Boncasztalon a magyar Cosmo-lány - Mélyinterjú Szabó Patríciával
A Cosmo egykori főszerkesztője önmagához képest lenyugodott, és néhány dolgot ma már másképp lát.

Nyereményjáték

Nyerj kényeztető, masszázzsal és wellness-szel kombinált élménycsomagot 2 fő részére, Bükfürdőre! (x)

Nyerj prémium öregedésgátló arcszérumot, és búcsúzz el a ráncoktól! (x)

Nyerj platinával díszített Angyalszárny nyakláncot fehér finomporcelánból! (x)

összesen 6 db játék
Ez is érdekelhet

Ilyen, amikor a klasszikus balett breaktánccal keveredik: ezt neked is látnod kell (x)

Tökéletesen tiszta lesz az otthonod, és alig kell érte tenned: csak 3 dolog kell hozzá (x)

Különleges ereje van az itteni gyógyvíznek: véletlenül fedezték fel helyiek a '60-as években (x)

Pataki Zita és férje különleges masszázzsal csillapítják a stresszt, naponta többször is (x)

Akciósan csaphatsz le a gyerek karácsonyi ajándékára, ha figyelsz néhány apróságra (x)

beauty and style

Nagyon öregít, ha nem jól teszed fel: a tökéletes füstös szemek titka »

A '90-es évek kedvenc manökenje volt: rövid fazonjai divatosabbak, mint valaha »

Mint egy négyéves kisgyerek, akkora a világ legkisebb modellje »

retikül.hu
Top lájkolt cikkek
bmi kalkulátor
nem

A te BMI-d:

Alultápláltságot jelent. Mindenképp fordulj orvoshoz, hogy feltárd az okokat!

A testsúlyod ideális, törekedj a mostani alkatod megőrzésére.

Fokozottan vagy kitéve az infarktusnak és más betegségeknek. Csökkentened kell a testsúlyodat!

Veszélyeztetett kategóriába tartozol, mielőbb fogyókúrába kell kezdened!

Az egészséged közvetlen veszélyben van. Azonnal orvos által felügyelt diétába kell kezdened!

számolújraszámol

Mióta az eszét tudja, újságíró akart lenni. Anyu, kapcsolj bácsi - beszélni is alig tudott, de már így kérte édesanyját, hogy kapcsolja be a rádiót. Kisgyerekként rendszeresen nézte a Delta című tudományos-technikai magazint a tévében, később az összes akkoriban létező lapot olvasta. Élete első megérkezésének a MÚOSZ újságíró-iskoláját tartja.

- Az elmúlt években a fő-fő Cosmo-lányként éltél a köztudatban, ám kevesen ismerik az utat, mely idáig vezetett. Mesélnél újságírói pályafutásod kezdetéről?

- Mindig is a Nők Lapjánál akartam dolgozni, mivel abban az időben az egyedüli lap volt, mely szociális témákkal foglalkozott, a hajléktalanok ügyeivel, elesett családokkal, árva gyerekekkel. Ez a műfaj pedig különösen közel állt hozzám, mivel nagy teret enged az empátiának és a kreativitásnak, ellentétben mondjuk a politikai újságírással. A második megérkezésem az volt, amikor odakerültem gyakornoknak, annak ellenére, hogy tisztán látszott, nem lesz egy fáklyásmenet. Amikor először beléptem a szerkesztőségbe, nem annyira köszönt vissza senki.

- Gondolom, nem kevés munka volt amögött, hogy a Nők Lapját akkoriban kiadó Vico tulajdonosa, Fenyő János végül felfigyelt rád.

Zétényi Lili, az akkori főszerkesztő még ma is emlegeti: ha valamilyen kérése volt - például meg kellett szerezni egy telefonszámot -, még a végére sem ért a mondatnak, már jelentkeztem. A gyakornoki időm letelte után külsős lettem a lapnál, ami azt jelentette, hogy a megjelent írásaim után kaptam honoráriumot. Volt olyan hónap, amikor 14 ezer forintot kerestem, miközben csak a lakbérem tízezer volt - de hát már akkoriban sem hagytam befolyásolni magam a tényektől. Aztán már megesett, hogy János visszadobta a főszerkesztő-helyettes cikkét, és azt mondta, inkább írjam meg én. Mindehhez voltam mondjuk 21 éves. Tény, hogy nem szeretett mindenki, de sok egykori nőklapjás kollégámmal a mai napig jó viszonyban vagyok, mert azért ez egy olyan műhely volt, melynek olyan összetartó ereje volt, hogy ezek azóta elvághatatlan szálak. És természetesen hálás vagyok a sorsnak, hogy ismerhettem Fenyő Jánost.

