött természetesen túlzás lenne azt állítani, hogy veteránnak számítok, ami a füstmentes életet illeti. Nem is volt éppenséggel könnyű a teljes leszokás, ezért egyéb stratégiákat is bevetettem, amelyek közül talán a legfontosabb, hogy a rossz szokás elhagyását megpróbáltam jó szokások bevezetésével pótolni. A testmozgás, a séta sokat segített, de nem sokkal az utolsó slukk után a naplózás is; nap mint nap leírtam, hogy milyen érzések dolgoztak bennem a leszokás nehezebb pillanataiban.

Tanulságos élmény utólag visszaolvasni ezeket a bejegyzéseket, és egyfajta önismereti hullámvasút is, amelynek köszönhetően mentálisan is sokat fejlődtem. Emellett a saját bőrömön tapasztalhattam meg, hogy a dohányzásról való leszokás érezhető egészségügyi hatásokkal jár rövid és hosszú távon is. Csak hogy egy kicsit jobban el tudjuk képzelni: már az első dohányzásmentes napomon csökkent a vérem szén-monoxid-szintje, néhány nap után pedig az ízlelésem, valamint a szaglásom is javult. A pozitív hatások az idő előrehaladtával pedig tovább bővülnek: én most körülbelül negyed évnél járok, ami azt jelenti, hogy a tüdőkapacitásom körülbelül 30 százalékkal megnövekedett, ami a szokásos keddi focin igencsak jól jön. De ha már itt tartunk, én a hosszú távú hatásokra gyúrok: egy év után a szívinfarktus, öt év után pedig a tüdőrák kockázata a felére csökken, ha kitartok. Az út azonban még hosszabb, amit kitűztem magamnak: jelenlegi ismereteink szerint több mint 15 évnek kell eltelnie ahhoz, hogy a dohányzás okozta egészségügyi kockázatok teljesen megszűnjenek. Ez összesen 5478 napot jelent füstmentesen. Az én eddig füstmentesen teljesített 154 napom ennek mindössze 2,8 százaléka.

Nem kérdés, hogy az út elején járok, de az sem, hogy egykori dohányosként ez a legjobb, amit tehetek. Ezért különösen fontos, hogy aki nem dohányzik, ne is kezdje el ezt a káros szokást, aki pedig már dohányzik, minél előbb szokjon le róla. Ha ez valamiért mégsem történik meg, fontos, hogy hozzám hasonlóan tájékozódjon az ártalomcsökkentés lehetőségeiről, hiszen az egészségügyi és környezeti ártalmak mérséklése mindannyiunk érdeke.

A cikk társadalmi felvilágosítás céljából létrejött, reklámcélokat nem szolgáló tájékoztatás, megrendelője a Philip Morris Magyarország Kft.

• dohányzás
• leszokás
• füstmentes dohánytermék
• ártalomcsökkentés
• Életmód