A tökéletes házi croissant receptje
A francia péksüteményt nem is olyan nehéz elkészíteni, a friss, vajas tészta pedig biztosan kárpótol a kis fáradságért, amibe az összeállítása kerül.
A franciás finomság tökéletes lehet reggelire. Míg Párizsban legtöbbször üresen sütik, addig nálunk népszerűek a sajtos, sonkás és csokoládés verziók is.
Nem nehéz elkészíteni, és mivel előző nap kell hozzáfogni, reggel már csak be kell dobnod a sütőbe. Sőt, fagyasztani is lehet, így aztán mindig frissen sütheted. Vétek lenne kihagyni.
Vajas croissant
Hozzávalók:
- 25 dkg liszt
- 2 tojássárgája
- 10 dkg vaj
- 3 dkg porcukor
- 3 evőkanál tej
- 2 dkg élesztő
- só
Az élesztőt futtasd fel cukros vízben. A lisztet morzsold el a vajjal, majd add hozzá az élesztőt, a vajat, egy csipetnyi sót és a cukor maradékát.
A tésztát jól dolgozd össze, majd tedd egy kiolajozott tálba, takard le, és tedd a hűtőbe. Minimum 5-6 óra pihentetés szükséges neki, de, ha csak másnap reggel látsz hozzá a nyújtásnak, az sem baj.
Sodrófával nyújtsd a tésztát fél centi vastagra, majd vágj ki belőle egyenlő oldalú háromszögeket. Tekerd fel, majd formáld félhold alakúra. Tedd a croissantokat kivajazott tepsibe, a tetejüket kend meg felvert tojássárgájával, majd told előmelegített sütőbe, és süsd 25 percig.
Hajtogatott croissant
Hozzávalók:
- 2,5 dkg élesztő
- 0,5 dl tej
- 50 dkg liszt
- 2 tojás
- 20 dkg vaj
- 1 kiskanál cukor
- 1 mokkáskanál só
- 2 dl víz
- olaj
A vajat célszerű szobahőmérsékleten tartani az elkészítés előtt egy óráig, hogy kenhető legyen. Az élesztőt futtasd fel a cukros tejben. A lisztet szitáld egy nagy tálba, add hozzá az élesztőt, a tojást, egy evőkanál vajat és a langyos vizet. Jól dolgozd össze, majd a tésztát lapogasd egy olajjal kikent tálba, és tedd egy órára hűtőbe. Lisztezett deszkán nyújtsd fél centi vastagra, majd kend rá a vajat. Hajtogasd össze legalább háromszor, és tedd vissza a hűtőbe, letakarva még egy órára. Ha kivetted, nyújtsd a tésztát fél centi vastagra, vágj belőle háromszögeket, majd tekerd fel kifli alakúra. Tedd kivajazott tepsire őket, kend meg tojásfehérjével, és süsd meg előmelegített sütőben 15 perc alatt.
Sajtos croissant
Hozzávalók:
- 25 dkg liszt
- 2 tojássárgája
- 10 dkg vaj
- 3 dkg porcukor
- 3 evőkanál tej
- 30 dkg sajt - kétféle is lehet
- 2 dkg élesztő
- só
Készítsd el a vajas változatnál leírt módon a tésztát, annyi különbséggel, hogy a cukrot csak az élesztőhöz használd fel. A sajt egy részét reszeld le, a többit vágd apró kockákra vagy hasábokra, és mielőtt feltekernéd, tedd a tésztára. Kend meg ugyanúgy tojással, majd szórd meg a reszelt sajttal. Előmelegített sütőben süsd 20-25 percig.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Csokoládés croissant
Hozzávalók:
- 25 dkg liszt
- 2 tojássárgája
- 10 dkg vaj
- 3 dkg porcukor
- 10-15 dkg csokoládé
- 3 evőkanál tej
- 2 dkg élesztő
- só
Készítsd el a tésztát a fent leírt módon. A csokoládét vágd apró darabokra. Használj jó minőségű táblás csokit, a tej- és étcsokit vegyítheted is. A kis háromszögek azon felére szórd, ami legbelül lesz a tekerés után. Ha kész vannak a kiflik, tedd őket kivajazott tepsibe, kend meg felvert tojással, és előmelegített sütőben süsd meg 25 perc alatt.
OLVASD EL EZT IS!
- sütemény
- túró
A tökéletes túrós bukta receptje
- alma
- eper
Így készül a tökéletes piskótatekercs
- alma
- sütemény