- Hét év után búcsút intettél a Nők Lapjának. Mi késztetett a továbblépésre?

- János halála után a lap a holland VNU kiadóhoz került, és nyilvánvaló volt, hogy át fogják alakítani. Én pedig ezután lassacskán kinőttem a kereteket - ekkor már elindítottuk az NLC-t is -, egy-egy helyzetben secperc alatt átláttam, hogy mit kellene tenni, és úgy éreztem, itt már nem tudok fejlődni, a hét év alatt mindent kipróbáltam, amit lehetett.

- A következő állomás a Joy volt, ahonnan hamarosan odébb is álltál.

- A Joy kiadója nagyon meg akart szerezni, aztán mikor már ott voltam, gyakorlatilag lefokoztak. Főszerkesztő létemre a lapigazgató és a kiadóigazgató döntéseit kellett volna végrehajtanom, melyekkel sokszor szakmailag nem is értettem egyet. Nem beszélve az olyan utasításokról, mint az, hogy ne ebédeljek együtt a munkatársaimmal. Még a próbaidő alatt felmondtam. Nekem nagyon fontos, hogy ahol dolgozom, ott jó közösség legyen - erről legendák is keringenek a szakmában.

Ezután egy ideig kisebb munkáim voltak - rádióreklámokat csináltam, egy pláza újságját szerkesztettem, elindítottuk az első online fitneszlapot Béres Alexandrával -, majd visszahívtak a VNU-hoz, ahol két új lap indult: a Wellness és a Best.

- Utóbbit választottad. Miért?

- Az tűnt nagyobb szívásnak. Nekem pedig a kihívás áll jól. Akkor még akadt rés a bulvárpiacon, amit a Besttel, illetve az általa képviselt friendly gossippel, magyarul barátságos pletykával szerettünk volna betölteni.

Ómolnár Miklós főszerkesztő - akivel egymásnak ajánlottak minket - első beszélgetésünk alkalmával megkérdezte, mennyire tudom megölni magamban az entellektüelt. És akkor meghalt szegény. Ezt persze nem szó szerint kell érteni, hiszen akkoriban a Bestben háromoldalas interjúk jelentek meg olyan emberekkel, mint például Presser Gábor. Miki pedig jó mesterem volt, tőle tanultam meg például piaci aggyal gondolkodni, amiért a mai napig köszönettel tartozom.

- Pályafutásod során több esetben fogadtad el a kinevezést nem túl jó teljesítményt nyújtó lapok főszerkesztői posztjára. Belegondoltál abba, hogy mi lesz, ha nem sikerül megmenteni az adott újságot, vagy csak vitt a lendület?

- Ha adva volt egy helyzet, és úgy éreztem, hogy abból ki lehet hozni valami jót, igent mondtam a felkérésre. Egy csomó olyan dolog volt az életemben, amit, ha előzőleg tudatosan végiggondolok, nem csináltam volna meg. Ma már azért eggyel - na jó, inkább egy féllel - óvatosabb vagyok. De soha nem én leszek az a lány, aki grafikonokat készítgetve mérlegel, inkább ösztönlánynak nevezném magam. Viszont mindig hálás leszek a Sanomának, hogy ilyen sok lehetőséget kaptam a kiadótól.

- A szakma keménykezű főszerkesztőként emlegetett - úgy hírlik, jó néhány embertől megváltál főszerkesztői pályafutásod során. Hogy élted meg ezeket a helyzeteket?

