Veszélyesebb szívószállal inni, mint hinnéd: több étteremben nem is adnak majd

Augusztus 1-én indul a Szívószálmentes augusztus kampány a Felelős Gasztrohős szervezésében.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Újabb kampányt indít a Felelős Gasztrohős Alapítvány augusztusban, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a mindennapok során elhasznált hatalmas mennyiségű szívószálra, illetve az azok által okozott környezeti károkra. A hónap során a civil szervezet Harcsa Veronikával közösen az ismeretterjesztés mellett arra buzdítja a lakosságot, hogy ne használjon szívószálat, a vendéglátó egységeket pedig arra, hogy csak kifejezett kérésre tegyék azt a vendégeik poharába.

A kampányhoz nyereményjáték is kapcsolódik, a résztvevőknek a Facebookra vagy az Instagramra kell szívószál nélküli italt posztolni a #szívószálmentes hashtaggel. A fődíj - egy kétfős vacsora - mellett további ajándékokat is sorsolnak a szervezők.

500 év alatt bomlik le

Itt a nyár, és eljött a limonádék, jeges kávék, hideg sörök, szörpök ideje - és a szívószálaké. Te is észrevetted, hogy a vendéglátóhelyeken már kérés nélkül is beleteszik az italodba ezt a régebben luxusnak számító terméket? Egy átlagos szívószál használati ideje körülbelül 20 perc, míg lebomlási ideje 500 év. A Washington Post szerint csak Amerikában naponta 500 millió szívószálat használnak fel és dobnak el, ennyi szívószállal két és félszer körbe lehetne tekerni a Földet.

Mi is számolgattunk egy kicsit. Magyarországon 2016-ban 52 ezer vendéglátóhely volt, ha átlagosan havi 800 darab szívószállal számolunk vendéglátóhelyenként, az 499 millió 200 ezer darab évente. Tehát a magyarországi vendéglátóhelyek évente annyi szívószálhulladékot termelnek, mint a Föld kerületének két és félszerese. Ebbe nem számoltunk a háztartásokban és a fesztiválokon használt darabokat.

De vajon hová kerül ez a rövid életű luxuscikk? Jó esetben hulladéklerakókba, néha a szelektív kukán keresztül újrahasznosítják, és sajnos nagyon gyakran tengerekben, óceánokban, tavakban végzi, ahol súlyos károkat okoz a vízi élővilágban. Az általában polipropilénből előállított, szuperkönnyű szálat a legkisebb szellő is könnyen felkapja, és mivel lebeg a vízen, a csatornákon, folyókon keresztül jut el a tengerekbe.

Itt pedig egy meglehetősen sokkoló videó szerint akár egy teknősbéka orrában is landolhat. Előszeretettel fogyasztják el halak és tengeri madarak is. Megéri ez nekünk? Van akkora élvezeti faktora egy ilyen szívásnak, hogy feláldozzuk érte az óceáni, tengeri állatvilágot, és ezzel kirúgjuk a lábát egy olyan ökoszisztémának, aminek a csúcsán mi vagyunk?

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

- Szívesen álltam a kampány mellé, mert szerintem is teljesen felesleges szívószállal inni mindent! Meggyőződésem, hogy az apró tettekkel lehet változást elérni, és így lehet hatni a körülöttünk lévőkre is: lépésenként. Én egyébként mindenhol próbálom csökkenteni a hulladékomat, utazás közben is figyelek rá például, hogy legyen nálam mindig kulacs - mondta Harcsa Veronika.

Több magyarországi vendéglátóhely is csatlakozott

Idén nyáron különös összefogás tanúi lehetünk. A londoni Soho kerületből eddig 72 étterem vállalta, hogy csak kizárólag a vendég kérésére ad szívószálat. A kaliforniai Berkeley városában rendeletileg tiltották be az eldobható szívószálat, közben aláírásgyűjtés folyik a sydney-i strandokon a használt szívószálak betiltása érdekében. Tengerpartunk ugyan nincs, de Balaton-, Duna- és Tisza-partunk igen, és itt ugyanolyan károkat okoz az élővilágban a vízbe kerülő szívószál.

Vannak esetek, amikor megalapozott a használata, például amikor valaki nem tud felülni, mert beteg, vagy a fogzománcát kívánja megvédeni, esetleg különleges koktélok esetében, ahol egyszerre kell inni a két réteget, de a legtöbb esetben - például egyszer használatos poharaknál - ez egy értelmetlen divat vagy egy túlzásba vitt higiéniai intézkedés.

4 éven át nem dobta ki a szemetet a férfi: döbbenetes fotók a lakásáról

Nézegess képeket!

Elolvasom

A Felelős Gasztrohős által minősített Fenntartható Vendéglátóhelyek nagy része is vállalta a Soho-beli kihívást. Az alábbi helyeken augusztusban csak akkor kapunk szívószálat, ha ezt külön kérjük: Larus Étterem, Doblo Wine & Bar, Fruccola - Arany János utca, Fruccola - Kristóf tér, Törökméz, Hatpöttyös Étterem, Reggeli, Mártogatós, Pántlika, Funky Pho, Czakó-kert, Pohárszék Bor & Kávé, Szimpla Háztáji.

A civil szervezet kéri a lakosságot, hogy idén nyáron mérsékeljék a szívószálhasználatot, és barátaik, ismerőseik figyelmét is hívják fel a tevékenység kedvezőtlen környezeti hatásaira. A szervezet a legaktívabb résztvevőket értékes nyereményekkel díjazza. Azok között, akik augusztusban posztolnak a saját Facebook- vagy Instagram-oldalukra fényképet a szívószál nélküli italukról, és melléírják a  #szívószálmentes hashtaget, egy 10 ezer forint értékű kétszemélyes vacsorát és egy hatdarabos újrahasználható fém szívószál csomagot sorsolnak ki.

Ezt is szeretjük