3 megdöbbentő hely, amit látnod kell!
Íme, három különös úti cél, melynek látványa és a mögötte rejlő történetek kitörölhetetlen nyomot hagynak az utazó lelkében.
Vannak helyek, melyek természeti szépségükkel nyűgöznek le, vannak, melyek kultikus jelentőségük vagy építészeti értékük révén vonzzák az utazókat, és vannak, melyekre egyik sem feltétlenül igaz, mégis maradandó emléket hagynak maguk után. Íme, a világ három kihagyhatatlan, döbbenetes úti célja.
Az elsüllyedt város: Kekova, Törökország
Kekova bájos kis sziget Törökország földközi-tengeri partvidékén. A pusztító földrengések azonban oly gyakran sújtották ezt a vidéket, hogy az ősi Apollónia tekintélyes része a Kekova-sziget északi partjával egyetemben egyszerűen belecsúszott a tengerbe, és lenyűgöző elsüllyedt várossá vált, mely a kristálytiszta vízben jól látható. Itt akár azt is megteheted, hogy a Krisztus előtti első századból való oszlopok, márványcsarnokok és kőlépcsők között úszkálj, míg a Tersane-öböl partján egy freskókkal borított bizánci templom maradványait csodálhatod meg.
A földrengések túlélői átköltöztek a szárazföldre, ahol megalapították Simena, Aperlai és Theimussa városokat. Simena, melynek helyén ma Kale kis halászfaluja található, i.e. 3 ezer körül jött létre, és valaha virágzó település volt. A város hanyatlása a kilencedik században kezdődött, mikor ismét földrengések rázták meg a vidéket, súlyos károkat okozva ezzel a városban.
A romos erődítmény, a Kalekoy-vár már a lükiai időszak csúcsos boltíveivel épült, míg falai a bizánci időszakban történt újjáépítésről tanúskodnak. A falakon kívül található Poszeidón templomának romja, mely csodálatos rálátást nyújt az egész térségre, az öblökkel és szigetekkel tarkított partvonalra, míg lejjebb, a tenger felé lakóházak, sírok és egy közfürdő maradványai tűnnek az utazó elé.
Ahol megállt az idő: Pompeji, Olaszország
Pompeji városában megállt az idő: ma is Krisztus után 79-nek azt a napját írják, amikor egy vulkánkitörés elpusztította a Vezúv és a tenger közé ékelődő várost. A kitörés második napja tartott, amikor a szélirány megváltozása miatt minden figyelmeztetés nélkül roppant vulkáni hamufelhő borította el Pompejit, készületlenül érve minden városlakót.
Pompeji nem falu, igazi város volt, és sok vagyonos római tartott itt fenn villát. A város utcáit ma is bejárhatod: láthatsz itt üzleteket és lakóházakat, színházat, gladiátoriskolát, fórumot és piacteret, illetve magukat a lakókat is. A Menekülők kertjében kiállították azokat a gipszöntvényeket, melyeket az ásatások során fellelt, levegővel teli üregek alapján készítettek. Egy asszonyt, aki kinyújtott karral próbálja magától távol tartani a végzetet, míg mások hiába igyekeznek átkarolni és megóvni gyermekeiket, illetve olyanok is akadnak, akiket szeretkezés közben ért a vég.
A legrészletesebb képet a Vettiusok házában, két kalmárfivér otthonában kaphatja az utazó, ahol még a kert virágai is botanikailag pontos lenyomatot hagytak a hamuban, akárcsak az átrium hűtéséről gondoskodó vízcseppek. Egyes helyiségekben figyelemreméltóan jó állapotban fennmaradt falfestmények is előkerültek.
Farkasok és valkűrök emléke: Ketrzyn, Lengyelország
Ketrzyn elbűvölő kis falucska Lengyelország északkeleti részén, ahol egy érdekes helytörténeti múzeumnak is otthont adó 14. századi vár áll. A hely azonban mégsem ennek köszönheti hírnevét, sokkal inkább a Wolfsschanzénak, Adolf Hitler második világháborús főhadiszállásának. Az úgynevezett Farkastanya a település keleti határán fekvő erdőben található, és, bár a visszavonuló németek 1945-ben felrobbantották, ami megmaradt, egyszerre történelmi emlékhely és komoly vonzerővel bíró turistalátványosság.
1944 júliusában itt próbált végezni Hitlerrel egy csapatnyi magas rangú német katonatiszt, élükön Claus von Stauffenberg báróval. Megérkezése után a báró a Führer közelében tette le a táskáját a benne elhelyezett bombával együtt, majd elhagyta a bunkert, hogy a megbeszéltek szerint fogadjon egy telefonhívást. A detonáció végzett két vezérkari tiszttel, és sokakat megsebesített, Hitler azonban elkésett a megbeszélésről, így megúszta kisebb sérülésekkel. Az összeesküvőket kötél általi halálra ítélték, a merényletet követő tisztogatás során pedig sok ezer ellenségükkel leszámoltak a nácik.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A Farkastanya romjai a két-három méter vastag betonfalakkal, a végtelennek tűnő földalatti folyosókkal, tárgyalótermekkel és lakrészekkel ma is mély benyomást tesznek a látogatóra, akinek leginkább az tűnhet fel, hogy a bunker milyen éles kontrasztot alkot környezetével.
Cikkünk az 501 kihagyhatatlan látnivaló a világ minden tájáról című könyv alapján készült.
OLVASD EL EZT IS!
- olaszország
- franciaország
A világ 7 földalatti csodája
- sziget
- világjáró
A tűzben született, koponya alakú sziget
- írország
- szikla