- Iszonyat nehezen. Az első eset előtt az edzőmmel, a fitneszvilágbajnok Oláh Anitával eljátszottuk a szituációt - ő személyesítette meg a kollégámat, akinek meg kellett mondanom, hogy köszi, nem. Különösen nehéz elküldeni valakit akkor, ha nem a munkájával van baj, hanem az adott lap lett anno rosszul kitalálva, és valójában nincs szükség arra a feladatkörre, amit ő ellát - változott a piac, átcsoportosítunk, satöbbi.

A Maximánál éltem meg hasonlót, ami - mint kis Nők Lapja - hetilapként indult, mostanra pedig kétheti glossy lett belőle. Ám bármennyire is racionális okai vannak egy-egy ilyen döntésnek, az, akit érint, úgy éli meg, hogy ő már nem kell. Én pedig nem tudok egyszerűen racionális pasiszívvel állni ezekhez a kérdésekhez.

- Hogyan reagáltak az elküldött emberek?

- Hogy ki miként reagál, véleményem szerint az illető érzelmi intelligenciáján múlik. Néhányan anyáztak, volt, aki a köszönésemet sem fogadja azóta. Sokan azonban utólag belátták, hogy kinőtték az adott feladatkört, máshol tartottak szakmailag, így már nem tudták a korábbi színvonalon végezni a munkájukat. És akad olyan is, akit korábban el kellett küldenem, de egy-két év múlva újra együtt dolgoztunk más körülmények között.

- Sokakat irritált, hogy egy nagy kiadónál komoly embereket irányítasz, szemtelenül fiatalon.

- Aki irigy, az általában nincs a helyén. Sebestyén Balázs úgy fogalmazott, hogy ezek az emberek a saját sikertelenségüket látják más sikerében, és lehet, hogy én mintegy tükröt mutattam nekik.

- Igazi trendi csajnak tűnsz, nem véletlen, hogy a magyar Carrie Bradshaw-ként is emlegetnek. Mindez belülről fakad, vagy tudatosan építetted-építed az imidzsed?

- Ezt a képet az emberek alakították ki rólam. Mutat belőlem valamit, hiszen részben valóban ez vagyok - fiatal nő, aki csinálja az életét, és persze imádja a divatot.

Ugyanakkor nekem is éppúgy megvannak a magam kérdései, nyűglődései, jó és rossz időszakai, mint bárki másnak, ezt azonban csak a szűkebb környezetemben élők látják. Az emberek nem kíváncsiak rá, de nem is az a típus vagyok, aki ott sír, ahol mindenki látja. Nem vagyok egy mindenki öröme típus. Viszont én most inkább kicsit Samanthává kezdek válni, kinőttem Carrie-t. És ezt nem a pasikra értem, hanem a munkára. Most már saját céljaim vannak, amiket menedzselek. Felnőttem.

- Nincs egy éve, hogy felálltál a Cosmo főszerkesztői székéből. Önként távoztál?

- Egyszer a HR-esünk azt mondta, kétféle vezető létezik: az építő és az üzemeltető. Én az előbbi kategóriába tartozom - és ezt nagyon meg kellett tanulnom önmagammal kapcsolatban. Azt gondolom, két-három év a mandátumom egy-egy feladatkörben. Ehhez képest négy évig voltam a Cosmo főszerkesztője, és bármennyire is szerettem, már nem akartam az a vicces lány lenni, aki megmondja a tutit. Ez is én vagyok persze, de emellett sok minden más is. A feletteseimmel sokat beszélgettünk arról, hogy mi leszek, ha nagy leszek, és mivel nem sikerült dűlőre jutnunk, közös megegyezéssel megváltunk egymástól. És valahogy úgy érzem, nekem igazán most kezdődött csak el a karrierem.

- Megmaradtak-e a fontos, illetve fontosnak tartott kapcsolataid?

- Részben megváltoztak körülöttem az emberek. Néhány hónappal a távozásom után egy rendezvényen valaki megkérdezte, most hol vagyok. Mondtam, hogy magamnál. Aha - és ezzel le is zárta a beszélgetést, a szája szélére biggyesztett vigyor kíséretében. Olyan is volt, aki szó szerint elfordult tőlem, vagy mutogatott rám, mint egy állatkerti majomra.

