Kiadták a figyelmeztetést: brutális szélvihar várható az ország ezen területein
Ilyen lesz a következő napok időjárása.
Az ünnepek előtti időszakban is igen változatos időjárás vár az országra, lesz napsütés, viharos erejű szél, eső, sőt helyenként hó is. Ezt jósolják a szakértők péntekre és a következő napokra.
December végének időjárása
Pénteken egy markáns frontrendszer mozgalmassá teszi az időjárást. A hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett szórványosan lehet készülni záporokra, hódara-, illetve havaseső-záporokra, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A hegyekben hózáporok is kialakulhatnak. Erős, több helyen viharos lesz a nyugati, északnyugati szél. A csúcshőmérsékletek 4-10 fok között várhatók, számolt be az Időkép.
Pénteken napközben a nyugatias irányú szelet az ország több pontján is kísérhetik viharos (> 60, leginkább a gomolyfelhők környezetében ~70-80 km/órát is) lökések. Bár a légmozgás az este folyamán átmenetileg valamelyest veszít erejéből, az éjféli óráktól ismét erőre kap. Az Országos Meteorológiai Szolgálat Zala, Somogy, Baranya, Békés, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye kivételével az összes magyarországi vármegyére elsőfokú sárga figyelmeztetést adott ki széllökések miatt.
Szombaton a délnyugati országrész kivételével sok helyen várható vegyes halmazállapotú csapadék. Északkelet felé haladva növekszik a havas eső és a havazás valószínűsége. A szél ezen a napon is többfelé lesz erős és viharos. Napközben az ország északkeleti felén 1-6, délnyugati felén 7-12 fokot mérhetnek a hőmérők.
Szombaton a legerősebb széllökések már nagyobb területen érhetik el a 70-85 km/órát. Elsősorban a Dunántúli- és az Északi-középhegység magasabban fekvő részein pénteken és szombaton is előfordulhatnak 85 km/órát meghaladó széllökések. Az OMSZ Zala, Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye kivételével az összes vármegyére elsőfokú sárga figyelmeztetést adott ki széllökések miatt.
Vasárnap a felhős időben elszórtan fordulhat elő kisebb eső, zápor, északon, északkeleten reggel még havas eső és hó is hullhat. Többfelé élénk, az északi tájakon erős, helyenként viharos lesz a nyugati szél. A csúcshőmérséklet 5-13 fok között alakulhat.
Karácsony első és második napján enyhe, tavaszias idő várható, a hőmérséklet helyenként a 15 fokot is elérheti. A felhős időszakok mellett az ország nagy részén hosszabb napos időszakokra is lehet készülni. Kisebb eső, zápor legfeljebb néhol az ünnep első napján fordulhat elő. A nyugati-délnyugati szél viszont többfelé élénk, illetve erős marad.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Szuperközeli kép készült egy imádkozó sáska arcáról: ilyen meghökkentő lett az eredmény
Nem mindennapi felvétel készült a rovarról.
Szuperközeli kép készült egy imádkozó sáska arcáról: ilyen meghökkentő lett az eredmény
Nem mindennapi felvétel készült a rovarról.
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary