Egy igazi magyar szellemkastély

Ismerd meg a Felső-Fekete-rom legendáját

A balatonedericsi kastélyhoz tragikus történetek kötődnek.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az egykor virágzó balatonedericsi Fekete-kastély régen elvesztette fényét, szobái kifosztottan, üresen tátongnak, ablakai kitörtek, falairól leomlott a vakolat. Ezzel is hozzájárul azonban ahhoz, hogy még inkább kísérteties hangulatot keltsen - már, ha a hozzá fűződő történetek nem tennének ezért már önmagukban is éppen eleget.

Omladozó vakolat
Titokzatos hangulata van
Mára az enyészeté lett

Az igazi magyar kísértetkastélyként emlegetett épület számtalan megrázó történetet tudhat magáénak, a szóbeszéd szerint pedig az egykor itt élt lakók máig nem találtak nyugalomra.

Fekete kastély fekete történettel

A Fekete-kastély, mely valójában két épületből, a felső, illetve az alsó kastélyból áll, Balatonederics külterületén található. Tulajdonosa egykor a híres Nedeczky család volt, akik a 18. században szereztek itt birtokot. Eredetileg az alsó, kevésbé impozáns kastélyt lakták, egészen addig, míg Nedeczky Jenő meg nem tervezte, illetve meg nem építtette a felső kastélyt is, ahová unokahúgával, Emmával kötött házassága után be is költözött.

Bár hivatalosan egykori fekete színe - vannak, akik szerint a feketére festett ajtók és ablakok - miatt nevezték el Fekete-kastélynak az épületet, ma a többség a hozzá kapcsolódó sötét történetekhez köti mindezt.

Nedeczky Jenőt kora erőteljes jellemként és igazi lázadóként emlegette, aki ellenezte az abszolutizmust és a császári hatalmat, mely miatt Habsburg-ellenes összeesküvés vádjával le is tartóztatták, csak úgy, mint testvérét.

Bár mindkettejüket felmentették, Jenő büszkesége későbbi súlyos betegségével már nem tudott megbirkózni, 1914-ben, 74. születésnapján a kastélyban követett el öngyilkosságot.

Az ország 10 legromantikusabb kastélya

Nézegess képeket!

Elolvasom

Újabb tragédiák

Nem ezt volt azonban az épülethez kötődő egyetlen tragédia. 1912-ben egy féltékeny helyi gulyás itt ölte meg szeretőjét, a család szakácsnőjét, majd a később ideköltöző Vág Jenő pesti ügyvéd is itt vetett véget életének, miután megtudta, hogy felesége mást szeret - csakúgy, mint utóbbi szeretője, miután megtudta, hogy a nő ismét továbbállt.

A fekete özvegynek is nevezett nő egy nyugalmazott miniszteri főtanácsosnak adta el a kastélyt, aki a második világháború során kettős hírszerzőként dolgozott. Mikor a németek ezt megtudták, ő is öngyilkos lett.

Még több kirándulóhely

Ha kirándulnál, de nem tudod, melyik helyet válaszd, nézd meg a videót, és ismerd meg a budapestiek kedvenceit!

220 millióért bárki megveheti

A romantikus hangulatú, az eklektika és a historizmus jegyében épült kastély funkcionált üdülőként is, mára azonban elhagyatottá vált, épülete és ősparkja pedig igencsak lepusztult állapotban van. A műemléki védelem alatt álló épületet jelenleg is eladásra kínálják, a 12 és két félszobás, 840 négyzetméteres kastély a 12 ezer négyzetméteres területtel 220 millió forintért keres gazdát.

Képek: www.muemlekem.hu, missmoon.

Szerinted melyik a legszebb kastély Magyarországon?

Ezt is szeretjük