Tatár Csilla így őrzi a szerelmet házasságában

Tatár Csilla, a Mokka és a Stílusvadász műsorvezetője végigjárta a szakmai ranglétrát, évekig lelkes riporterként készítette helyszíni bejelentkezéseit, majd szerkesztő lett, és egyre gyakrabban hívták beugró műsorvezetőnek. Karrierje fordulópontjának a Megamániát tekinti, ami után jött a Mega Backstage és a Nagy Duett háttérműsora, melyekben továbbra is saját magát szerkesztette és vágta.

Mára megtalálta a maga helyét, amire mindig is vágyott, és irigylésre méltó céltudatossággal halad tovább újabb álmai felé. Kíváncsiak voltunk, hogyan egyensúlyoz ilyen jól életének minden területén, ezért a Mokka egyik forgatása után leültünk Csillával, aki a maga természetes nyitottságával mesélt nekünk minderről.

- Azt lehet tudni rólad, hogy gyerekkorod óta tévézni szeretnél, és, hogy nagyon korán, 18 évesen kezdted a pályád. Mi vonzott a televíziózásban? Volt olyan tévés szereplő, aki miatt ezt a pályát választottad?

- Egy konkrét személyiséget nem tudnék kiemelni, de az M1 gyerekkorom szerves része volt, reggel iskola előtt láttam a Napkeltét, este a Híradót. Borzasztóan tetszett, hogy az illető, aki ott ül a tévében, mindent előbb tud, mint én. Lenyűgözött a szép beszédstílusuk és fontosságuk - legalábbis számomra rettentő fontosnak tűntek, hiszen mindenki rájuk figyelt.

Az iskolában is én voltam az, aki szeretett mindig mindenről tudni, hozni-vinni a hírt, elmesélni a többieknek azokat az információkat, amiket megtudtam. A házi feladataimat is úgy tanultam meg, hogy felmondtam őket, mintha műsorvezető lennék a tévében.

Csodáltam ezt a világot, és már kicsi koromban eldöntöttem, hogy ennek szeretnék én is a részese lenni.

- Ez lényegében olyan jól sikerült, hogy ma már nemcsak, hogy te is komoly szakmai múlttal rendelkező tévés vagy, hanem a férjed, Gönczi Gábor is ismert műsorvezető, ráadásul egy másik csatornánál. Nem okoz ez bonyodalmat a házasságotokban?

- Amikor 2005-ben megismertem Gábort, az RTL Klub műsorvezetőjét, én akkor már a harmadik éve a TV2 szerkesztő-riportere voltam. Akkor azt gondoltuk, nem összeegyeztethető, hogy konkurens csatornánál dolgozunk, ezért átmentem az Aktívból a Fókuszba, ahol szintén riporterként dolgoztam. Másfél évig egy helyen dolgoztunk, sőt, egy műsorban, de, mikor visszahívtak a TV2-höz, a Favorit című műsorba, akkor igent mondtam a felkérésre.

A döntés szakmailag is indokolt volt, de időközben arra is rájöttünk, hogy nem jó, ha együtt dolgozunk. Gábor felelős szerkesztője volt a műsornak, én a riportere, vagyis a férjem a felettesemként volt jelen a munkahelyemen. Beláttuk, ez nekünk nem egy működőképes konstrukció, ezért váltottam.

- Azóta otthon beszéltek azért munkáról?

- Természetesen szoktunk munkáról beszélni, hiszen ez az életünk része, így ez kikerülhetetlen, de megvannak azok a történetek, amik azonban már nem lehetnek köztünk beszédtémák. Mindkettőknek az a fontos, hogy a saját csatornánk és műsorunk jól működjön, és sikeres legyen, éppen ezért soha fel sem merül, hogy megosszunk egymással olyan információt, ami esetleg hátrányba hozhatná a saját csapatunkat.

- A szakmai karriered csúcsának lehet tekinteni a műsorvezetői posztot?

- Mindig is műsorvezető szerettem volna lenni, de tudtam, hogy el kell érnem azt a szakmai érettségi szintet, amikor már a feletteseimmel is beszélhetek erről.

Az előmenetelem nélkül lufinak érezném a műsorvezetői szerepet. Soha nem akartam pusztán fényvisszaverő felület lenni. Azonban a karakteremből adódóan - szőke haj, kék szem, nem túl harsány, de mosolygós - ehhez szükségét éreztem, hogy szakmailag letegyek egy-két dolgot az asztalra, azért, hogy később komolyan vegyenek.

A televíziózásra én szakmaként tekintek, ami nemcsak arról szól, hogy kisminkelnek, szép ruhát adnak rám, és felolvasom az elém rakott szöveget. Minden munkafázist meg akartam tanulni: voltam riporter, szerkesztő, felelős-szerkesztő, megtanultam egyedül vágni, forgatni, egyszóval, fontos volt nekem, hogy megtanuljam rendesen ezt a szakmát.

