Ez a 2 szó állt a világ első sms-ében: 25 éve küldték el
A technológia világában sokszor nem gondolkozunk a dolgok eredetén.
1992-ben egy akkor 22 éves programozó, Neil Papworth forradalmi cselekedetet hajtott végre: üzent a kollégájának, Richard Jarvis-nak. De nem akárhogyan, hanem digitálisan, a számítógépéről. December lévén pedig az aktualitásra is kényesen ügyelt, hiszen az üzenet nemes egyszerűséggel Merry Christmas, vagyis Boldog karácsonyt! volt.
Papworth már évek óta nagy erőkkel dolgozott a Short Message Service, vagyis az sms létrejöttén, melynek modernebb variációi nélkül ma már elképzelhetetlen lenne az élet. 1993-ban, egy évvel az első sms elküldése után a Nokia egy új funkciót is bemutatott, mely megkülönböztető hangjelzéssel jelezte a bejövő üzeneteket, könnyebbé téve az észrevételt.
Maximum 160 karakter
De vajon ugyanúgy működött minden 25 évvel ezelőtt, mint napjainkban? Aligha. Ezek az üzenetek kezdetben maximum 160 karakterből állhattak, és, mivel a ma széles körben ismert emotikonoknak még nyomuk sem volt, a felhasználók szimplán pár karakterből álló rövidítésekkel jelezték, hogy milyen kedvük van, vagy milyen hangulatban vannak: például, ha valamit nagyon viccesnek találtak, egy egyszerű LOL-t - Laughing Out Loud, vagyis hangosan nevetek - írtak a mondandójuk végére.
1999-ben, hét évvel Neil Papworth első elküldött sms-e után, az üzeneteket végre több hálózaton keresztül is képesek voltak közvetíteni, amivel a szolgáltatás hatalmas népszerűségre tett szert. Ma a Boldog karácsonyt! üzeneteket emberek milliói tudják már elküldeni egymásnak lakhelytől függetlenül az idő töredéke alatt, videókkal és igazi, színes emotikonokkal, vagyis hangulatjelekkel színesebbé téve a mondandójukat.
Nem sejtette, milyen fontos lesz
Bár eltelt 25 év az első sms elküldése óta, Papworth továbbra is élénken dolgozik a digitális újításokon, így ez alkalomból szívesen emlékezett vissza a történelmi jelentőségű innovációjára. "1992-ben fogalmam sem volt arról, hogy milyen népszerű lesz a szöveges üzenet, és arra végképp nem gondoltam, hogy ez emotikonos és üzenetküldő alkalmazásokat eredményezne, melyeket milliók használnak majd. Nemrég meséltem el a gyermekeimnek, hogy én küldtem az első ilyen szöveget. Visszatekintve örömmel látom, hogy ez a karácsonyi üzenet a történelem egy fontos részét képezi" - mondta el nemrég Papworth.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A Vodafone hisz abban, hogy a modern technológia nemcsak a jelenünk, de a jövőnk szempontjából is fontos, és tökéletesen igazolja ezt az is, hogy az első sms is a szolgáltató nevéhez köthető. Ma már, amikor folyamatban van az ötödik generációs hálózatok előkészítése, a gépek közti kommunikáció pedig egyre jobban behálóz mindent, biztonságosabbá és könnyebbé téve az életünket, nehéz lenne elképzelni a hétköznapjainkat emojik és különböző üzenetszolgáltatások nélkül.
A telekommunikációs vállalat ezért is tartja fontosnak a digitális szakadék áthidalását generációk és anyagi lehetőségek között, hisz nem titkolt célja, hogy ezeket az emberiség életében fontos évfordulókat valamennyien ünnepelni tudjuk.
OLVASD EL EZT IS!