Ne csodálkozz, ha nem kapsz fizetésemelést!

Az Európai Bizottság az Esélyegyenlőség Európai Évének nyilvánította 2007-et. A női esélyegyenlőségről előtte és azóta is számos hangzatos beszédet hallani, tanulmányok születnek a témában, a helyzet azonban - nemcsak nyugaton, de nálunk is - változatlan. Legalábbis ezt érezni. Hogy milyen változások várhatók, milyen gondokkal küzd manapság egy nő, milyen akadályokat kell leküzdenie, és mire számíthat a munka világában?

Erről kérdeztük Gurmai Zita európai parlamenti képviselőt, aki többek között a Parlament Szocialista Képviselőcsoportjának tagja, a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság alelnöke, az Európai Szocialista Párt - PES - Nőszervezetének elnöke, mindemellett pedig számos esélyegyenlőségi kezdeményezés szülőanyja.

- Némiképp álszentségnek tűnik, hogy bár évek óta a női diszkrimináció megszüntetésének fontosságát hangsúlyozzák itthon, a férfiaknak még mindig nagyobb esélyük van megszerezni egy állást vagy magasabb bérhez jutniuk, mint a nőknek. Ez alapján Ön hogyan látja a hazai törekvéseket az esélyegyenlőségi szempontból fejlettebb országokkal szemben?

- Meggyőződésem, hogy Magyarország az esélyegyenlőség megvalósulását illetően elvesztett egy lehetőséget. Az uniós csatlakozás előtt ugyanis számos ehhez kapcsolódó feltételt nem teljesített, amit pedig ajánlásként minden újonnan csatlakozó állam számára megfogalmaztak. Ma pedig már nincs olyan erő az országban, amely kikényszerítené a nemek egyenjogúságát. Így sajnos nemcsak a munkában, hanem az élet más területein sem valósulnak meg hiánytalanul a nők jogai, annak ellenére, hogy az esélyegyenlőségi ütemterv az Európai Unión belül hat pontban fogalmaz meg ajánlásokat a tagállamok számára azzal kapcsolatban, hogy hogyan valósítható meg hatékonyabban a nők esélyegyenlősége.

Magyarország pedig ezt a ajánlást teljes egészében átvette, sőt mi több, néhány ponttal ki is egészítette. Köztudott, hogy a kontinens öregszik: egyre kevesebb embernek kell egyre többet eltartani, így hát ezért is lenne lényeges, hogy a nőket minél aktívabban bevonják a munkaerőpiacokra. Megjegyzem, ilyen "rejtett" erőforrást jelentenek a csökkent munkaképességűek is. Azt pedig szinte mindannyian tudjuk, hogy ma már egy család sem tartható el egyetlen szülő keresetéből. És bár sokan gondolják, hogy nem történt előrelépés a nők diszkriminációjával kapcsolatban, a helyzet valójában össze se hasonlítható a tíz évvel korábbival.

- Ennek fényében hogyan látja a hazai nők jelenlegi helyzetét?

- Az uniós átlagot tekintve Magyarországon ma közel azonos a nők részvétele a versenyszférában: a menedzserek mintegy 30%-a nő, a legfelsőbb döntéshozók tekintetében az arány pedig körülbelül 10%.

A politikában viszont már más a helyzet: míg Nyugat-Európában a nemzeti parlamentekben a nők a képviselők 26%-át teszik ki, addig ez nálunk alig 11%. Érdekes továbbá az is, hogy azokban a szektorokban, ahol az átlagkereset meglehetősen alacsony - gondoljunk csak a tanárokra vagy az ápolókra -, alig találunk férfiakat. Úgy vélem, nagy szemléletváltásra lenne szükség – a közgondolkodásban is -, hogy egyáltalán változtatni lehessen a berögzült elképzeléseken.

- Nem lehetne konkrétabb lépéseket tenni? Miért ne illethetné meg például a nőket havonta egy-két nap szabadság, ha a ciklusuk úgy kívánja?

- A munka világa sajnos sokkal érzéketlenebb ennél. Tudom, hogy amikor ilyen nehéz időszakot élünk át, jól esne egy kis szabadság. Ha viszont azt nézzük, hogy ez évente 12 plusz szabadnapot jelentene - majdnem kétszeresét annak, amennyi egy kezdő munkavállalónak jár -, továbbá mindez mekkora bevételkiesést okoz például egy több száz nőt foglalkoztató vállalatnak, akkor belátható, hogy ezt egy cég sem engedheti meg magának hosszútávon. Mivel a menstruációs nehézségek egyéntől függőek - van, aki meg se érzi -, elfogadhatóbb lehet úgy szabadnapot kérni, hogy az később ledolgozható legyen.

- A munkajog szerint a szülésről visszatérő nőt nem lehet elbocsátani, sőt elvileg az sem szabályos, ha az állásinterjún a családi életére és a gyermekvállalási terveire vonatkozó kérdéseket tesznek fel. Mégis számtalan esetben látni erre példát. Ez már nem magyarázható a munka világának érzéketlenségével.

- Ha ma egy állásajánlatra névtelenül beadnak két pályázatot, és semmi mást nem néznek, csak az egyének addig elért teljesítményét, akkor jó eséllyel a női pályázót választják. Abban a pillanatban azonban, amikor kiderül, hogy a "gyengébbik nem" soraiból való a pályázó, az egyéni teljesítmény azonnal háttérbe szorul az olyan magánéleti kérdésekkel szemben, hogy van-e családja, vagy hogy tervezi-e a gyermekvállalást a közeljövőben. Ma a munkáltatók nem akarnak a női munkaerőbe fektetni, így a számos törekvés és az ezek révén elért eredmények ellenére a munkavállalók érdekei még mindig számos pontos sérülnek.

Ezért is lenne fontos, hogy a szakszervezeti érdekvédelem fogalma ismét "divatba jöjjön", hiszen ez egy olyan fórum, amely segíthet abban, hogy a nők kevésbé legyenek kiszolgáltatva a munkáltatóval szemben. Mindemellett pedig a nők jelenlegi helyzetén a távmunka, illetve a részidős foglalkoztatások ösztönzése is segíthetne.

- Úgy tűnik, ma Magyarországon nem igazán támogatják a részmunkaidős foglalkoztatást, hiszen ugyanannyi járulékot kell fizetni a négy órában alkalmazott és a nyolc órában foglalkoztatott munkavállalók után.

- Valóban több részmunkaidős állásra lenne szükség, jelenleg ugyanis a nők körülbelül 5-6%-a dolgozik részmunkaidőben. Az ország fenntarthatósága egy bizonyos határon túl azonban nem engedi több részmunkaidős állás létrehozását, valamint az ezeket érintő járulék csökkentését, túl kevés dolgozónak kell ugyanis 10 millió embert eltartania.

Ráadásul a foglalkoztatottak 93%-a a nyugdíjas kor elérése előtt vonul vissza. Az 1990-es években még bevett gyakorlat volt idő előtt nyugdíjba menni, amit még ösztönöztek is. Ekkor sajnos senki nem gondolt arra, hogy ez milyen következményekkel jár majd a munkaerőpiac jövőjét tekintve.

• nő
• munkahely
• jogok
• interjú
• karrier és siker
• Terasz