4 hétre lezárják a Keleti pályaudvart: fontos figyelmeztetést adott ki a MÁV
Augusztus 25-től négy hétre lezárják a Keleti pályaudvart.
A nyári szabadságolások legsűrűbb időszaka után folytatódik a Keleti pályaudvar pályahálózatának felújítása, ezért augusztus 25-én 4 hétre bezár a központi állomás: a megszokott járatok átmenetileg nem ide érkeznek és nem innen indulnak, olvasható a MÁV-csoport honlapján.
Keleti pályaudvar lezárása
A forgalmi változások jelentősen érintik a győri, pécsi, hatvani-miskolci és az újszászi-békéscsabai vasútvonalokon közlekedőket, ugyanakkor az érintett vonalak mentén a MÁV-csoport több átszállási pontot alakít ki Budapest-szerte, ezek a HÉV-, VOLÁN-járataival és a BKK-járataival is könnyen elérhetők a főváros minden részéről. Figyelmeztettek arra is, hogy a menetrendmódosítások, illetve az átszállások miatt növekedhet az utazási idő.
Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója egy külön Facebook-bejegyzésben figyelmeztette az utasokat.
„Hétfőn indul az év legnagyobb karbantartási beruházása: a Keleti-program! Az elmúlt évtizedekben a karbantartási munkáknál halmozódott fel a legtöbb elmaradás, pedig a vasúti pálya folyamatosan igényli a szinten tartó és javító beavatkozásokat, ezek hiányában menthetetlenül avul, ami lassújelekhez, növekvő menetidőhöz, több üzemzavarhoz és kiszámíthatatlansághoz vezet. Amíg egy karbantartás tart – ahogy a Keletiben is a következő hetekben –, addig elkerülhetetlenek a lezárások, kényelmetlenségek, átszállások és a változó közlekedés.
Kérjük, hétfőtől ne a megszokás alapján közlekedjenek! Indulás előtt mindenképpen tájékozódjanak a változásokról. Az utazás megtervezéséhez minden fontos információt megtalálnak az aloldalon” - fogalmazta.
Meseszép tengerparti városok, ahova elvisz a MÁV: ennyiért juthatsz el Splitbe közvetlen járattal
Nem kell a kocsiban aszalódnod órákig, míg vársz a dugóban.
Elolvasom
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
Cover: Getty Images

















