Emberi csontokkal rendezték be az épületet
Brünnben a világ egyik legnagyobb csontkápolnája nyílt meg.
Megnyílt Európa második legnagyobb csontkápolnája a dél-morvaországi Brünnben - adta hírül nemrég az MTI.
A városközpontban álló Szent Jakab - Svaty Jakub - katolikus templom alatt elterülő kápolnában az évszázadok alatt több mint 50 ezer személy csontjait gyűjtötték össze. Ennél több emberi csontot csak a párizsi katakombákban találtak.
Bizarr hely a templom alatt
A kutatók szerint a templom mellett a 13. századtól kezdve temető volt. A város fejlődése következtében azt azonban a 18. században felszámolták, és a csontokat a templom alatt már jóval korábban kialakított csontkápolnában helyezték el.
Miután az megtelt, idővel elfeledkeztek róla, és emléke csak a levéltári dokumentumokban élt. 2000-ben fedezte fel újra Ales Svoboda történész és kutatócsapata, mely fokozatosan fel akarja térképezni a Brünn alatt elterülő különféle alagutakat, pincéket, rejtekhelyeket.
A csontkápolna felfedezése óriási érdeklődést váltott ki, ezért a város elhatározta, hogy rendbe teszi, felújítja, átalakítja, és idegenforgalmi látványossággá teszi. A munkálatok 12 év után a közelmúltban befejeződtek, és június 20-án ünnepélyesen megnyitották a csontkápolnát, melyet utána péntektől már a nagyközönség is látogathat.
A sajtó szerint a nemrégiben felújított Tugendhat-villa, a modern építészet egyik remeke mellett az idén ez a csontkápolna lesz Brünnben a turistaidény egyik legvonzóbb színhelye.
Rengetegen kíváncsiak rá
A csontkápolnába eredetileg a Szent Jakab-templom kriptáján keresztül lehetett bejutni.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Miután azonban a kripta már tele, a szakértők, hogy meg ne sérüljenek a régi síremlékek, egy új bejáratot, alagutat készítettek az osszáriumhoz. A felújítási munkák mintegy 33 millió koronába kerültek, ennek nagyobbik részét európai uniós támogatási alapokból fedezték.
Bár a csonttemplom világhírneve lényeges mértékben lendítheti fel Brünn idegenforgalmát, sokan - mint más látványossággá tett csonttárak, osszáriumok esetében is - kegyeletsértőnek tartják, hogy a város bizonyos összegért cserébe emberi csontokat mutogat a turistáknak, így elégítve ki utóbbiak borzongás iránti igényét.
Képek: environmentalgraffiti.com.
Te is kegyeletsértőnek tartod a hasonló látnivalókat?
OLVASD EL EZT IS!
- németország
- európa kincsei
Kevesen ismerik Hitler szellemvárosát
- nagy-britannia
- kert
Halott emberalakok díszítik: képeken az elveszett cornwalli kert
- nagy-britannia
- barlang