3 meseszép hely, amit látnod kell

Ha hiszel a csodákban

Vonzanak a misztikus helyek, és kíváncsi vagy, hol születnek a csodák? Ez a három hely titkot rejt.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Itt a karácsony - hol is élhetnéd át jobban az ünnep misztikus, varázslatos hangulatát, mint a világ legismertebb szent helyein. Ha csak képzeletben is, keresd fel Noé bárkáját, járj Mózes nyomában, vagy találkozz a pápával. A következő három helyen csodákat és melegséget lelhetsz.

Ararát
Sínai-hegy
Vatikán
Vatikánváros

Noé bárkájának nyomában: az Ararát-hegy

Az Ararát-hegy a maga 5137 méterével Törökország legmagasabb csúcsa. Egy szunnyadó vulkán, mely a kietlen síkság fölé tornyosul, és hófödte csúcsával minden irányból kilométerekre ellátszik.

Az Ararát azért áll a régészek és a vallási csoportok érdeklődésének homlokterében, mert a Biblia első könyve szerint Noé és családja itt talált menedékre az özönvíz után. I.sz. 70-ben Josephus Flavius megemlítette, hogy az Araráton pihenő bárkát bárki megnézheti, ugyanezt írta 1300-ban Marco Polo. A Ninivéből előkerült, i.e. 7. századi Gilgames-eposz ugyanezt a történetet meséli el, és könnyen lehet, hogy egy még korábbi babilóniai változatból merít.

2004-ben a területet Kackar-hegységi Nemzeti Parkká nyilvánították annak érdekében, hogy idevonzzák a látogatókat. A külföldi turisták azóta könnyebben elérhetik a térséget. A politikai helyzet azonban máig ingatag, így az utazást legalább két hónappal korábban be kell jelentened.

Találkozás Istennel: a Sínai-hegy

A Sínai-hegy a világ legszentebb zarándokhelyeinek egyike, miután a keresztények hite szerint Mózes negyven napot töltött itt, amikor is átvette a tízparancsolatot. Akár hiszel a vallási tanításokban, akár nem, már az élményért érdemes célba venned, a 2285 méteres magasságból ugyanis a sivatagi napkelte olyan látványosság, amit nem felejtesz el egyhamar.

A világ 16 gyógyító, csodatévő helye

Nézegess képeket!

Elolvasom

A Sínai-hegyet több útvonalon is megmászhatod, ezek közül a legrövidebb és legkimerítőbb a Vezeklők lépcsője a 3750 lépcsőfokkal, amit a penitenciaként a lépcsőket kifaragó barát nyomán neveztek el. A Teveösvényen valamivel könnyebben, három óra alatt felérhetsz a csúcsra. A Teveösvény a vezeklés utolsó 750 lépcsőfokához Illés medencéjében csatlakozik, melyben egy ötszáz éves ciprusfa jelöli azt a helyet, ahol az Úr megnyilatkozott Illés prófétának. Ha a hegyen akarod tölteni az éjszakát, ezen a ponton megteheted.

Magán a csúcson egy görög ortodox templom, a Szentháromság-kápolna áll, mely 1934-ben épült a korábbi, 11. századi templom romjaira. A kápolnában valaha gyönyörű festményeket és dísztárgyakat állítottak ki, ám azokat a turisták áradata miatt manapság már elzárva tartják.

A pápák városa: Vatikán

Noha egy négyzetkilométernél is kevesebb helyet foglal el Rómából, Vatikánváros a római katolikus egyház közigazgatási központja, valamint független egyházi állam, melynek vezetője maga a pápa.

Ha idelátogatsz, sétálj át az óriási, 17. századi Szent Péter téren a bazilika felé, és eközben haladj el a Bernini által tervezett, négy oszlopsoros és a szentek alakjaival megkoronázott kolonnád, majd az egyiptomi obeliszk mellett, melyet még Caligula hozatott Rómába Heliopoliszból.

A Szent Péter-bazilika hatalmas, akár hatvanezer ember befogadására is képes, és belső tere minden képzeletet meghaladóan gazdag. Michelangelo által tervezett rendkívüli kupolája 119 méter magas, karzatait reliefek ékesítik. Érdemes rászánnod az erőfeszítést a lépcsőmászásra, jutalmul ugyanis tiéd lehet a létező legszebb kilátás Vatikánvárosra és Rómára. A bazilikában a főoltár fölé Bernini barokk baldachinja tornyosul. Bárhova is tekintesz, mindenütt a legnagyobb itáliai mesterek munkái fogadnak, mint például Michelangelo Pietája.

Ha mindez nem lenne elég, a fényűzően díszes szárnyakban elhelyezett Vatikáni Múzeum a világ egyik legértékesebb műgyűjteményét vonultatja fel, többek között Michelangelo Sixtus-kápolnához készített falfestményeit, Raffaello freskóit és Fra Angelico remekmívű kápolnáját, továbbá szédítő mennyiségű egyiptomi, etruszk, római és reneszánsz szobrot, festményt, dísztárgyat.

Cikkünk megírásában az 501 kihagyhatatlan látnivaló a világ minden tájáról című könyv segített.

OLVASD EL EZT IS!

templom
  • olaszország
  • franciaország

A világ 7 földalatti csodája

kuba havanna
  • ausztrália
  • nagy-britannia

3 hely, ahova el kell menned

balls pyramid
  • ausztrália
  • sziget

Az utolsó paradicsom

Ezt is szeretjük