- Korábban vezető szerkesztőként neked is volt alkalmad döntéshelyzetbe kerülni, irányítani a munkatársaidat, a gyakornokaidat. Mi az, amit fontosnak tartasz vezetőként?

- A szorgalmas és a munka iránt alázatos embereket szerettem mindig is. Azokat, akik minden helyzetben konstruktívan a megoldáson dolgoznak, és nem a kifogásokat keresik, hogy az adott feladatot miért nem lehet jól megoldani.

- Hogyan érted el azt, hogy ma a munkádban is, és emberként is ilyen harmóniát tudsz magad körül biztosítani?

- A legfontosabb az, hogy a magánéletem rendben van, és azt érzem, hogy amiről anno álmodtam, azt elértem. Persze vannak továbbra is célkitűzéseim, de azt csinálhatom, amit mindig is szerettem volna. Ez mindenképpen nyugalommal tölt el.

- A Mokka a reggeli beszélgetős műsorok lendületes ritmusával zajlik. Mindennap több vendéggel beszélgettek, mindenkiről tudnotok kell, miért lehet érdekes a nézőknek. Mennyi időtök van felkészülni? Hogy néz ki egy napod?

- Este nyolc körül kapjuk meg a következő napi adásmenetet, ilyenkor tudunk készülni. De, mivel a tévénél részese vagyok az információáramlásnak, van sok olyan vendég, akire nem kell hosszú ideig készülni. Amikor közéleti témákkal foglalkozunk, akkor persze nekem is meg kell csinálni a házi feladatom, de ezt sosem éreztem fárasztónak.

Ezután másnap fél ötkor kelek, kávézás közben elolvasom a híreket, hogy naprakész legyek, ránézek a közösségi oldalamra. Amikor beérek a tévéhez fél hatra, akkor jön az öltözés és a smink, közben megkapjuk a napi sajtót, ezt átnézem. Miután leforgattuk az adást, összeülünk megtartani az értekezletünket, ahol mindent átbeszélünk.

A nap további részében hetente kétszer elmegyek forgatni a Stílusvadász következő adásához, vagy interjúkat adok - ebből szerencsére már egyre több van -, írom a blogomat, és, mivel az esetek nagy részében saját magamat stylingolom, a ruháimat is ilyenkor szerzem be. Emellett van számos rendezvényfelkérésem, melyek előzetes egyeztetésein részt kell vennem.

- Hogy jut időd magadra ilyen sűrű időbeosztás mellett?

- Most érzem életemben először, hogy kicsit túlvállaltam magam. De igyekszem egy kis időt mindennap lecsípni, amikor saját magammal foglalkozom. Erre szükségem is van az egyensúly fenntartásához. Ahogy arra is mindig szakítok időt, hogy együtt lehessek a férjemmel és a barátaimmal.

Gáborra időről időre leülünk a naptárunkkal, és megbeszéljük, hogy mikor tudunk együtt tölteni egy teljes napot, így a feszes munkatempó mellett is teljes értékű kapcsolatban tudunk élni.

- Van, aki azért segít neked a háttérben?

- Van egy management ügynökségem, akik sok terhet levesznek a vállamról. Nem is tudom, mi lenne velem nélkülük. Ők szervezik többek között a munkám pénzügyi részének koordinálását, de ott vannak akkor is, ha éppen egy konfliktushelyzetet kell megoldani. Ráadásuk ők azok, akik akkor is talpra tudnak állítani, amikor éppen teljesen magam alatt vagyok. Én nehezen mondok nemet, engedékenyebb alkat vagyok, ezért is jó, hogy vannak mellettem olyan emberek, akik keményebben fel tudnak lépni, képviselve az érdekeimet, terelgetve az életemet. Szóval lelkileg és szakmailag is egy nagyon fontos találkozás volt a miénk.

- Hogyan vezeted le a mindennapokban felgyülemlett feszültséget?

- Sírni szoktam. Ha ugyanis valami bánt, akkor azt ki kell adnom magamból. Ilyenkor zokogok, egy napig magam alatt vagyok, de aztán nem hagyom, hogy beszippantson az önsorsrontó hangulat.

- Említetted, hogy magadat stylingolod, és azt is lehet rólad tudni, hogy nagyon szereted a magyar tervezők munkáit. Hogyan jutnak el hozzád az ő darabjaik?

- Sok esetben a tervezők keresnek meg engem. Négy évvel ezelőtt, amikor elkezdtem forgatni a Mega Backstage műsorát, 27 évesen friss, üde karakternek számítottam, megjegyezhetőnek, ugyanakkor volt a munkám mögött tartalom is. Azt gondolom, emiatt fedeztek fel a divattervezők maguknak.

• nő
• munkahely
• házasság
• sztár
• barátság
• gönczi gábor
• tatár csilla
• terasz
• Sikeres nők