Máig lakatlan az angol kísértetváros

Az angliai Imber Tilshead és West Lavington között fekszik, bár a helymeghatározás még így is nehézségekbe ütközik, ugyanis az elhagyatott várost a térképen csak egy nagy fehér folt jelzi, és táblák sem árulkodnak arról, hogy a közelben egy település helyezkedik el.

Az egyetlen, ami valamiféle támpontot ad, az egy tankokkal kapcsolatos felirat, ami egy mérföldre található a kísértetvárostól. Hogy mi történt a helybéliekkel, hová tűnt a lakosság, illetve mi köze mindehhez a kormánynak, most megtudhatod.

Korai élet a városban

Imber története egészen régre nyúlik vissza. Már az első században említést tesznek a kisvárosról, melynek akkori népessége igencsak csekély volt. Még a 14. században is csak körülbelül 250-en lakták, és ez a szám nem is nagyon ugrott meg a későbbi századokban sem.

A főút mellé épült község lakói mezőgazdasággal foglalkoztak, egyszerű életük központja a St. Giles-templom volt, mely még ma is látható a postahivatallal, a tanácsházával, valamint a Bell Inn motellel egyetemben.

A 19. század legvégén az angol hadügyminisztérium a településtől keletre elkezdett területeket vásárolni gyakorlatozás céljából. A lineáris felépítésű, elszigetelt városra is felfigyeltek, hiszen struktúrájának hála jól belátható és ellenőrizhető volt, vagyis tökéletesen megfelelt a gyakorlatozásra vonatkozó elvárásoknak. Ezért úgy döntött a hadügyminisztérium, hogy bármilyen eszközzel, de megszerzi magának a területet.

Egy gyászos nap

1943. november 1-je meghatározta Imber további jövőjét. A kormány egyik napról a másikra összehívta a városka embereit, majd felszólította őket, hogy 47 napon belül hagyják el otthonaikat. A magyarázat az volt, hogy a katonai csapatoknak szüksége van egy helyre, ahol felkészülhetnek az éles helyzetre, és, mivel Imber közel feküdt a csatatérhez, ugyanakkor kívül esett annak fenyegetettségén, a kormány választása a piciny településre esett. A kilakoltatás azonban csak a háború idejére szól, azt ígérték, hogy ezután a kisváros lakói visszatérhetnek otthonaikba.

Az evakuálás meglepő módon - valószínűleg a hitegetésnek köszönhetően - nem váltott ki nagy ellenállást a helyiekben, sőt, mi több, a költözködők számos konzervet és egyéb élelmiszert hagytak házaikban, mert úgy érzeték, kötelességük segíteni a katonákat. Persze, azért előfordultak kisebb vonakodások, például a város kovácsára az üllője felett zokogva találtak rá - később ő volt az, aki elsőként hunyt el a lakók közül.

A háború után

Habár a lakóknak azt mondták, hogy később visszatérhetnek otthonaikba, ezt soha nem engedélyezték nekik. Pedig a megállapodás úgy szólt, hogy a háború befejeztével visszakapják tulajdonaikat, méghozzá olyan állapotban, amilyenben elhagyták őket. 1961-ben gyűlést is tartottak ennek kapcsán, melyen a legtöbb korábbi városlakó részt vett, de nem jártak sikerrel: a városka nem került vissza a lakosok tulajdonába.

Egy Richard Madigan nevű katona, aki a kitelepítésben is részt vett, nagy erőkkel gyűjtött bizonyítékokat, hogy segítsen a kisváros lakóinak, de még az ő erőfeszítései is hiábavalónak bizonyultak. Azóta is csak meghatározott napokon tekinthető meg a valaha volt hadikomplexum, méghozzá általában munkaszüneti napokon, valamint karácsonykor. Ha még egy különös kísértetvárost megismernél, nézd meg a tengerbe csúszott, titokzatos Dunwich-t!

Képek: worldofstuart.excellentcontent.com, twochancesvegplot.wordpress.com.

Te mit tennél, ha azt akarnák, hogy elhagyd otthonodat?

• város
• nagy-britannia
• bizarr hely
• európa kincsei
• Utazás