Tűzvész pusztított Hongkongban – A hatóságok még mindig kutatnak a túlélők után
280 embert még mindig keresnek a katasztrófa helyszínén. Gondatlan emberölés gyanújával három férfit letartóztattak.
Csütörtök délutánig legkevesebb 55 ember vesztette életét és 280 lakót továbbra sem sikerült elérni egy szerdán keletkezett, nagy kiterjedésű tűz után az észak-hongkongi Taj Po negyed lakótömbjeiben - közölték a helyi hatóságok.
Tűzvész ütött ki Hongkong lakónegyedében
A tűzoltóság szerint a tűz egy nyolc, 32 emeletes lakótömbből álló, mintegy kétezer lakást és több mint 4600 embert befogadó lakókomplexum egyik felújítás alatt álló részén üthetett ki, ezután a lángok hét másik lakóépületre terjedtek át. Az első vizsgálatok szerint a tűz amiatt terjedt el rendkívül gyorsan, mert a szorosan egymás mellé épített lakóházakat renoválás céljából könnyen éghető bambuszból készült állványokkal vették körül - adja hírül az MTI.

A halálos áldozatok között egy tűzoltó és két külföldi, indonéz állampolgár is van. Jelenleg mintegy 280 embert még mindig keresnek, akik többsége vélhetően a lakóépületek felső szintjein rekedt - közölték a helyi hatóságok. A kórházakba délutánig 76 sérültet szállítottak, közülük tizenöten súlyos állapotban vannak.
Vong Ka-ving, a helyi tűzoltóság helyettes igazgatója elmondta, hogy a mentési művelet kihívást jelent a rendkívül magas hőmérséklet miatt a helyszínen, valamint az épületek bonyolult belső elrendezése miatt, ahol a bambuszállványzat már összeomlott.

"Tűzoltóink szintről szintre végzik a mentést az épületek belsejében. Mivel a lakóegységek meglehetősen kicsik, egyszerre csak korlátozott számú személyzetet tudunk bevetni. Nem adjuk fel" - mondta Vong, hozzátéve, hogy fennáll az állványzat összeomlásának veszélye, emiatt nagyon óvatosnak kell haladniuk a szinteken.

Jelentések szerint a rendőrség csütörtökön három, a felújítást végző építőipari céghez tartozó férfit vett őrizetbe gondatlan emberölés gyanújával. A hatóságok közlése szerint a vállalat "súlyos gondatlansága" és a felhasznált, vélhetően nem megfelelő minőségű anyagok hozzájárulhattak a tűz gyors terjedéséhez. A vizsgálatok során olyan műanyag védőhálót és habanyagokat is találtak, amelyek nem feleltek meg a tűzvédelmi előírásoknak - mondták.
1 millió forintos büntetést kaphat, aki otthon ezt csinálja: sokan nem veszik elég komolyan
A közös használatban lévő lépcsőházakban, folyosókon szabálytalanul elhelyezett holmikért komoly bírság járhat.
ElolvasomCover-fotó: Isaac Lawrence/ Getty Images Hungary
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

