Az agyammal persze azt mondom, jó ez így, hiszen letisztultak a kapcsolataim, megélni azonban nem volt könnyű minden pillanatát. Viszont ez róluk szólt, és nem rólam. Három emberben csalódtam igazán, de aki igazán fontos volt, abban szerencsére nem. Azért azt tudni kell, hogy ez a partizós világ a hogy vagy? kérdés után a válaszra már sosem kíváncsi. A felszínes ismeretségek helyett azonban kaptam tartalmas barátságokat, és ezért hálás is vagyok a sorsnak.

- Mi változott még, mióta eljöttél a Cosmótól?

- Régebben kellettek az új élmények, az, hogy történjen valami. Sokan kihasználták, hogy jó szervező vagyok, mert nem tudtam nemet mondani - mára ezt is megtanultam. És igen sokan megpróbáltak magukhoz édesgetni, hogy majd az én hátamon felmászva levadásszák a kapcsolataimat, ismeretségi körömet, satöbbi. Ezekben is tudatosabb lettem. Bár önmagamhoz képest lelassultam, sokkal inkább élek, mint azelőtt. Persze most is pörög az agyam, de már megtehetem, hogy úgy igazán együtt ebédeljek valakivel, amolyan nem iszunk még egy kávét? stílusban.

- Az utóbbi időben kevesebbet hallani rólad.

- Ez azért tudatos is, mert most más feladataim vannak. Két barátnőmmel elindítottuk cégünket, a Look Agencyt, ami Magyarország első fodrász, stylist, sminkes és fotós ügynöksége. Fiatal tehetségeket kutatunk fel, illetve segítünk elindulni a pályán, de vállaljuk önmagukkal elégedetlen hölgyek átalakítását, esküvőre vagy ballagásra sminket is, üzletemberek fotózását és nagyon sok hasonló dolgot, most éppen egy francia maszkossal van itthoni munkánk.

Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence

Elég sok PR- és marketing-megrendelésem van, brandindítással is foglalkozom, kapcsolatokat hozok össze, illetve koordinálok emberek és országok között. Egyes eseményekre én hívom meg a celebeket, a megrendelővel egyeztetve, kiket és hogyan gondolnának az eseményükhöz vagy termékükhöz rendelni.

Azért a tévében is lehet látni igen gyakran, ősszel adták le például a Vacsoracsatánkat, és ugye, rádióban is hallani sokszor. Műsorvezetést is vállalok, de csak akkor, ha azt látom, hogy a rendezők is beletesznek valamit, és jó célért csináljuk az egészet. Jótékonysági rendezvényeket is szervezek, erről szól például a Fashion Aukció is, melynek keretében karácsony előtt a tiszadobi árváknak gyűjtöttünk pénzt. Emellett sokat tanítok.

- Hogyan látod magad öt-tíz év múlva?

– Addigra már gyerekeim lesznek. Ami pedig a munkát illeti, biztos vagyok benne, hogy vezetői pozíciót töltök majd be, akár a saját cégemnél, akár máshol. Még az is lehet, hogy nyitok egy Szitakötő Panziót, amilyen a Gilmore Girls-ben volt. A helyszín már korántsem ilyen egyértelmű, lehetséges, hogy egy másik országban fogok élni. Minden megoldás azért nem érdekel, mert nem áll jól nekem a hideg.

- Mit üzensz a Femina olvasóinak?

- Mi, magyarok valamiért mindig okot keresünk arra, hogy ne tegyük meg ezt vagy azt. Olyan dolgokat tartunk fontosnak, melyek valójában nem azok - belefeszülünk még abba is, hogy az a valaki miért nem hívott fel, mikor esetleg az ő sutasága csak megtisztítja a következő előtt az utat, vagy a szomszédnak miért nyikorog úgy a hintaágya délben, mikor épp felraktam az uborkapakolásomat.

Pedig nem ezek az igazán lényeges dolgok. És még valami. Kell időnként hülyeséget is csinálni. A gyerekek ezt ösztönösen tudják, engedjük, hogy egy kicsit neveljenek minket. Hagyjuk a jót megtörténni magunkban, magunknak, éljük meg az életünket!

Blog.hu ajánló