Ennyi munkáltató tervez fizetésemelést jövőre: sokan kimaradhatnak
Ennek sokan nem fognak örülni.
A magyar cégek összesen 52 százaléka tervezi a fizetések emelését 2026-ra, átlagosan 8 százalékos mértékben. Tavaly hasonló arányban nyilatkoztak így a vállalati döntéshozók, októberig mégis jelentősen több helyen volt bérfejlesztés.
Fizetésemelés 2026-ban
2024-ben még csak a cégek 54 százaléka tervezett a bérek növelésével az idei évre, azonban októberre már 70 százalékuk emelt átlagosan 8 százalékot a fizetéseken – derül ki a Profession.hu átfogó munkáltatói felméréséből. Mindeközben az Eurostat első negyedéves adatai szerint 10,2 százalékkal lettek magasabbak a munkaerővel kapcsolatos kiadások Magyarországon, ami jelentősen meghaladja az EU-s átlagot.
„2023 óta figyelhető meg a trend, hogy a cégek kicsivel több mint a fele tervez bérfejlesztést a következő évre, végül mégis több mint 70 százalékuk emel a fizetéseken. Ezek jellemzően kisebb mértékűek, mint amit a munkavállalók elvárnának, így erősödik a piacon a bérnyomás.

Emellett a munkáltatók egyik visszatérő nehézsége, hogy a meghirdetett állásokra jelentkezők fizetési igénye magasabb, mint amivel terveznek a pozícióknál” – mondta el a felmérés eredményeiről Dencső Blanka, a Profession.hu vezető elemzője.
A 2026-ra szóló bérfejlesztési terveket a piaci környezet változásai és a szervezet teljesítménye mellett továbbra is az infláció változása és a munkaerő megtartása befolyásolja. A betöltetlen állások száma dinamikusan csökkent az elmúlt években hazánkban (KSH), míg a Profession.hu-n meghirdetett állások száma érdemben nem változott, így a cégek számára az utóbbi szempont még inkább fontossá válik.
Azok közül a döntéshozók közül, akik már elkötelezték magukat a fizetésemelés mellett, tízből heten pozíciótól és teljesítménytől függetlenül az összes munkavállalójuk fizetésének átlagosan 8 százalék körüli emelésére törekednek.
A válaszadó cégek 48 százalékánál jár valamilyen béren kívüli juttatás jelenleg a dolgozóknak, ötödük ennek az emelését is tervezi, szintén átlagban 8 százalékkal.
Országos leállás jön az egyik legnagyobb hazai banknál: az online vásárlás sem fog működni
Rengeteg szolgáltatás lesz elérhetetlen.
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary
Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?
Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! A regisztrációt és a programot ezen a linken találod. Ugye találkozunk?
Promóció















