Elképesztő, miért mászott be az oroszlánok közé ez a férfi: abszurd küldetésre vállalkozott
Bibliai hősnek képzelte magát.
2012-ben egy tajvani férfi úgy érezte, jó ötlet beugrani az állatkerti oroszlánok közé, hátha keresztény hitre tudja téríteni őket. A küldetés ugyan nem sikerült, az önjelölt hittérítő azonban csodával határos módon kisebb sérülésekkel megúszta a kalandot.
Beugrott az állatkerti oroszlánok közé
A Csen Csung-ho nevű férfi Tajpej állatkertjében szánta rá magát a veszélyes kalandra. A kerítésen át beugrott az oroszlánok kifutójába, és “Jézus megváltott titeket!” kiabálással futott az állatok felé. Miután a hím és a nőstény oroszlán elsőre nem reagált a felhívására, azt is kiáltotta nekik, hogy “Gyertek, harapjatok meg!”
Az állatok ekkor már felé indultak, megragadták a karját, és széttépték a ruháit. A gondozók azonban idejében közbeléptek, vízsugárral és nyugtatólövedékkel távolították el az oroszlánokat a férfiról, aki csodával határos módon csak a karján és a lábán szerzett könnyebb sérüléseket. Az állatkerti dolgozók szerint annak köszönhette az életét, hogy az oroszlánok etetés után jártak, így jóllakottak voltak.
Később kiderült, hogy Csen Csung-ho attól a téveszmétől szenvedett, hogy ő a Bibliából ismert Dániel próféta, akit az ószövetségi történet szerint az oroszlánok vermébe vetettek, ám Isten segítségének köszönhetően sértetlenül jutott ki onnan.
Így örültek a hónak a nyíregyházi állatkert jegesmedvebocsai - Irtó cuki videó a játékukról
Most láttak először havat.
ElolvasomKép: Getty Images
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció














