Hogyan távolítsd el egyszerűen a címkét az üvegről? Ha így csinálod, nem kell kapargatnod
Mindössze két dolog kell hozzá, és ami még jobb: nem kell hosszasan a mosással bíbelődnöd.

Sok minden elmondható a címke leszedéséről, de sajnos az egyszerűség nem szerepel köztük. Merthogy a címkék többsége makacsul tapad az üveghez, és nem akar lejönni.
Ha te is jártál már úgy, hogy csak súroltál, vakartál és kapartál, a matrica mégis a helyén maradt, vagy - ami még rosszabb - a ragasztó egy ragacsos, fehér masszává sűrűsödött, akkor bizonyára szereted majd ezt az apró, ám igen hatásos konyhai trükköt. Befőzőszezonon innen és túl.
Így távolítsd el pofonegyszerűen a címkét
Ódákat lehetne zengeni a vegyszermentes takarításban használatos szerekről, melyek jóformán nagyanyáink ideje óta csak arra várnak, hogy a boltban kapható, sokszor drága tisztítószerek helyett őket válaszd. Ezúttal az olívaolaj és a már jól ismert szódabikarbóna egyvelege húzhat ki a csávából, a kettő együtt ugyanis maradéktalanul leviszi a matricát az üvegről.

Nem kell mást tenned, mint két evőkanálnyi olívaolajat kikeverni ugyanennyi szódabikarbónával, majd az így kapott masszát egy kanál segítségével felkenni a ragasztós részekre. Várj 15-20 percet, végül szivaccsal távolítsd el a matricamaradékot az üvegről. Ebben a videóban a saját szemeddel is meggyőződhetsz a módszer hatékonyságáról.
A szódabikarbóna máshogy is segít
Létezik egy másfajta módszer is a címke eltávolítására, ami ugyan időigényesebb, viszont a várakozás közben elvégezheted az egyéb teendőidet: engedj forró vizet a mosogatóba, és szórj bele két evőkanál szódabikarbónát. Áztasd az üveget két-három óráig, mielőtt egy darabban lehúznád róla a vignettát.
OLVASD EL EZT IS!

- tisztítószer
- természetes csodaszer
Mit és hogyan tisztíts a konyhában, ha semmilyen vegyszert nem akarsz használni? - Nagyanyáink praktikái

- mosogatógép
- hasznos tippek